2013. I-VI
 

Amerika kiábrándulása az imperializmusból
Gideon Rachman

Hát igen, minden olyan gyorsan változott meg. 2003-ban történt, hogy a birodalmi gondolat divatba jött Washington kormányzati negyedében. A birodalmi sasok azonban manapság visszakerülnek a faliszekrénybe. Manapság az Egyesült Államok előtt álló kihívás inkább az: miként lehetne elkerülni, hogy az imperializmusból az izolacionizmusba zuhanjon vissza az ország.
Való igaz, hogy George W. Bush elnök mindig is hangsúlyozta, hogy az Egyesült Államoknak nincsenek birodalmi ambíciói. 2003-ban, közvetlenül az iraki invázió után Dick Cheney az alábbi szövegű képeslapot küldte karácsonyra barátainak: „És ha egy veréb sem eshet le a földre az Ő tudomása nélkül, vajon elképzelhető-e, hogy egy birodalom felemelkedhet az Ő segítsége híján.”
Sok amerikai konzervatív jóval kevésbé volt félénk. Max Boot a Külkapcsolatok Tanácsából ilyen, nyíltan őszinte címmel írt cikket: Az Amerikai Birodalom ügye. A befolyásos publicista, Charles Krauthammer nagy lelkesedéssel írta, hogy „Amerika a világ domináns hatalma, dominánsabb, mint bármely más hatalom Róma óta. Amerika abban a helyzetben van, hogy … új valóságot teremtsen.” Krauthammer azt is javasolta, hogy mindezt „ akaratának mentegetőzéstől mentes és engesztelhetetlen kinyilvánításával” tegye meg. Niall Ferguson, brit történész és a Financial Times szemleírója két nagy sikerű könyvében a brit birodalom tekintélyének helyreállításáról beszélt, és azt sejttette, hogy az Egyesült Államok liberális imperializmusa manapság „az amerikai önérdekben és altruizmusban” nyer kifejezést.
A birodalmi analógiák még elkápráztatják Amerikát. Azonban a mostanában a birodalomról Amerikában megjelenő könyvek érezhetően kevésbé optimisták, mint azok, amelyek néhány évvel ezelőtt láttak napvilágot. Cullen Murphy Rómaiak vagyunk-e című könyvében – vezető helyen állt a bestsellerek listáján ebben az évben – az olvasható: az Egyesült Államokat az a veszély fenyegeti, hogy a római stílusú korrupció és nagyképűség miatt akárcsak Róma, a hanyatlás és bukás sorsára jut. Amerikának újra fel kell fedeznie a polgári erényeket.
Amy Chua most kiadott Day of Empire-je is tartalmaz egy figyelmeztetést. Úgy érvel, hogy a hiperhatalmak (ezt jobban szereti a birodalom kifejezésnél) mindig is toleránsak és nyitottak voltak. Chua úgy gondolja, hogy a legnagyobb veszélyt az jelenti az Egyesült Államokra, ha úrrá lesz rajta az intolerancia és az idegengyűlölet – vagyis a bevándorlókon töltik ki a dühüket és militarizálódik a társadalom. Amerika továbbra is a világ „hiperhatalma” maradhat, még évtizedekig. De csak akkor, gondolja Chua – ha hatalmát a „nyitottságra, a dinamizmusra és a morális erőre” építi.
Manapság nem feltétlenül kívánatos mézesmázos optimizmussal zárni az Amerika világban játszott szerepéről írt könyveket. (Cullen Murphy szerint világos, hogy miként lehet elkerülni a római birodaloméhoz hasonló hanyatlást: „Az ellenszer az, ha vállaljuk amerikaiságunkat!”) Mindazonáltal a szellemi környezet nyilvánvalóan megváltozott. Az akarat Krauthammer által megjövendölt diadala nem hozott valóságos sikert Irakban vagy Afganisztánban. Az amerikai értelmiségiek egyre inkább elveszítik hitüket a birodalom vonzerejében és lehetőségében.
A konzervatívok, akik a „birodalom” elnevezést elkezdték használni, néhány évvel ezelőtt tudatosan provokáltak ezzel. Ha Amerika tényleg valamiféle „birodalmi” lelkiállapotban volt 2003-ban, ez egyszerűen csak annyit jelent, hogy az Egyesült Államok eltökélten fel akarta használni gazdasági és katonai fölényét arra, hogy megváltoztassa a világot. Ha ez azt jelentette, hogy ehhez egész országokat kell megtámadni, elfoglalni és átalakítani, akkor akár úgy. Négy évvel később immár másként néz ki és kevésbé vonzónak tűnik ez az imperializmus. Amerikai tábornokok nyilvánosan fejezik ki nyugtalanságukat, hogy a félelmetes katonai gépezet csődöt mondhat Irakban. A költségvetési hiány nő, és a dollár árfolyama zuhan.
Ez az újabb keletű pesszimizmus persze valószínűleg nem jelenti azt, hogy az Egyesült Államok sietne kivonulni Irakból. Azt azonban igen, hogy igen csekély a valószínűsége annak, hogy újabb birodalmi hódításokra vállalkozna a világban. Természetesen Amerika a vietnámi háború után már keresztülment egy, a mostanihoz hasonló önvizsgálaton. Nem tartott sokáig. A különbség az, hogy a Vietnám utáni korszakban az egyetlen potenciális rivális a globális világbirodalmi szerepért vívott küzdelemben – a Szovjetunió – (a jelenből visszatekintve) a végső hanyatlás stádiumában volt. Manapság olyan új, feltörekvő hatalmak jelentek meg, melyek jóval dinamikusabbnak tűnnek, mint amilyen a Szovjetunió volt.
Miközben Amerikát az a veszély fenyegeti, hogy recesszióba zuhan, Kína továbbra is évi 10 százalékkal növekszik. Azonban kicsi az esély arra, hogy a kínai gazdaság megelőzze az Egyesült Államokét a következő generáció vagy az azt következő életében. Kína számos jól ismert belső problémával is küszködik, és az ország vezetőin nem nagyon látszik, hogy valóban globális szempontú külpolitika kialakításában gondolkodnának. Más lehetséges birodalmak pedig még kevésbé tűnnek meggyőzőnek. India egyelőre csak regionális hatalom. Az Európai Uniónak nincs katonai ütőképessége és küszködik azzal, hogy egységes hangon tudjon beszélni.
Vannak, akik amiatt aggódnak, hogy egy domináns „világbirodalom” nélküli világ még több veszélyt rejteget magában. Ki fogja biztosítani a rendet? Ki fogja biztosítani a szállítási útvonalakat és ki határozza meg a globális pénzügyi rendszer működésének szabályait? Az az elképzelés, hogy mindezek a kérdések békésen rendezhetők az Egyesült Nemzetek Szervezete keretein belül, nem tűnik túl reálisnak.
Azonban egy ok mégis van az optimizmusra. Az Irakban történtek ellenére talán a feltörekvő hatalmak egy időre el fogják fogadni az Egyesült Államok vezető szerepét. Mégpedig azért, mert az új feltörekvő hatalmak közvetlenül is érdekeltek a fennálló nemzetközi rendszer zökkenőmentes működésében.
A korábbi világbirodalmak területi hódítás útján szereztek hatalmat és gazdagságot maguknak. Kína, India és a feltámadóban lévő Oroszország úgy próbálnak naggyá lenni, hogy Amerika példáját követik a kereskedésben. Uralkodó elitjük közvetlenül a globalizációnak köszönheti meggazdagodását. Ők is tudják, hogy – Irak ellenére – még mindig Amerikáé a világ legnagyobb gazdasága és legerősebb hadi potenciálja. Lehet, hogy az Egyesült Államok ma már nem játszhatja el az új Róma szerepét. A barbárok azonban még messze vannak attól, hogy átvegyék a kormányzást.
(Financial Times)


1. oldal

 

 

Név
E-mail

Tudományos Ismeretterjesztő Társulat
1088 Budapest, Bródy Sándor u. 16.
1431 Budapest, Pf. 176.
Tel: 06 1 327-8965
Fax: 06 1 327-8969