2013. I-VI
 

Magyarország bizalmi tőkéje
Oláh János

Sokan nem tudják, hogy mi a társadalmi tőke. Azt még kevésbé, hogy mennyit ér forintban számolva bizalmi tőkénk, ez a láthatatlan és megfoghatatlan közösségi tulajdon, amit nem lehet sem privatizálni, sem elidegeníteni, csak rombolni. De vajon a döntéshozó politikusok, de még inkább szakértőik is tájékozatlanok lennének? Mi a társadalmi tőke? Lényege az emberi közösségek azonosságtudata, közbizalma közösségükben és vezetőikben. Csupa klasszikus liberális tőkeérték! Kész kihívás viszont az elszabadult liberálisok szűkülő csapatának, akiket ma már nyugodtan nevezhetünk antiliberálisoknak, mert az emberi közösségek szabadsága ellen fordultak. A társadalmi tőke közvetlen kihívást jelent neoliberális gazdaságeszméjükre, a gazdaságot a társadalomról módszeresen leválasztó gyakorlatukra. Ezért azután nem véletlen, hogy a társadalmi tőke filozófiájának, ideológiájának, értékeinek, mérésének és hatásmechanizmusainak tudatosítása nem nagyon érdeke az országot elidegenítő és a hatalmat Európában szinte egyedülálló hatékonysággal kisajátító és gyakorló hazai neoliberális elitnek! Érthető, mert a társadalomban zajló valós folyamatok feltárása jólétüket érintené!
Szerencsére a társadalmi tőkekutatások külföldön gőzerővel folynak, kiderült, hogy a gazdasági növekedésmodellek ma már nem magyarázhatók közösségi tőkénk nélkül. Egyre több kutatás méri a társadalmi tőke pénzértékét, azt, hogy építése mennyivel növeli, vagy rombolása mennyivel csökkenti a gazdasági növekedést. Szomorú, de Magyarország ma a társadalmitőke-rombolás állatorvosi lova. Országnyi kísérleti telep a rombolás gazdasági kárának becsléséhez. Az okok feltárása, majd a gyógyítás tervezése izgalmas feladat, ígéretes és kihasználatlan lehetőség közösségi jólétünk gyors és hatékony növelésére. Vajon miért nem mérték szociológusaink, gazdászaink, környezetgazdászaink? Költői kérdés, ki nem tudja a választ? Mivel ilyen kutatásokat Magyarországon még nem végeztek, a hazai tőkerombolás okozta tényleges kár legalább nagyságrendi becsléséhez összesítettük az elmúlt évek nemzetközi kutatási eredményeit. A nemzetközi kutatási eredmények szerint a társadalmi tőke egy százalékos csökkenése 0,35 és 2,00 százalék tartományban károsította a gazdasági növekedést. Ezt a tartományt változatos kultúrájú és eltérő fejlettségű térségek társadalmi tőke hatásvizsgálati eredményei határolják. Nyilvánvalóan Magyarországon a tőkerombolás gazdasági kára is valahol ebben a tartományban található. De hazánkban nem, hogy a tőkehatást nem kutatták, de még a társadalmi tőke nagyságát sem mérték, ezért szintén csak a nemzetközi mérések alapján becsülhető a csökkenés mértéke. A nemzetközi adatokból kiindulva jelen becsléshez 5 és 10 százalékos társadalmitőke-csökkenés tartományt valószínűsítünk, mert Magyarország közbizalma és társadalmi tőkéje romokban hever. Az ismert, nemzetközileg feltárt tartománnyal számolva a társadalmi tőke rombolása évente mintegy 824-4712 milliárd forint közvetlen gazdasági kárt okoz hazánknak. Bizalmi tőkevesztésünknek van azonban sajnos még egy ennél is rémisztőbb hatása. Persze a kettő egymást erősítve összefügg egymással.
Kopp és Skrabski hívták fel a figyelmet arra, hogy az átalakuló magyar társadalomban tapasztalható lelki és testi betegségek, például a depresszió és a korai férfihalál rémisztő növekedése is a társadalmi tőke siralmas állapotával magyarázható. Számos vizsgálat közvetlen kapcsolatot bizonyít a tőkerombolás okozta lelki stressz és a betegségek között, beleértve az érrendszeri betegségeket, az immunrendszer károsodását és a rákot is. Számolnunk kellene tehát egy másik gazdasági kárral, a romló társadalmi tőke egészségre kifejtett hatásával is. Újabban ezt is mérik, nálunk ezt sem mérik. A társadalmi tőke csökkenésének forintban mérhető egészségkárosítása, még a fenti közvetlen gazdasági kárnál is többe kerül az adófizetőknek, mert súlyosan megromlott az ország környezeti-testi-lelki egészsége.
Az elfoglalt és célracionális olvasó itt be is fejezheti tanulmányomat. Csak akkor folytassa, ha van ideje és felkészültsége a hazánkban ma évi átlagosan 2768 milliárd forintos kárt okozó, bonyolult folyamatok tanulmányozására. Ha valaki részleteiben is meg akarja érteni a károkozó folyamatokat, annak persze el kellene olvasni környezetgazdálkodási enciklopédiám három kötetét. Másrészt el kellene felednie tudományos szocializációját, amennyiben szakember. Felül kellene emelkednie, legalább néhány órára ideológiai és politikai meggyőződésén is, amennyiben a károkozó neoliberális gazdaságeszme híve és haszonélvezője. Nehéz eldönteni, hogy melyik lenne viselhetőbb: enciklopédiám megemésztése vagy a néhány órás pártatlanság állapota.
Először tehát tekintsük át (1) a társadalmi tőke eszme tudatosulását, (2) jelentőségét (3) kapcsolatát a közösségek azonosságtudatával, (4) hálózati működését, (5) csoportosítását, (6) mérési lehetőségeit (7) hazai állapotát és (8) gazdasági hatásait. Mindezt azért, hogy érthessük a társadalmitőke-rombolás káros gazdasági és egészségi hatásának legalább a bevezetőben összesített nagyságrendjét. Egyre inkább a természeti és társadalmi tőkék pénzértékének becslésére kényszerülünk, mert neoliberális korunkban annyi az értéked és az érved amennyi a pénzed. Először nézzük meg, hogyan tudatosult az emberben a társadalmi tőke mindent meghatározó szerepe.

(A társadalmi tőke) Bizalom, közbizalom, bizalomindex, bizalmi tőke, társadalmi tőke, mind olyan fogalmak, eszmék és koncepciók, melyek csak a legutóbbi időkben váltak izgalmassá. Magát a társadalmi tőke kifejezést sokáig sem a szociológusok, sem a közgazdászok nem nagyon kedvelték. A szociológusok a közgazdászok nyomulását, a közgazdászok a ködösítést látták benne. De ez már a múlt. Amíg vitatkoztak, a munkahelyi és piaci felmérések és elemzések bizalomindex-eredményeit a termelő vállalkozások már a jövedelemszerzés versenyében kezdték alkalmazni. Magyarországon még csak a szociológusokat és egészségkutatókat érte el a társadalmi tőke koncepciója. A hazai makrogazdaság és a mikrogazdaság vállalati szférája még alig értelmezte. Ráadásul a társadalmi tőke filozófiai, ismeretelméleti, szociológiai, gazdasági és egészségi értelmezései meglehetősen zavarosak, gyakran egymásnak ellentmondók, ezért a fogalmi alapok és elméletek részletes bemutatása, újraértelmezése elkerülhetetlen. Persze egy működésképtelenné váló ország lassan eltűnő bizalmi tőkéjét elemezni és magára hagyott, kétségbeesett társadalmát leírni, fájdalmas munka. Az eredmény lehangoló olvasmányt ígér.
A közbizalom közösségeink egyik legfontosabb éltető eszmeáramlása. A halmazlét és halmazképzés egyik igen hatékony mobilizáló kölcsönható mechanizmusa. Kutatások sora bizonyítja, hogy a leghatékonyabban formálja a társadalmi tőkét. Ráadásul mennyisége és minősége a legegyszerűbben mérhető hagyományos szociológiai módszerekkel. Persze a társadalmi tőkét még sok más eszme együtthatása formálja, vagy deformálja, mégis a nemzetközi gyakorlatban a közbizalom mértékét használják leggyakrabban a tőke mennyiségi becsléséhez. Messze még az idő, amikor az eszmék integrált kölcsönhatását is mérni tudjuk. A pályázati erőforrásokat osztogató szuverenitásgazdák, vagyis a pénz felett rendelkező és a többi alrendszert, így a tudomány funkcionális alrendszerét is integráló és mozgató piaci társadalmi alrendszer nem támogatja a saját érdekeit sértő kutatásokat. De ne legyünk türelmetlenek, egyelőre kövessük a nemzetközi kutatások gyakorlatát és fogadjuk el, hogy a közbizalom egyedüli felmérésével is becsülhető az, hogy a tőkerombolás milyen mértékben befolyásolja a gazdasági növekedést. Még akkor is, ha egyedüli használatával esetleg alulbecsüljük a társadalomgazdaságra gyakorolt káros hatás pénzértékét.

(A társadalmi tőke tudatosulása) A fennmaradás, sőt gyarapodás minden élő populáció létérdeke. Az emberi közösségek létét tízezer éve a termelés biztosítja. A termelőmunka lett az ember küldetése, önfenntartó missziója. Így vált a javak előállítása, elosztása és elfogyasztása, egy szóval a gazdaság anyagi létünk meghatározójává. A tőke olyan termelési tényező vagy erőforrás, amit a gazdálkodási rendszer teljessége (környezet, test, lélek) termel a további ráfordítások számára. A közvetlen gazdasági tőkét (fizikai, pénz) közösségekben tevékenykedő egyének termelik, termeltetik és hasznosítják. A humán tőkét a családüzem állítja elő az embertermelés hominizációs, szocializációs, humanizációs és spiritualizációs folyamataiban. A társadalmi tőkét kizárólag az egyénekből álló közösségek termelik, de egyének is hasznosítják közösségeik hasznára, vagy kárára. A társadalmi tőkét közösség termeli, működteti és birtokolja, az egyén csupán hasznosítja. Végül a természeti tőkét ökoszisztémák termelik, egyének és közösségek hasznosítják, kihasználják, vagy újabban újratermelik, mert szűkös, mert fogyóban van, így rákényszerülünk, hogy újratermeljük.
A társadalmi tőke eszme eredete közel évszázados, sőt szociológiáját már Tocqueville és Durkheim is alapozta. A társadalmi tőke kifejezést talán Loury használta először, miközben hangsúlyozta, hogy az egyéni képességen alapuló esélyegyenlőséget jelentősen befolyásolja a társadalmi környezet. Bourdieu francia szociológus volt az első, aki – túllépve a profitkorlátolt neoklasszikus gazdaságtan fizikai tőke és pénztőke fogalmain – először értekezett a kulturális, társadalmi és szimbolikus tőkékről. A közvetlen gazdasági tőkét jelentő fizikai, humán és pénztőke, valamint a gazdasági tőkévé konvertálható társadalmi és kulturális tőke fogalmait kapcsolta a tőkeátváltások elemzéséhez. Felfogásában a társadalmi tőke magánvagyon, közösségi kapcsolatok és kötelezettségek tartós hálója, mellyel az érintettek erősíthetik társadalmi státusukat, hatalomra tehetnek szert, gazdasági tőkévé alakíthatják közösségi tőkéjüket. Coleman szerint a társadalmi tőke alkotó elemei: egyéni tőkejavak, erőforrásként hasznosítható társadalmi kapcsolatrendszerek, szerkezethálók, kötelezettségek, elvárások, információs csatornák, normák és szankciók. Megteremtésének, megőrzésének és változásának feltételeit, zártságát és stabilitását társadalomi sajátosságok, ideológiák és szervezetek alkotják. Később Coleman a társadalmi tőke fogalmát a társadalomelmélet egyik központi fogalmává emelte. Kiterjesztette az egyéni érvényesülést, cselekvést, működést befolyásoló és segítő hatalmi viszonyokra, a kisajátítható és kialakítható szervezetre, a kapcsolatrendszerek szerkezetére és minőségére, de már nála is megjelenik a társadalmi tőke közjószág jellege. Koncepciójában meghatározó a társadalmi tőke termelő ereje, ami lehetővé teszi a máskülönben elérhetetlen célok elérését. Olyan erő, ami sem az egyéni cselekvőben, sem a fizikai vagy pénztőkében nem található. Putnam társadalmi tőke koncepciójának kulcselemei a bizalom, a kölcsönösség, a kölcsönös előnyök társadalmi kooperációja. Munkáiban kiteljesedik a társadalmi tőke közjószág jellege. Szerinte, míg a fizikai tőke a tárgyak, a humán tőke emberek egyedi sajátosságaira utal, addig a társadalmi tőke kollektív ismérv, vagyis az egyének közti kapcsolatokat, szoros társadalmi kapcsolathálókat, erős civil szervezeteket, valamint a kölcsönösség, a szolidaritás és a bizalom ezekből fakadó normáit jelenti. A társadalmi tőke kultúra, az emberi közösségek sajátos viszonyulása a valósághoz. Egyszerre jelenti a kollektív cselekvésre való készséget és a közintézményekbe vetett bizalmat. Minden közösségi halmaz jellemzője, hierarhiát alkot a családtól a nemzetekig, vagy akár a kultúrkörökig. A társadalmi hálózatoknak értéke van, jelentős erőforrásként szolgálnak, mind az egyének, mind a közösségek számára. Fukuyama szerint a társadalmi tőke az emberek közti társadalmi együttműködést elősegítő, mozgósítható informális társadalmi normák és értékek együttese, kezdve a kölcsönösségtől a bizalmon át egészen a valláserkölcsig. Tőkének tekinthető, mert a társadalmi kapcsolatokban rejlő normák segítéségével a társadalmat ugyanúgy lehet építeni és rombolni, mint a fizikai vagy az emberi tőkék segítéségével.
Mi a társadalmi tőkét a valóság dualitásából és a halmazképzés lételméletéből kiindulva egyszerűen az adott emberi közösségek szerkezetében és működésében folyamatosan megújuló, a termelésben felhasználható javaknak tekintjük. A részleteket az azonosságtudat társadalmi tőkéje és e társadalmi tőke csoportosítása magyarázza.

(A társadalmi tőke jelentősége) Újabban a halmazlét társadalmi tőke koncepciója izgatja a társadalom szerkezetét és működését kutatókat. Kiderült, hogy az emberi közösségek társadalmi tőkéje értékesebb és hatékonyabb, mint a pénztőke. Egyre nyilvánvalóbb, hogy az épebb társadalmi tőkével rendelkező közösségek a jövő nyertesei. A jövő vesztesei pedig a közösségi azonosságukat, tőkéjüket vesztett emberi halmazok. Világos és reményt adó innovációs üzenet ez a neoliberális gazdaságeszme tobzódásának csúcsán. Tény, hogy alkalmazásával mind ez ideig érthetetlen társadalmi, gazdasági és egészségi folyamatok válnak érthetővé. Napjainkban a társadalmi tőke koncepció uralja a szociológia, gazdaságtan, egészségtan és politológia frontvonalait.
A társadalmi tőke jelentőségét jelzi, hogy tudatlan félreértések, tudatos félremagyarázások és heves támadások érik a természeti és társadalmi tőkét romboló, profitorientált neoliberálisoktól. A neoliberális eszme szerint nem egyértelműen jó, ha sok társadalmi tőke halmozódik fel egy társadalomban. Szerintük a társadalmi tőke akadályozza a nyitott társadalom eszméjének terjedését, ráadásul lehetővé teszi a káros eszmék, közösségek és hálózatok működését is (kirekesztés, bűnbandák, kormányzati korrupció). A valóságban ennek éppen az ellenkezője igaz, a helyi közösségek bomlasztása, a társadalmi tőke gyengesége vagy tudatos rombolása növeli a közösségekre káros eszmék terjedését és a közösségnek egyáltalán nem nevezhető bandák és hálózatok működését. Információs civilizációnkban felértékelődik a civil társadalom. A társadalmi tőke biztosítja az erős civil társadalmat, az erős demokráciát, és a fejlődő társadalomgazdaságot. Fogyása gyengíti a civil társadalmat, a demokráciát, a társadalomgazdaságot. A civil társadalom a társadalmi tőke egyik fontos összetevője, de őrzője maga a közösséggé szervezett állam.
A társadalmi tőke jelentőségét felismerve ma már úgy emlékezünk az 1950-es évek slumfelszámolásaira is, mint a társadalmi kapcsolathálózatokat és e hálózatokon áramló eszméket a házakkal együtt leromboló programokra. A modernizáció eszméjével a fizikai infrastruktúrára koncentráló programok során az elköltöztetések következtében jelentős társadalmi tőkerombolást is véghez vittek az érintett területeken élők kapcsolathálózatában, megfosztva őket amúgy is szűkös erőforrásaik még létező elemétől. Zárt és homogén szociális bérlakásnegyedeket építettek, önmagába zárt, magányos tömeggel. Az ötvenes évek „racionális” várostervező politikáját bírálta híres könyvében Jacobs. A deduktív tervezési stratégiával létesített panelsivatagok szétrombolták a közösségeket, szétválasztva a lakó, termelő és kereskedő élőhelyeket, felszámolták a kevert térhasználatokat, természetellenes várostereket építve figyelmen kívül hagyták az emberi közösségek rétegzett sokféleségét, a rend és hatékonyság jelszavával feladták a redundanciát és vibrálást. Pedig a társadalmi tőke növelése az egyik legolcsóbb és leghatékonyabb módja annak, hogy a városrehabilitációban érintett helyi társadalmak helyzete javuljon. A társadalmi tőke szempontjait érvényesíteni kívánó helyi várospolitikák a kisebb egységekre, lakónegyedekre, vagy pár utcából álló szomszédsági közösségekre összpontosítanak. Támaszkodnak a helyi társadalomra, ezzel már a megvalósítás során hozzájárulnak a társadalmi tőke növekedéséhez, közreműködő partnerekké téve a helyieket.

(Az azonosságtudat társadalmi tőkéje) A társadalmi tőke a termeléshez felhasználható emberi közösségek kapcsolathálózatának szerkezete (strukturális tőke) és működése (dinamikus tőke). De mi a társadalom működése? A halmazképzés lételmélete szerint az anyag legmagasabb szerveződési szintjén, a tudatos emberi társadalom a strukturális kölcsönkapcsolatokon áramló eszmék (hit, szeretet, normák, értékek, bizalom, kölcsönösség, együttműködés) kölcsönható erejével működik. A társadalmi tőkét tehát elsősorban az áramló eszmék éltetik, vagy gyengítik. Társadalmi tőkéhez kapcsolható rokon koncepciók még: (1) a társadalmi képesség, (2) a társadalmi infrastruktúra, és (3) a társadalmi kohézió.
A társadalmi tőke legfontosabb tulajdonsága, hogy egyénileg nem birtokolható, szemben a természeti tőke, humántőke, fizikai tőke vagy pénztőke erőforrásokkal, melyek egyénileg birtokolhatók és kisajátíthatók, elidegeníthetők. A halmazlét halmazképző erői egyszerűen nem teszik lehetővé az egyéni kisajátítást. Olyan közjószág, amit a közösség termel és minden tagja számára hozzáférhető, használható. A humántőke kifejezetten közösségi erőforrás, az emberi közösségek önazonosság-tudásának foka és mértéke, amely lehetővé teszi az emberek együttműködését egymással a legkülönfélébb csoportokban, illetve a csoportok között. Ebben az összefüggésben éppen a neoliberális ideológia tudatos félreértelmezése miatt világosan kell látnunk és hangsúlyoznunk, hogy éppen a társadalmi tőke biztosítja és működteti a csoportközi kapcsolatokat, konkrétan az áthidaló vagy összekötő (bridging) tőkemechanizmusok hálózataiban, a gyenge kapcsolatokon keresztül. A társadalmi tőke hálózati működésénél látni fogjuk, hogy a gyenge kapcsolatok sokszor az erősek és meghatározóak. A gyenge kapcsolatok ereje a hálózatelmélet fontos felismerése. A globális gazdasági érdekek a neoliberálisok eltorzított nyitott társalom eszméjével éppen az identitásközi összekötő gyenge kapcsolatok erejét rombolják a helyi erőforrások szuverenitás-versenyében. Hasonló külső szupremációs célokat szolgál a helyi közösségek társadalmi tőkéjének rombolása a közösségi értékek, normák, hagyományok és identitásszimbólumok dinamikus tőkéjének gyengítésével. Rövidlátó taktika és önpusztító stratégia, mert mindez elsősorban a másság felé hídverő mechanizmusokat építő gyenge kapcsolatokat rombolja.
Vizsgáljuk meg a társadalmi tőke és az identitás kapcsolatát saját nemzeti közösségünk azonosság-eszméjén. Vass mondja , hogy a Szent Korona, mint a nemzet legfontosabb identitásszimbóluma nem pusztán tudati állapot, hanem társadalmi szervezet és cselekvési program, azaz egyszerre a társadalmi tőke szerkezete és kölcsönható ereje. Ezért a Szent Koronától való elhatárolódás nem más, mint a nemzeti közösséggel való szakítás, a jogokkal való gátlástalan visszaélés, és a vele járó kötelezettségeket nem vállaló intoleráns potyázás. Pedig a Szent Koronának mindenki tagja lehetett. Univerzalitását az identitáshoz való jog és az identitásválasztás szabadságának a joga alapozták a pusztai népek sok tízezer éves mobilitásába gyökerezve. A Szent Korona összekötő (bridging) társadalmi tőkéjét az anyagszerveződés legmagasabb szintjén, a gyenge kapcsolatok erős mechanizmusain keresztül, az embervoltban való azonosság mindenkire kiterjesztett vendégjoga univerzalizálta. A vendégnek járó tisztelet megadása és a javak megosztása a hálózatelmélet gyenge kapcsolatának ösztönös alkalmazását, a közösség társadalmi tőkéjének szerves építését jelentette. Ezért tiszteli a másságban az embert, kisebbséget és nemzetet a Szent Korona, ezért szerves kötelezettség az ember és természet egységének harmóniája, ezért nem lehetett a tulajdon senkié, mindenki csak arra kapott jogot és kötelezettséget, hogy a rábízott közjavakat a közösségi eszmékkel gondozza és ápolja.

(A társadalmi tőke hálózati működése) A társadalmi tőke tehát a társadalom szövete, melyet a kapcsolathálózatok kapcsolódásai építenek föl, és kölcsönható eszmeáramokkal működik. Társadalmi szerveződési szinten, a gráfelmélet hálózatába egyszerűsítve bármely emberi halmazban a gráf csúcsai az emberek, csoportok és intézmények, megfogható anyagi kompartmentek, kölcsönkapcsolataik pedig a gráf élei. Ezek az élek a hálózat kapcsolatai, az erőhatás mechanizmusai, hatásmintázatai, az a szerkezeti háló, melyen a gráfcsúcsokat formáló és mozgató kölcsönható erők megnyilvánulnak. A gráfelmélet és különösen a hálózatelmélet fejlesztésében meghatározó a magyar matematikusok szerepe. Egészen az ezredvégig az Erdős-Rényei féle véletlenszerű hálózati működés elve szerint kezeltük hálózatainkat, a közlekedési hálózattól az internetig. A székely származású, amerikai egyetemen kutató fizikus, Barabási és magyar csapata teljesen megújította a hálózatelméletet. Szerintük a háló nem véletlenszerű elrendezésű, hanem erősen kapcsolt csomópontok uralják, kevés számú elem rendkívül erős összekötöttsége dominál. Például a neoliberális gazdaságeszme helyi károsításai ellen fellépő közösség hálózati működésében is kialakultak erősebben kapcsolt csomópontok, a legaktívabb, legtöbb kapcsolatot építő szervezők, akik köré nem véletlenszerűen szerveződnek az információ-mechanizmusok. A hálózatok nem önhasonlóak, mert az erősen kapcsolt csomópontok eltérő mintázatúak, ezzel szinte kiegészítik a fraktálelméletet, de együttesen a természeti és társadalmi jelenségek igen nagy körét lefedik. Úgy tűnik, az erősen kapcsolt csomópont, halmaz, tőke vagy identitás strukturális és dinamikus hálózati elve az anyagszerveződés és információáramlás egyik vezérlő mechanizmusa. Nem véletlenszerű elrendeződésűek, nem Erdős-Rényei féle véletlen gráfszerkezetek, és nem is csupán erősen kapcsolódó fürtök halmazai, véletlen gyenge kapcsolatokkal.
A gyenge kapcsolatok gyakran fontosabbak lehetnek a hálózatalkotásban, mint az erősek, mert a társas hálózatok létfontosságú összeköttetéseit alkothatják. E tanulmány készítése társadalmi tőkénk rombolása okán szintén gyenge, azaz hálóközi hálózati kapcsolat eredménye, hiszen a szerző más szakterületi hálózathoz kötődik erősebben. Barabási előtt Erdős-Rényei hálózatelmélete azon alapult, hogy a hálózatok erős vagy gyenge kapcsolatokkal és csomópontjaikkal véletlenszerűen jönnek létre. Mintha az emberi közösségekben mindenkinek nagyjából ugyanannyi ismerőse lenne. Barabás óta azonban tudjuk, hogy ez nem így van. Törvényszerűen létezik néhány erősen kapcsolt oldal, nagyon sok kapcsolattal, és a kapcsolatok megoszlása sem véletlenszerű, hanem skálafüggetlen eloszlást mutat. A skálafüggetlenség leegyszerűsítve azt jelenti, hogy például a társadalmi tőke hálózati működésének alaptörvényei azonosan működnek az eltérő térléptékeken: mondjuk a tervezett Tubes radarnak kitett Mecsekoldalon, Pécsett, Baranyában, Magyarországon vagy az Európai Unióban. Az önszerveződő hálózatokban a pontok közti kapcsolatok nem teljesen véletlenszerűen jönnek létre, hanem az erősebb, több kapcsolattal rendelkező csomópontok könnyebben szereznek új kapcsolatokat, természetesen gyenge kapcsolatokat is. A skálafüggő hálózati jelenségek mintázata nem azonos, hanem változik különböző térléptékeken. Skálafüggetlen (léptékfüggetlen) entitások nem változtatják minőségüket különböző léptékeken. A hálózat nem véletlen jellegű, a társadalom emberi hálózata sem demokratikus, nem egalitárius, szerkezetét és működését a halmazképző erők formálják. A hálózati csomópontok, az egyes emberek nem azonos számú kapcsolattal, ismerőssel rendelkeznek, hanem vannak erősebben kapcsolt csomópontok, azaz emberek. Az anyag halmazképző attributumából eredően skálafüggetlenség jellemzi az egymásba ágyazottan behálózott, önszerveződő anyagi (részecske) és szellemi (erő) világunkat, a társadalom szinte minden területén. Az információáramlást is skálafüggetlenség uralja, de skálafüggetlen a szociális háló, ugyanúgy, mint az Internet. Skálafüggetlen fraktálszerkezetek jellemzik az anyag szerkezetét a szubatomi elemi részecskéktől az emberi közösségekig. A hálózatok nemcsak térben, de viselkedésükben, időben is skálafüggetlenséget mutatnak, így működnek. A hálózat egyes elemeinek kapcsolatmennyisége és időmintázata tehát nem véletlenszerű elrendeződésű, nem folytonos valószínűségeloszlású, nem követi Gauss normál eloszlását a skálán, hanem inkább hatványeloszlású, nagyon kevés elem nagyon sok kapcsolattal és nagyon sok elem nagyon kevés kapcsolattal. Ráadásul hatványozottan igaz ez a modernitással behálózott emberi közösségekre is. Az önszerveződő társadalmakban nem véletlenszerűen jönnek létre a közösségek közti kapcsolatok, hanem az erősebb, több kapcsolattal rendelkezők szereznek újabb kapcsolatokat. A társadalmi halmazképző folyamatok erőssége is skálafüggetlen. Ez azt jelenti, hogy néhány folyamat (eszmeáramlás) nagyon intenzív, míg a többség csekély intenzitású. A bizalom intenzív eszmeáramoltató hatását használják a társadalmi tőke mennyiségi felmérésére vállalkozók is.

(A társadalmi tőke csoportosítása) A társadalmi tőke első csoportosítási ötletét a nyitott társadalom eszméje motiválta. A halmazlét kölcsönható erői és mechanizmusai által termelt kihívásokat leegyszerűsítő neoliberális eszmeáramlás befogadás-kirekesztés, asszimiláció-disszimiláció fundamentalista bináris alapeszméi formálták. A csoportosítás az alapján történt, hogy a halmazképző kölcsönható erők milyen entitásokra hatnak. Ezt hatásmechanizmus csoportosításnak nevezhetjük. Igaz zavarosan, de elkülönítethették egymástól a közösségek halmazállapotát meghatározó, vagyis a közösségek tagjait összetartó (bonding), a távolabbi közösségeket összekötő (bridging), valamint a különböző közösségeket saját intézményeihez, társadalmi szervező entitásaihoz fűző összekapcsoló (linking) társadalmi tőkéket.
Szerkezeti csoportosítás a kormányzati és civil társadalmi tőkék szétválasztása. A kormányzat társadalmi tőkéje tágabban a kormányzás, szűkebben a szabályozás rendszere, ezzel formálja és befolyásolja az emberi jogokat, a közbizalmat, a politikai és gazdasági stabilitást. A civil társadalmi tőke a közösség tagjai közötti bizalom, az együttműködés és a szociális kapcsolatok összessége.
A társadalmi tőke elméleteket elemezve sajátos csoportosítási szempont, a tőkehasznosítás közösségi vagy egyéni előnyének kérdése is előtérbe került.
Ugyanakkor a hatásmechanizmusú, a kormányzati-civil és egyéni vagy közösségi előny szétválasztású csoportosítások csupán másodlagosak a valóságot, vagyis a társadalmi tőke lényegét másoló csoportosításhoz képest. A valóság dualitása, tehát a láthatatlan és felfoghatatlan erő valamint a megfogható, tapintható részecske ösztönösen, öntudatlanul lényegében már szerepel a társadalmi tőke fogalmakban, mintegy kijelölve a bináris csoportosítás lehetőségét. Szinte minden fogalomban megtalálható, mert kikerülhetetlen a strukturális, hálózati, statikus összetevő, valamint e hálózati kapcsolatokon keresztül működő és kölcsönható erő hit, bizalom, kölcsönösség, gondoskodás, kötelezettség és kooperáció dinamikus összetevő mechanizmusa. Egyesek meglepő módon a statikus kompartmenteket tekintik szubsztanciálisnak, hasonlóan Marx fejtetőre állított alap és felépítmény tételéhez, mintha a részecske mozgatná a kölcsönható erőt. Ha öntudatlanul és zavarosan is, de a valóság dualitását tükrözi a tőkefelmérő mennyiségi módszertanból kiinduló csoportosítás is. A módszertani közelítéshez hasonlóan a társadalmi tőkéknek is két nagy csoportját különíti el. (1) A szerkezeti statikus hálózati tőkét (például tagságindex) valamint (2) a kölcsönhatásokban résztvevők viszonyrendszerében valóságosabb erőforrásként működő dinamikus (például bizalomindex) működő tőkét.
A társadalmi tőke, mint bármely létező anyagi entitás és az anyagot formáló erő és hatásmechanizmusa számtalan szempont szerint csoportosítható. Célszerűnek tartjuk azonban a társadalmi tőke csoportosítását, rendszerezését is a valóság dualitásából és a halmazképzés lételméletéből kiindulva a kölcsönható erők működési mechanizmusára és szerkezeti kompartmentjeire alapozni (1.táblázat).


1.táblázat: A különböző tudományterületek nyelvhasználatának gondolatmintái a társadalmi tőke bináris csoportosításába mind besorolhatók. A halmazképzés lételmélete szerint értelmezett társadalmi tőke, vagyis a kölcsönható erő hatásmechanizmusai és szerkezeti kompartmenjei duális valóságába bármilyen folbontású tőkeelméleti elemzés gondolatmintái beilleszthetők.

Kölcsönható erők Működési mechanizmusok Szerkezeti kompartmentek
Az Erő hatásmechanizmusai anyagi részecskéi
Lét információ létező
Elektromágneses dinamikus statikus
Erős strukturális erő entitások
Gyenge rétegképző erő komponensek
Gravitációs processzuális szubsztanciák (Emibayer,1997)
Proliferáció kölcsönviszonyok egyének
Konkurencia egymásra vonatkoztatottság csoportok
Kompetició összefüggések intézmények
Idealizáció viszonyelvű társadalmi aktorok
kapcsolatok egyenlőtlenségi elemek
kohézió egyenlőtlenségek
relációk egyenlőtlenségi rendszer
függőségi viszonyok társadalmi szerkezet
viszonyalapú rétegződés
kapcsolatorientált rétegződési elemek
transzformáció folyamatok horizontális szerkezet
formálódás vertikális szintek
egyéni kontaktusok csoportosság
viszonymátrix csoporttagság
előny hálózati társadalom
hozadék szerkezeti pozíció
cselekvés Kontaktszemélyek
folyamatelvű strukturális mintázat
kölcsönhatások
társadalmi viszonyok
termelés
hatalom
tapasztalat
hit
bizalom
szeretet
normák
értékek
kölcsönösség
együttműködés
differenciálódási elv


A társadalmi tőkeelméleteket tárgyaló írásokból véletlenszerűen válogatott gondolatminták mind beillenek a duális valóságot másoló dinamikus vagy statikus tőkecsoportba. Valószínűleg a különböző tudományterületek nyelvhasználatából a társadalmi tőke, közösségi identitás és autoritás gondolatminták végtelen sorát lehetne beilleszteni a valóság duális csoportjaiba. Nem véletlenül, mivel csupán ismeretelméleti okai vannak annak, hogy az erők anyagi mozgásai és átrendeződései más és más beszédmódban, eltérő szakkifejezésekkel és fogalmakkal egyre bonyolultabb szerveződési szintű tudományterületekre különültek. De mind mögött ugyanaz a valóság, ugyanazok a kölcsönható erők munkálnak.

(A társadalmi tőke mérése) A forintok számolásához szokott közgazdászok azért nem szeretik a társadalmi tőkét, mert nehéz pontosan mérni. Kétségtelenül nehéz például a tisztesség és kölcsönösség mértékét mérni egy közösségben. Elméleti fizikusok szerint a tudomány egyenlő a mennyiségi módszerrel, a megfogható tapasztalattal. Ezért a társadalomtudományt (szociológia) például Feynman nem is tartja tudománynak. Az objektívnek tartott, empirikus behaviorista pszichológia a pszichoanalízist sem tartja tudománynak, mert közvetlenül nem bizonyítható lelki folyamatokkal dolgozik. Mindkét közelítés ortodox-materialista felfogás, tudományos redukcionizmus. Kezdetben a matematikába absztrahált kvantum világ sem volt mérhető az anyag életnélküli szerveződési szintjén. Csak idő kérdése, hogy az élővé, majd tudattá szerveződött anyag eszmeáram kvantumjelenségeit is mérni fogja az öntudat. Tudomásul kell vennünk, hogy most a szociológia hagyományos Feynman által bírált módszerei állnak rendelkezésre, ezt kell szeretnünk. Igaz türelmetlenek lehetünk, hogy a szociológia még mindig csak unalmasan kérdezi az embereket kérdőívekkel és máshogyan, de alig tesz új, átható lépéseket Feynman kvantumvilágának meghódítására. Pedig az eszmék, amit mérnek, abban a világban áramlanak. Egyáltalán, hogyan mérhető a társadalmi tőke nagysága? Jelenleg a strukturális tőke méréséhez a civil, vallási, politikai, művészi, sport vagy bármilyen más közösségek és közösségi intézmények taglétszám- és aktivitás-statisztikái használhatók. A dinamikus tőke mérése kérdőíves adatfelvétellel, kísérleti játékokkal folyik, melyek során az eszmeáramlás mértékének becsléséhez a hitekkel, bizalommal, kölcsönösséggel, együttműködéssel, értékekkel és normákkal kapcsolatos kérdésekre gyűjtik a válaszokat. Nehézséget jelent, hogy a társadalmi tőkének nemcsak mennyisége, hanem a minősége is számít, másik probléma, hogy a csoporttagság pozitív hozadékát is körülményes mérni, pedig ez legtöbbször növeli a tőke nagyságát. Ez a hozadék az adott tevékenység körén kívül eső embereket érint pozitív járulékként, melynek mérése különösen bizonytalan. Még ennél is nehezebb a társadalmi tőkét csökkentő hatású negatív hozadékot mérni. Könnyebbnek bizonyult a társadalmi tőke hiányát mérni olyan paraméterekkel például, mint a bűncselekmények, adócsalások, öngyilkosságok, kábítószerezők, pereskedők, válások aránya. Persze a társadalmi tőkét devianciákkal mérni olyasmi, mintha egy ország gazdagságát a szegények számával próbálnánk minősíteni.
Hazai vizsgálatok szerint a társadalmi tőke összetevői, a közbizalom, kölcsönösség és közsegítség mind szorosan összefüggenek a középkorúak mortalitásával, de legerősebb hatása a korai halálozásra a közbizalom hiányának volt. A bizalom vagy annak hiánya számos más kutatás szerint is a legfontosabb és leghatásosabb összetevője a társadalmi tőkének, ráadásul a legegyszerűbben mérhető. A vállalati jövedelemtermelésben már régen nem kételkednek a bizalmi tőkében, mint mérőeszközben, hanem mérik profitra gyakorolt hatásait. Az ötdimenziós bizalomindex (hitelesség, tisztelet, becsületesség, büszkeség, kollegalitás) mérésére már profitorientált cégek kínálják szolgáltatásaikat, és a társadalom piaci funkcionális alrendszerében már kiterjedten alkalmazzák.

(Bizalmi tőke Magyarországon) A kapcsolathálózatok hátterében a bizalom problémája áll, mely társadalmanként eltérő módon teszi lehetővé, vagy éppen gátolja a társadalmi tőke különféle formáinak kialakulását. Fejlett és erős társadalmi tőke élteti a kultúrkörök közösségeit. A nyugati vagy keresztény kultúrkörben azonban a szakralitás gyengülésével két évszázada lassan, majd – az ipari civilizáció tömegtermelése és az információs civilizáció hatékony eszmeáramai hatására – gyorsabban csökken a közösségben töltött időtartam és aktivitás. Legújabban élőhelyszétválások (lakóhely, munkahely, vásárlóhely, szórakozóhely), kétkeresős családmodell, televíziózás, internetezés, társadalmi bizalomvesztés és politikai infantilizmus gyorsítják tovább a társadalmi tőke rombolását.
A volt államszocialista és a posztkommunista gazdasági elit folyamatosságát, a kommunista diktatúrában szocializált, tehát kontraszelektált élcsapat érintetlen hatalmát felmérések igazolták Közép- és Kelet Európa volt szocialista országaiban. Az történt csupán, hogy a fizikai és médiadiktatúrában gyökerező abszolút hatalmuk véres durvaságát változatos lejátszástechnikával átszervezve, a szovjet birodalom már látható gazdasági és politikai zsákutcájából a nyugati tőkebefektetőkhöz menekültek. A nemzet történelmi vagyonát, az állam mindkét féle tulajdonát, a jövedelemtermelő üzleti tulajdont, de a természet-, közszolgáltatás- és kultúraközvagyont is először módszeresen leértékelték, majd bennfentes piacokon kiárusították, elidegenítették. Az ország kifosztásával gazdaságilag tovább erősítették a diktatúrában szerzett hatalmukat. Vezető szerepüket fizetett zárt belső köreikkel és fedett hálózatokkal körbeszervezve, az országot saját erőforrásaitól szinte hermetikusan elzárva jegelték a teljes népesség alkotó génállományát. Tökéletesen lefagyasztották, majd tovább rombolták társadalmi tőkéjét. Médiával eladható és kezelhető szegénységpárti, azaz szegénységtermelő társadalomfilozófiával megerősítették a diktatúra jól bevált hatalomtechnikáját. Tökéletesítették a kádári kompromisszum kiszolgáltatottságát, de annak létbiztonsága nélkül. A közösségi erőforrásokat megkaparintva, a tulajdon és a hatalom teljes birtokában először tartalmilag, majd 2007-ben már formailag is feladták a társadalmi szolidaritást. A bizalmatlanság eszméjét módszeresen ékelték társadalmunk szakmai, szociológiai és etnikai csoportjai közzé és rémisztő létbizonytalanságba dermesztették az országot. A gazdasági tőkét kisajátítva, a társadalmi tőkét lerombolva a nyertesek nem engedték, hogy mások is termeljenek nyereséget. A piacgazdaság egyenlő esélyét nem adták vissza a népnek, még akkor sem, amikor pedig már lehetett volna, például az uniós erőforrások terítésekor. Ezzel eljátszották utolsó esélyüket is arra, hogy erőforrásaink teljes birtokában, közösségünket újraegyesítve valódi országvezetőkké fejlődjenek. Nélkülünk és lényegükkel, kontraszelektált tehetségtelenségükkel egyedül képtelenek valódi értékteremtésre. Pedig volt rá jó esélyük, hogy mobilizáljanak, és mindnyájunkat megnyerjenek. A nyertesek most vesztésre állnak, de milyen áron, csak feladat és munka marad nyomukban. Jól mutatja ezt a közbizalom hazai állapotának nemzetközi felmérése is (2. táblázat)

2. táblázat: Közbizalom állapota különböző országokban (többi emberben bízók százaléka). Kína, USA, Japán, Korea (többi emberben bízók százaléka és tagsági index alapján)


Vietnam 70
Thaiföld 70
Kína 60
Dánia 57,7
Hollandia 55,8
Kanada 52,4
USA 50
Finnország 47,6
Írország 47,4
Japán 46,0
Izland 43,6
Japán 42
Németország 41,8
Svájc 41,0
Ausztrália 39,9
India 37,9
USA 35,6
Olaszország 35,3
Belgium 33,2
Ausztria 31,8
Egyesült Királyság 31, 0
Korea 30, 3
Csehország 30, 3
Spanyolország 29,8
Mexikó 28,1
Magyarország 24,6
Franciaország 22,8
Chile 21,9
Portugália 21,4
Nigéria 19,9
Argentína 17,5
Törökország 6,5


A több mint negyvenéves kommunista diktatúra után a társadalmi tőke épségét jelző közbizalom romokban hevert Magyarországon, annak ellenére, hogy a kádári kompromisszum, kiszolgáltatottság és létbiztonság kevert létállapota sokáig lassította a bizalomvesztést. Már közvetlenül a rendszerváltás után, 1991-ben a magyar népesség kevesebb, mint egy negyede gondolta azt, hogy bízhat a többi emberben. Mennyi lehet ma az arányuk? A magyarországi közbizalom rendkívül alacsony az európai kultúrkör országai között, nem is beszélve a kínai kultúrkör országaiban, bizalomindex és kooperációindex eljárásokkal mért magas értékekről.

(A társadalmi tőke hazai állapota) Egészséges országban egyetlen alkalmatlan kormány tevékenysége nem okozott volna ilyen tragikus pusztítást a társadalmi tőkében. De Magyarország nem egészséges. Magyarországon lassan magányos tömeggé silányul közösségi társadalmunk. A közvagyon magánosításának elfedése, a közfigyelem elterelése céljából szervezett módszeres és szisztematikus ellentétszítás hatására szétbomlóban vannak a lakóhelyi, és munkahelyi közösségek, a rombolás már a családok békéjét is veszélyezteti. Társadalmi tőkénk általánosan siralmas állapotát jelzi, hogy közösségeink már csak passzivitással és apátiával működnek. Nem igen van más választásuk. A piacgazdaság esélyét a nyertesek szűk élcsapata kisajátította, elidegenítette. A piacgazdaság és szabadpiac örökös hangoztatói a tömeget kizárták a versenyből. A Nobel-díjas aszimmetrikus vagy bennfentes gazdaságeszme magyarországi nyíltszíni tobzódása közepette a magyar népesség alig kapott esélyt, hogy mérje magát és bizonyítsa képességét a neoliberális piacokon. A magára hagyott tömeg krónikus lelki stresszhatást halmozva, tehetetlenül nézte végig a kontraszelektált élcsapat értékrombolását. Esélyt sem kapott, hogy segítsen, részt vegyen, hozzájáruljon az országépítéshez. Legfeljebb élhet a lassan működésképtelen országban, vagy belehal. Magyarország vezet a korai férfihalálozásban, legalább is a 2007-ben felmért 22 EU-tagállam között.
A bizalmat vesztett tömegekben a kádári kompromisszum túlhaladott Hankiss-féle politikai infantilizmusát szerencsére az Offe-féle apatikus tömeglojalitása jelenleg még pótolja. A társadalmi tőke további rombolása azonban már az apatikus követési készség kétes kényszerállapotát is veszélyezteti. Tanulhatnánk pedig Almond és Verba klasszikus munkájából, amelyben a világháborúk előtti olasz, francia és német demokráciák instabilitásának okait vizsgálták. Eredményeik szerint harmónia, kongruencia hiánya, vagyis a politikai intézmény és a politikai kultúra között feszülő diszharmónia, az inkongruencia volt a gerjesztője a demokrácia instabilitásának. Közösségeink létállapotát most hasonló társadalmi mechanizmusok deformálják. Sajnos a politikai struktúra rendszerváltáskori változásait nem követte a politikai és állampolgári kultúra elégséges változása. Természetesen ma is hat és működik Marx alap és felépítmény tétele, igaz Marx könnyed tudatlansággal felcserélte őket. A valóság dualitásából nyilvánvaló, hogy az erő formálja a részecskét és szerkezetét és nem az anyag az erőt. Hát ezért baj, hogy nem a politikai kultúra szerves fejlődéséből nőtt ki a rendszerváltás politikai struktúrája. Ezért sikeredett az egész természetellenesre. Persze a természetet nem lehet sokáig büntetlenül megerőszakolni. A köztulajdon elsajátítására szerveződött rendszerváltó elit nem akart bajlódni az erősödő civil kultúrával sem, éppen ezért mindent megtett és ma is megtesz, hogy a civil mozgalmak fejlődését gátolja, azaz rombolja a társadalmi tőkét. Legfeljebb a fedett ügynökeikkel és pénzzel jól kibélelt civil szerveződéseit és alapítványait élteti még. Belegondolni is rémisztő, hogy mi következhet a politikai infantilizmus és az apatikus követési készség után. Persze a jelenlegi döntéshozókat a társadalmi tőke szolidaritás eszméje már jó ideje nem érdekli. Neoliberális gazdaságeszméjükkel csak pénzben gondolkodnak, csak a pénz vezérli minden cselekedetüket. Összesítsük ezért azokat a külföldi tanulmányokat, melyekben a társadalmi tőke gazdasági növekedésre gyakorolt, pénzben mérhető hatását vizsgálták.

(A társadalmi tőke hatása a gazdasági növekedésre) Több évtizedes elemzés után a vezető gazdasági szakemberek vezető szaklapjaikban még mindig arról írnak, hogy a gazdasági növekedés 40-60 százaléka nem értelmezhető az endogén, növekedési modellek hagyományos gazdasági paramétereivel. Mivel az ismert és vizsgált paraméterekkel ilyen nagy százalékban nem magyarázható a gazdasági növekedés, a megmagyarázhatatlan 40-60 százalékot kényszerből az összes tényező együttes termelékenységi hatásának tekintik. De mik ezek az ismeretlen tényezők? A pénztőke nem limitál, a világban kóborló befektető tőke hatékony vállalkozásra les. A technológia rendkívül gyorsan terjed, mindenki számára hozzáférhető az információs civilizáció térhódításával. Miért lesz mégis egyre gazdagabb a gazdag térség, és válik egyre szegényebbé a szegény. A neoklasszikus, neokeynesiánus és endogén növekedés-elméletek proximális paraméterei (pénz, munka, technológia, méret) egyedül tehát nem magyarázzák a növekedést vagy annak hiányát. North Nobel díjas közgazdász formális és normatív intézményi tényezőkben kereste a választ. Ezeknek a fundamentális vagy ultimális tényezőknek a többsége a társadalmi tőkéhez kapcsolható. Igaz, a neoliberális közgazdászok némelyike fanyalog a társadalmi tőke értelmezési és mérési nehézségein, bár elismerik fontosságát, különösen a közbizalom jelentőségét a gazdasági növekedésben.
Egyre több közgazdász tekinti a társadalmi tőkét a gazdaság hajtóerejének, a vagyont és a pénztőkét pedig csupán a gazdasági növekedés eredményének. A társadalmi tőke teremti az üzletet, létesíti a kapcsolatot, építi a közösségeket, csillapítja az ellentéteket, táplálja az újítást és változást, létesíti az új piacokat, vonzza a vállalkozásokat és polgárokat a közösségekhez.
A kormányzati tevékenység társadalmi tőkéjét az emberi jogok állapota, a szabályozások stabilitása, az utcai zavargások gyakorisága, a helyi kezdeményezések támogatása minősíti és mennyiségesíti. Általában mennyiségét is ezekkel a paraméterekkel mérik. Kormendi és Meguire 5 százalékos befektetési növekedést mért a polgári szabadságjogok pozitív társadalmi tőkehatására, 20 GDP százalékos befektetői részesedésnél. A polgári szabadságjogok korlátozása 1,5 százalékkal csökkentette a gazdasági növekedést. A szabályok és normák megbízhatóság-indexe alapján mért társadalmi tőke egy egységnyi növekedése 1,5 százalékkal növelte a nemzeti jövedelmeket és 3,7 százalékkal a beruházások részesedését a GDP-ből. Ez a mennyiségi összefüggés negyvenegy ország összehasonlító elemzésével készült. A felmérések szubjektivitásának kiküszöbölése érdekében a kormányzat társadalmi tőkéjét a szerződéssel bankban tartott és az otthon tartott pénzek arányával is mérték. A bizalmi tőke összefüggésében a szerződéses pénzarány egységnyi növekedése 0,6 százalékkal növelte a gazdasági növekedést és 2,5 százalékkal a beruházások részesedését a GDP-ből.
A civil társadalmi tőke gazdasági növekedésre gyakorolt hatását leggyakrabban az emberek közti bizalmi tőkével mérik. A társadalmi tőke éves gazdasági növekedésre gyakorolt hatását Knack és Keefer a közbizalom mértékével mérte 29 országban 1980 és 1992 között. Átfogó eredményeik szerint csupán a közbizalom jelentősen befolyásolta a vizsgált országok gazdasági növekedését. Növekedésmodellje szerint egy egységnyi standard eltérés 0,56 egységnyivel gyarapította az éves gazdasági növekedést. Hjerppe ennél alacsonyabb értéket mért 28 ország átlagában. Eredményei szerint egységnyi bizalomtöbblet 0,46 százalékkal emelte a gazdasági növekedést. Mayer Dél-Ausztráliában Whitely párszimon modelljének 0,63 százalékos növekedésegyütthatóját használta számításaiban. Különösen pénztőkeszegény közösségekben a társadalmi tőke hatékonyan segíti a gazdasági növekedést és a társadalmi jólétet. Whiteley a társadalmi tőke hatását a gazdasági növekedésre szintén a polgárok közötti bizalommal mérte 34 országban 1970 és 1992 között Az eredmények szerint a társadalmi tőke hatása a gazdasági növekedésre legalább olyan erős volt, mint a neoklasszikus endogén növekedés-modellekben a humántőke iskolázottsága.
Egy legújabb felmérésben már 11 társadalmi tőke integrált paraméter hatását vizsgálták, Dél- és Észak-Olaszország gazdasági növekedésében, 1970 és 1995 közötti periódusban (Lyon, 2005). A kifejlesztett több paraméteres modellben egy egységnyi standard deviáció növekmény a társadalmi tőkében 9.0-10.25 százalékkal növelte a termelékenységet, ugyanez az érték a pénztőkénél 32, a humán tőkénél 66 százalék volt. Naturális egységekben becsülve egy százaléknyi társadalmitőke-növekményre 0,35, egy százaléknyi befektetés-növekményre 0,9, egy százaléknyi munkanövekményre 2 százalék termelékenység növekedés jutott. Más kutatók ennél lényegesen nagyobb hatást mértek a gazdasági növekedésre: egy százalék társadalmitőke-növekmény 2 százalék gazdasági növekedést eredményezett. Megállapíthatjuk, hogy a különböző térségekben és eltérő kultúrkörök közösségeiben, ráadásul változó módszereket alkalmazva, a társadalmi tőke egy százaléknyi növekedése 0,35 és 2.0 százalék tartományban növelte vagy csökkentette a gazdasági növekedést.


1. oldal

 

 

Név
E-mail

Tudományos Ismeretterjesztő Társulat
1088 Budapest, Bródy Sándor u. 16.
1431 Budapest, Pf. 176.
Tel: 06 1 327-8965
Fax: 06 1 327-8969