Az 1958-ban alapított Valóság folyóirat fennállásának hatvanadik születésnapját egynapos konferenciával ünnepelte a Tudományos Ismeretterjesztő Társulat (TIT) és a Magyar Művészeti Akadémia. A tanácskozáson a lap néhai főszerkesztőjéről, Tőkéczki László történészről is megemlékeztek, valamint elhangzott, hogy megújul az ismeretterjesztő lap weboldala is. A Valóság 60 ünnepi konferencia helyszíne az MMA Andrássy úti irodaháza volt.

Vashegyi György köszöntőjében hangsúlyozta: a tudományos ismeretek terjesztése és a kultúra népszerűsítése a tudás, valamint az értékátadás egyik legfontosabb módja. Mindebben kiemelkedő szerepet játszik az egyik legrégebbi magyar civilszervezet, a TIT és hat évtizede indult folyóirata, a Valóság. Az év elején a Magyar Művészeti Akadémia és a Tudományos Ismeretterjesztő Társulat együttműködési megállapodást is kötött, hogy közösen tudjanak tenni a kulturális-tudományos ismeretek közvetítésében.

A TIT három ismeretterjesztő folyóiratainak célja mindenki előtt kitárni a tudomány kapuját – mondta Hámori József, a TIT elnöke.

Felidézte: a TIT elődje az 1841-ben alapított Királyi Magyar Természettudományi Társaság volt, amelynek közlönye 1869-ben indult el, ennek örököse a Természet Világa című ismeretterjesztő lap. Általános természettudományos témákkal foglalkozik az Élet és Tudomány folyóirat, míg az először 1958 decemberében megjelent Valóság a társadalomtudományi ismeretterjesztés eszköze lett.

Vizi E. Szilveszter, a TIT tiszteletbeli elnöke a tudományos ismeretterjesztés szükségességéről tartott előadást, miközben az agy működésének néhány vetületét is bemutatta, előadásában Tőkéczki Lászlóról (1951–2018) is megemlékezve, aki 1994-ben lett a Valóság főszerkesztője.

Az első ülésszakon előadást tartott még Szakály Sándor történész, a TIT alelnöke, valamint Kucsera Tamás Gergely, a Valóság főszerkesztője, aki a korábbi Valóságokról – az 1958-ban elindult voltaképpeni negyedik Valóság előzménylapjairól – adott áttekintést.

A második ülésszakon az először kéthavi, majd 1964-tól havi folyóirattá vált Valóság történetéről kaphattak részletes vázlatot az érdeklődők, Pelle János eszmetörténész az alapítástól 1994-ig, míg Kapronczay Károly tudománytörténész 1994-től mutatta be a lap történetét.

A tudományos ismeretterjesztő lapok jelenéről és jövőjéről Gózon Ákos, az Élet és Tudomány és a Természet Világa főszerkesztője, Lőrincz Henrik, az NKA Ismeretterjesztés és Környezetkultúra Kollégiumának tagja és Kucsera Tamás Gergely folytatott kerekasztal-beszélgetést, majd Piróth Eszter, a TIT igazgatójának gondolatai után Cseresnyés Márk szerkesztő mutatta be a Valóság újrainduló honlapját (valosagonline.hu).
A konferencia ülésszakain rajtuk kívül részt vett dr. Sótonyi Péter, a TIT másik alelnöke, valamint több szerkesztőbizottsági tag is.

A folyóirat 60. születésnapjáról megemlékező eseményt tortaszelés zárta. Az ünnepi konferencia támogatója a Magyar Művészeti Akadémia volt.

NKA