2013. I-VI
 

A nyilas állam: az "istenfélő" utópia
Máthé Áron

Nem új keletű jelenség, amikor egy politikai programmal fellépő csoport vagy vezér azt állítja, hogy égi küldetése van helyreállítani a földi rendet. A XX. századi totális diktatúrák még messzebbre mentek: azt állították, hogy birtokában vannak a problémamentes társadalomhoz vezető út titkának. A kommunista pártok, a marxista-leninista „tudományos elmélet” alapján ígérték a „kizsákmányolás-mentes” társadalomnak, a munka országának eljövetelét. A nemzetiszocializmus esetében már nehezebb ilyen egyszerű eszmei összefoglalót adni. A náci típusú eszméknél egyrészt mindig jelen volt egyfajta „istenadta” vagy mitikus erő, esetleg „ősi” hagyomány, amelyből erőt és programot merítettek a jobboldali kollektív pártok. Másrészt mindig jelen volt a Vezér, aki ezt az isteni felismerést és erőt használni tudta. Nálunk, Magyarországon a nyilaskeresztesek mozgalma esetében a kettő furcsa módon összekapcsolódott, noha általában az utóbbi volt a hangsúlyosabb, legalábbis kifelé, a politikai marketing szintjén. Számos korábban baloldali vagy éppenséggel kommunista vált a nyilasok hívévé, mozgalmuk vezető beosztású tagjává, miközben nem kérdőjelezték meg a Pártvezető Testvér (Szálasi) isteni elhívatottságát.
Éppen ezért a nyilas pártok programjának két olyan fontos pontja volt, amelyek alapjában véve összekapcsolódtak. Ez a két lényeges pont pedig a következő volt: utópisztikus ígéretek és a nyilasok viszonya az egyházak, illetve a vallás felé. Összekapcsolásuk egyszerű volt: a nyilasok nem fukarkodtak az olyan szólamokkal és propagandaanyagokkal, amelyek igyekeztek önmagukat egy Istentől elrendelt utópia megvalósítójaként feltüntetni. Szálasi személyében pedig olyan vezetője lett a mozgalomnak, aki kiválóan alkalmas volt arra, hogy ennek a misztikus utópiának a vezetőjeként jelenjen meg.
„Ez a harc lesz a végső” - az Internacionálé híres verssora akár a mottója is lehetne ennek a résznek. Azonban a nyilasok utópisztikus várakozásai alapvetően nem a munkásmozgalom tudományos materializmusából táplálkoztak, bár ez is szerepet játszott az eljövendő, nyilas pártállam működtetéséről alkotott elképzeléseik között. Annak ellenére, hogy a nyilas terminológiában a „szocializmus” kifejezés nagyon gyakran előfordult, mint elérni kívánt cél, a nyilasok társadalmi-politikai végítélet-várakozása erőteljesen népi-keresztes ihletésű volt. Ez látszik a következő, Dorogon terjesztett nyilas röplap szövegéből is: „Készen kell lennetek, nehogy váratlanul érjenek benneteket az események!” . Ez a kijelentés, bár némileg egybecseng a Varsavianka című munkásinduló egyik sorával (Munkás, ma álljunk a nagy harcra készen, melyből az emberi nem új napja kél), mégis inkább biblikus színezetű.
A népi-keresztes vonások ellenére a nyilas mozgalom és a keresztény egyházak viszonyáról nem sokat tudunk mondani: ugyanis a magyarországi egyházak meg sem próbáltak kapcsolatba lépni a nyilasokkal, s jelentősebb kapcsolatteremtési kísérletekről a nyilas pártok részéről sem tudunk – még gesztusokról is csak elszórt esetben. A nyilas társadalom-átalakítási tervekből túlságosan is nyilvánvaló volt a totalitásra való törekvés, amelyben az egyházaknak csak kiszolgáló szerep jutott volna, s alávetettségre lettek volna kárhoztatva. Milyen volt tehát az a törekvés a nyilas mozgalom részéről, amely taszító hatást gyakorolt az egyházakra, s mégis, „vallásos” vagy inkább „istenfélő” szerepben tudta a nyilasokat feltüntetni? Az utóbbira jó példa, hogy egy ízben Csia Sándor engedélyt kért a belügyminisztériumtól, hogy a „kereszténység győzelmét a bolsevizmus felett szimbolizáló V betűt” az ország egész területén a közutakra festhesse fehér olajfestékkel. A taszító hatás kifejtése viszont hosszabb elemzést igényel, amelyet az alábbiakban kísérelek meg.
Az adott korban a visszaszoruló szociáldemokrata párton és a jelentéktelen kommunista sejteken kívül minden politikai erő használta az egyházias retorikát, s a nyilasok arculatát is befolyásolta ez az „istenfélő” vonás – talán hangsúlyosabban is, mint a többi pártét. Ez pedig egy olyan fontos jellemvonása volt a nyilas eszmerendszernek, amelyről gyakran elfeledkeznek , pedig fontos a nyilas mozgalom jellegének meghatározásánál. Itt voltaképpen a keresztény hagyomány egy elferdített változatáról beszélhetünk. Az 1940-es Nyilas Könyvben fontos írás olvasható „Gyere velünk! (hasznos beszélgetés)” címmel . Ebben a beszélgetésben egy nyilas testvér térít meg egy „szocdemet”. A beszélgetés a következőkkel zárul:
„Szocdem: Megértettem Jézust és szeretem. Valóban Ő volt a világ Megváltója! Még ma kezembe veszem az Ő tanítását az Evangéliumot és elindulok nyomán. Megértettem, hogy magyar vagyok, egyetlen nagy család tagja, hogy mi mindnyájan testvérek vagyunk, hogy harcunkat Jézus nevében kell harcolnunk egy szociálisabb, emberibb jövőért. Elfogadtok engem is?
Nyilaskeresztes: Add a kezed! Vártunk téged a keresztesek hadába. A mi Istenünk adjon néked erőt a harchoz. De kitartás testvér, győzünk!”.
Több lényeges motívumra kell rámutatni a „Hasznos beszélgetés” befejezése kapcsán. Az első a kereszténység különös válfaja, amelyet a középkori keresztes-kruciánus ideológia késői utánérzésének tekinthető. A „testvér” megszólítás a nyilasoknál tehát nem volt véletlen, s ugyanezért fogadta Szálasi érdeklődéssel Kun András minorita szerzetest , akit részben a Nyilaskeresztes Párt iránti vonzalma miatt zártak ki rendjéből, s később „nyilas papként” követte el kegyetlenkedései sorozatát. Kun András páter beszámolója Szálasinál tett látogatásáról a következőképpen hangzott: „Megkérdeztem a pártvezetőt, az Egyházzal kapcsolatos állásfoglalásáról és mikor azt a választ adta, hogy a párt eltörölné a papi birtokokat, a papi nőtlenséget részben és a reverzálist – azt mondtam, tagja vagyok a pártnak.”. Ezek a pontok éppenséggel egy felhígított katolicizmust mutatnak, támadást a felsőbb klérus ellen. Egy hasonló alapokon álló katolicizmus akár még a jóval későbbi Hazafias Népfrontban is „elfért” volna.
Az említett „Hasznos beszélgetés” elején megjelenik az úrellenesség és a népi antiszemitizmus is, amely egyszerre kegyetlenebb és elnézőbb a hideg náci rémtetteknél. Ez a vonal Közép- és Kelet-Európában egészen a középkori parasztfelkelésekig, Dózsa György, Thomas Münzer és a kozák háborúk világába vetíti vissza a nyilas eszmerendszer egyik fontos összetevőjét. Ez azonban inkább erőteljesen Kelet-Európai jellegzetesség, s nem magyar sajátosság. Itt csak utalásszinten kell megemlíteni Codreanu és Vasgárda jó kapcsolatát bizonyos orthodox egyházi körökkel, Tiso szlovákiai uralmát, illetve a horvát usztasákat, akik Boszniában egyes esetekben katolikus egyházi személyek támogatásával követték el kegyetlenkedéseiket a szerb lakosság ellen. Mellesleg, a szerb soviniszta csetnik mozgalom sem akkoriban, sem pedig az elmúlt években-évtizedben nem nélkülözte a pravoszláv köntöst.
Nálunk, Magyarországon azonban nem teljesen erről volt szó. A magyarországi egyházaknak nem csak hogy nem volt szükségük ilyenfajta szövetségesre, hanem természetükből fakadóan elutasították a „népi-keresztes” fordulat gondolatát, amely, mint azt már említettük, szükségszerűen egy totális állam megvalósításához vezetett volna – amint azt a nyilasok többször is hangsúlyozták – s az egyházakat is betagolták volna rendszerükbe, egy, talán a későbbi Állami Egyházügyi Hivatalnál is szigorúbb szerv (Egyházi Hivatásrend?) felügyelete alá. A nyilasok nem árultak zsákbamacskát ezen a téren: „A nemzeti szocializmus vállalja … az egységes magyar lelkiség kialakítását. … A papok éljenek hitük szerint, de hagyjanak békét a magyarságnak! … A nemzeti szocializmus ezzel nem azt mondja, hogy ne legyünk istenhívők. Ellenkezőleg: higyjünk (sic!) egy Istenben, aki egy azon magyarfajta számára teremtett bennünket … ez nyilvánvalóan Isten akarata volt. Ha fajtánkért áldozunk, Isten szándékánál fogva, tehát Istennek áldozunk. … Amennyiben egyes felekezetek papjai elfogadják nemzeti istenhitünket, ebben a szellemben és értelemben folytathatják működésüket.”. Az utolsó, általam kiemelt mondat, mintegy a későbbi „békepapság” előképenként is felfogható.
A politikai struktúra azonban olyan volt a két világháború közötti Magyarországon, hogy nyíltan egyházellenes politikai erő nem juthatott szélesebb játéktérhez, a három nagy egyház (katolikus, református, evangélikus) vezetői a Felsőházban ültek, s az egyházak társadalmi beágyazottsága mély volt. Ez önmagában elég alapot nyújtott ahhoz, hogy a nyilasok meg se próbáljanak egyház és vallás ellenes hangvétellel tömegeket megnyerni. A nyilas eszmerendszer a társadalom élet fontos alkotórészének tekintette a vallás gyakorlását – szemben a kommunizmussal, ahol az egyházak és a vallás megsemmisítésére törekedtek, hiszen létezett egy saját egyházuk: az uralkodó Párt, és létezett egy saját vallásuk: a marxizmus-leninizmus. A nyilasok ilyesfajta, tételesen (dogma-szerűen) kidolgozott koncepcióval és pártstruktúrával nem rendelkeztek, igaz, az idő rövidsége miatt sem alakulhattak ki ezek. Ezzel együtt létezett a fent említett a kommunista irányvonalhoz hasonló szándék a nyilasok között is: „… csak istenhit és faji öntudat kell. Egyházunk is van: nemzetünk. Papjaink is vannak: a nemzeti szocializmus apostolai. Hitünk is van: Magyarország. Ki mer közénk éket verni: protestáns vagy katholikus pap? Nemzeti vallásunknak sok papra van szüksége. Hozzá tehetjük, sok új papra, mert nem valószínű, hogy a keresztyén lelkészség felénél több fog csatlakozni nemzeti istenhitünkhöz.”. A nyilasok talán éppen eszméik képlékenysége miatt számítottak a vallás és az egyházak társadalmi kiegyensúlyozó szerepére utópisztikus terveikben, már csak azért is, mert az egyházak szerepe és az istenhit nem ütközött a nyilasok tételesen lefektetett, „tudományos” passzusaiba - mert ilyenek tulajdonképpen nem is léteztek , s ha voltak is ezek megalkotására irányuló próbálkozások, mégis, teljes mértékig megfért egymás mellett a „munkaállam” és a hit. Egyes esetekben ugyan megjelentek különböző összefoglalók a hungarizmus alapelveiről – mint a fenti két idézet forrásai is - de ezek csak általánosságokat tartalmaztak. Ilyen volt még például a Hubay Kálmán által írt „Nyilas káté” is. Itt a következőt olvashatjuk:
- Mi biztosítja a társadalmi egyensúlyt?
- A nemzetiszocialista erkölcsi, politikai és gazdasági rend.
- Mik az erkölcsi rend pillérei?
- 1./Az Istenfélelem. 2./Faj és Hazaszeretet. (stb.)
Érdekes, hogy e káté esetében az istenfélelem megelőzte a faj- és hazaszeretetet, míg a fentebb idézett országépítő-programban éppen fordítva volt, illetve a kettő összeolvasztására tett kísérletet az író. Ez is mutatja, hogy a nyilasok eszmerendszerében még ez az alapvető kérdés sem nyert megnyugtató tisztázást.
A fentiek alapján világos, hogy inkább beszélhetünk népi-keresztes irányultságról a magyarországi nyilas-mozgalmak esetében, és nem pedig valamilyen keresztény-szocialista „elhajlásról”. Az utóbbira utalhatna pedig az a röplap, mely szerint „hogyha munkás vagy, itt a helyed” és amely röplap szerzői ugyanakkor „keresztény Magyarországot” akarnak. Még a korabeli jelentésekben is olvashatunk értelemzavaró megfogalmazásokat: az egyik pestkörnyéki főszolgabíró jelentésében a „keresztény szocialista úgynevezett nyilaskeresztes mozgalomról” ír. Itt azonban szó sincs keresztény-szocializmusról. A keresztény-szociális mozgalmak jellemzője ugyanis, hogy a katolikus egyház felől, illetve az egyház támogatásával lépnek be a politikai porondra, vagy pedig az egyházi támogatást később szerezik meg, s az egyházzal összhangban dolgoznak társadalmi-politikai céljaik megvalósítása érdekében. A nyilasok azonban, mint láttuk, nagyon-nagyon messze álltak mind az egyházaktól, mind a társadalmi rendtől – azaz a rendszeren kívülinek kell őket számítanunk. Az imént idézett szolgabírói jelentésben inkább az a fontos, hogy mely jellegzetességei voltak a nyilas mozgalomnak a kortársak számára feltűnőek. „Magyarok! Akik nemzeti szocialisták vagytok lélekben és testben, akik titokban vagy nyíltan a magyar jövendőért küzdötök, akiket Krisztus nevében, Krisztus szeretete miatt üldöznek” – ilyen és ehhez hasonló kijelentések a nyilasok röplapjain számtalanszor ismétlődnek, néha meglehetősen patetikus formában is: „Éljen Szálasi, JÉZUS SEGÍTS!”. Bár ezen kijelentések őszintesége természetesen kétségbe vonható a nyilas testvérek jelentős részénél – például mondjuk Nidosi Imre és a krisztusi szeretet távol állt egymástól –, mégis világosan jelzik, hogy az adott társadalmi rendtől (melynek az egyházak, s különösen is a katolikus egyház) szerves részét képezték, elhatárolták magukat. Elhatárolták magukat, még akkor is, ha elszórt esetekben voltak bizonytalan tapogatózások egyes társadalmi intézmények, mint akár a tisztikar illetve esetünkben az egyház felé. Ilyen volt például, amikor a soproni nyilasok Szálasi Ferenc sorsának jobbra fordulásáért misét mondattak 1938-ban. Ugyanebben az évben Pilis községben egy bizonyos Keveházi Ottmár, aki evangélikus lelkész és hitoktató volt, vezette a nyilaspárt helyi szervezetét. Az előbbi két példa azonban még a nyilasmozgalom hőskorából, jóval a hatalomátvétel előttről származik – ugyanakkor az említett Keveházi Ottmár a nyilasok hatalomra kerülése után propaganda tisztséget töltött be, de már nem lelkészi minőségben.
A konspiratív jellegű összetartást a tagok között erősítették az olyan akciók, melyek a nyilasok „testvériségét” az eddig bemutatott egyházias, istenfélő jelleggel összhangban misztikus lepelbe próbálták burkolni. Ilyen volt, amikor 1938-ban Szálasi Ferenc névnapjára „rabvacsorát” rendezett a Nyilaskeresztes Párt. A „rabvacsora” lefolytatására az egyes szervezeteknek Széchenyi Lajos vezető testvér a következő utasításokat adta. A párthelyiségekben ki kellett függeszteni Szálasi arcképét, alatta fogolyszámával és a „Nagypéntek nélkül nincs feltámadás” felirattal. A kép előtt fehér abrosszal leterített asztalt kellett felállítani, rajta kenyérrel, sóval, paprikával és tiszta ivóvízzel. Pontosan este 8 órakor a helyi szervezetvezető testvére „Imához!” vezényszavára a párttagoknak felemelt karral vigyázzba kellett állnia, s „néma fohászt mondani Vezérünk mielőbbi szabadulásáért.” Ezután a vezető testvér megszegte a kenyeret, s a közös étkezés elkezdődött. Aznapra a nyilas testvéreknek megtiltották a szeszes ital fogyasztást és a nyilvános helyek látogatását, a kizárás terhe mellett. Három év múlva egy hasonló rendezvényre került sor. 1941-ben a Nyilaskeresztes Párt vezetése az 1938. december 1.-i véres tüntetés emlékére áldozati vacsora megtartását rendelte el minden pártszervnél. Az áldozati vacsora során a nyilas testvérek egy falat kenyeret és egy csipet sót vettek magukhoz. Az áldozati vacsorán kisebb összeg befizetésre kötelezték a tagokat, s a befolyt pénzt az említett tüntetés áldozatainak hozzátartozói és hátrányos helyzetbe került résztvevői részére ajánlották fel. Nehéz nem észrevenni a szándékolt (és erőltetett) hasonlóságot a keresztény úrvacsora (vagy áldozás) és nyilasok „áldozati vacsorái” között.
Visszatérve az egyik feljebb idézett röplap szövegéhez („Akik nemzeti szocialisták vagytok … akiket Krisztus szeretete miatt üldöznek”), az ebből kiolvasható üldözöttségi érzés és mítosz a konspiratív tevékenység ideológiai megalapozásához is hozzászolgált. Ez a röplap egyébként egy másik fontos kijelentést is tartalmaz: a megtorlás, a „számonkérés” ígéretét. Ennek jó példája Gál Csaba két kijelentése, melyeket érdemes itt idéznünk. 1941. áprilisában egy rendőri jelentés szerint az Andrássy úti pártház előtt két detektívet a következőképpen fenyegetett meg: „Ennek a piszkos rendszernek eljött az utolsó órája és órák kérdése az, hogy a hatalmat átvegyük. Teleki is emiatt lett öngyilkos, majd követik őt többen is. Nyugodtan megmondhatjátok Schweinitzernek, hogy már szökni sem tud, a határok minden oldalról le vannak zárva, fog ő még 27 filléres koszton élni. Önök között vannak sokan olyanok, akik nem fogják elkerülni sorsukat és túlbuzgalmukért felelni fognak.”. Egy másik ilyen jellegű fenyegetésről Baky László számolt be: „1944 tavaszán államtitkárságom idején figyeltettük a nyilaskeresztes párt telefonját. Egy alkalommal Gál Csaba a Beszkárt egyik igazgatóját hívta fel, mivel annak egy intézkedését sérelmesnek találta. Az igazgatóval a legagresszívebb hangon beszélt és megfenyegette őt, hangoztatván, hogy a hatalomátvétel után milyen retorziókat fog alkalmazni.”. Úgy tűnik tehát, hogy a nagypéntek – feltámadás (Szálasi bebörtönzése – kiszabadulása) után sorban a nyilas eszkatológiában rögtön az ítélet következett.
A leírt a misztérium-szerű szertartások nem voltak véletlenek. Szálasi Ferenc gondolkodására nagyban jellemző volt a miszticizmus és az elvont, átlag-ember számára érthetetlenül bonyolult kifejezéseket és struktúrákat használó gondolkodás. Ez az újnyilas kiadványok egyikéből vett idézetekkel könnyen alátámasztható. Ezek kiadványok egyébként inkább a Szovjetunió elleni küzdelem és a német segítséggel (irányítással) végrehajtott revízió iránt megnyilvánuló nosztalgia jelei, semmint egy újjászülető nyilas mozgalom termékei. Lássuk tehát, hogyan gondolkodott Szálasi a kereszténységről, a vallásról és a hitről. „Ki kell alakulnia az egységes kereszténységnek. Ennek a kialakuló kereszténységnek a római katolicizmus lesz a gerince, de nem mai sallangjával, hanem a nagy idők nagy tüzében megtisztult római katolikus egyház…”. „Minden nap elolvasom Szent János evangéliumának 17.fejezetét: Krisztusi imádságát önmagáért, tanítványaiért és minden hívőért. Mind a négy evangélium ebben az imádságban csúcsosodik, leggyönyörűbb része az Újszövetségnek. (…) tökéletes ima. Maga az Ima. Fenséges.”. „XII.23.: Ma még a sötétség napja, holnap már az örök világosság napja.” „XII.24.: Karácsony előnapja. Sokan, nagyon sokan panaszkodnak ezen a napon. Én nem. Még soha annyira élesen nem volt a tudatomban, mint ma, hogy az igazi élet, a nagy igazság és a tiszta világosság van mindabban, amiért mi szenvedtünk. Ma újra világosodik. Újra a világosodás és a teljes világosság felé halad a természet, de az emberi világ is. Hála az Egek Urának és az Örök világosságnak, hogy az új életnek ezt a kezdetét megérhettem. (…) Három viaszgyertyát meggyújtottam. A karácsonyfán rózsafüzér, alatta legszebb életajándékom: édesasszonyom fényképmása. … És a karácsonyfa alatt azt kívánom, hogy halálosan szeretett Nemzetem megkezdje útját az Új Életbe, a karácsony örök igazságában és az örök világosság segítségével.”. „Égbekiáltó igazságtalanságok vannak. Éppen ilyen nagyok az igazságok is, melyekkel szemben megnyilvánulnak.”. A fenti idézetek olvasása közben felmerül a kérdés, hogy Szálasi közismert szerepjátszási kényszeréről, őszintén átélt hitről, vagy pedig egy egzaltált elme zavaros megnyilvánulásairól van szó. Mind a három feltételezést alá lehet támasztani, s talán nem járunk messze az igazságtól, ha leszögezzük, hogy mind a három egyszerre jelen volt Szálasi tudatában. A háború vége felé a megkeseredett és rosszindulatú Rajniss Ferenc a „Nemzetvezető” viselkedését a következőképpen jellemezte: „ez a pokoli örmény nagyzolás!”. Szálasi saját maga körül remekül értett a felhajtás kialakításához. Szintén Rajnisst idézzük: „(Kemény Gábort és Szöllősi Jenőt) két álló órán át az előszobában, illetve a hallban tartott s nem engedte be őket a tanácskozásra. Az volt ennek az embernek a titka, hogy úgy bánt az embereivel, mint a kutyákkal.”. Ezek alapján nyugodtan levonhatjuk a következtetést, hogy a vizsgálódásba bevont Szálasi-idézetek lehetnek akár egy szerep elvállalásának tanúságai. Ugyanakkor az is valószínű, hogy ez a szerep részben az őszinte meggyőződésből fakadt. „Számomra teljesen elegendő Isten kegyelme, amit határozottan érzek is. Tudom, hogy velem van, és nem fog elhagyni utolsó óráimban sem, utolsó lépéseimnél sem, melyeket földi életemben fogok tenni, és amelyek az első, kezdő lépések az öröklétbe, és vallom és tudom, hogy hiszem: a hallhatatlanságba.” – írta 1946 márciusában. Bár ezek szintén kissé patetikus sorok, s bizonyos, hogy a kivégzés közelsége is hatással lehetett Szálasira, mégis egy szilárd hitről tesznek bizonyságot – bármilyen zavaros hitvilág is lehetett ez egyébként, a többi részét illetően. Ennek a zavaros, de mégis meggyőződéssel vallott hitvilágnak fontos eleme volt az elhivatottság tudat is – ezt Rajniss a maga rosszmájú, de lényegre törő módján a következőképpen jellemzett: „Volt valami kínaiasan császári a viselkedésében. A Menny Magyarországi Fia csak úgy, a feltornyosuló felhők mögül irányítgatta az eseményeket.” A harmadik feltételezés, mely szerint Szálasi esetében egy zavarodott, de legalábbis veszélyesen hóbortos elme működéséről kell beszélnünk, végül is beleillik a szerepjátszás és az elhivatottság-tudat logikai sorrendjébe. Málnási Ödön, Szálasi egyik korábbi munkatársa még 1940-ben a következőképpen jellemezte Szálasit a rendőrség politikai nyomozóinak kérésére. „Szálasi Ferenc elmekórtanilag a megalomania periodica /nagysági téveszmés periodikus elmezavar/ és a megalomaniás paranoia /nagyzási téveszmés tébolyodottság/ vegyes tüneteit mutatja. Öntúlbecsülés, saját értékének kóros nagyzolása mellett megalomániás téveszme rabja. … subjective úgy hiszi, hogy az „ideológiája” lesz az összes európai népek új világnézete …. ő pedig Európa prófétája, Délkeleteurópának, vagy legalábbis Magyarországnak, a Kárpát-Duna Nagy Haza Egyesült földek és Gyepűknek korlátlan hatalmú Duce-je, nemzetnagya, nádora… Paranoiás öntúlbecsülése cselekedetei öntudatosságának látszatát ritkán veszélyezteti és szeretetre méltó viselkedést tud tanúsítani /hypomania/, mint az elmegyógyintézetek sok szeretetre méltó lakója. Látszólag rendes viselkedésű, téves eszméit combinatios logikai művelettel rendszerezve … bontakoztatja ki. … Elméletének sok kifejezése, szava, fogalmi megjelölése /talajgyökeres, vérvalóság, rögvalóság, hitvalóság stb. stb./ paranoiás szóalkotások. … Kényszerképzetei kórosan rögzítődtek tudata gyújtópontjában. Ezekhez asszociál mindent, a legtávolabbi összefüggésű képzeteket is. Gondolatszökelléseinek ez a magyarázata. Ebből vezethető le a beszédében gyakran visszatérő stereotypizálás, néhány rögeszméjének ismétlése”. Nyilván Málnási jellemzésébe belejátszott az, hogy Szálasival összeveszve egy időre hátat fordított a hungarista mozgalomnak, mégis nagyjából helyesnek fogadhatjuk el a fenti lélektani jellemzését. Egy másik hívő nemzetiszocialista testvér jellemzése szerint: „Sikerült is Szálasit olyan magasra emelni, hogy ez a munka lett a későbbi sikereinek az alapja, mert a nép és a meglevő nemzeti szocialista szervezetek kezdték hinni, hogy ő az ’Eljövendő’”. Szálasi Ferenc tehát egy olyan kóros elhivatottság-tudatú, misztikus világképű lélek volt, aki jó eséllyel gyűjtötte maga köré a hasonló beállítottságú embereket és alakított ki egy olyan mozgalmat, melyre általában a zűrzavarosság, átláthatatlanság, misztikus, nagy ívű elképzelések voltak jellemzők. Kudarc esetén pedig a bosszúvágy.
Egy ilyen, népi-misztikus „keresztes” mozgalomhoz „illő” módon, több főpapot is letartóztattak a nyilas uralom hónapjaiban. Letartóztatták Shvoy Lajos székesfehérvári püspököt, aki nem volt hajlandó ünnepi misét celebrálni 1944 őszén, amikor a nyilas rendszer az elhurcolt megyei vezetők helyére új főispánt nevezett ki – s ugyanígy megtagadta a hálaadó istentisztelet megtartását is, amikor 1945 februárjában a Harmadik Birodalom csapatai átmenetileg visszafoglalták a várost.
Azonban nem csak a főpapok ellen léptek fel. Mindszenty József veszprémi püspököt 1944. november végén 26 másik pappal együtt tartóztatták le, „hatósági rendelkezéssel való szembehelyezkedés, hatósági közegek elleni erőszak, tüntető felvonulás és lázítás, továbbá hűtlenség miatt”. Keményen felléptek a hitvalló egyház számos olyan tagja ellen, akik a nyilas uralom hónapjaiban segítették az üldözötteket, vagy az ellenálláshoz kapcsolódtak.
A nyilas mozgalmat tekintve a képlet tehát világos: rendszeren kívüli mozgalom; népi, szocialisztikus, keresztes ideológiával – titkos, konspiratív tevékenység – hatalomra törekvés – végső megoldások a társadalmi gondokra: utópia. De egy olyan utópia, amelyben kemény „számonkérés” van! Mindezek keverékeként jelent meg a nyilas eszmerendszerben és propagandában az evilági messianizmus és a végítéletvárás – vagyis a tisztázatlan szociális, szocialista utópiának egy misztikával fűszerezett, még zavarosabb változata.


1. oldal

 

 

Név
E-mail

Tudományos Ismeretterjesztő Társulat
1088 Budapest, Bródy Sándor u. 16.
1431 Budapest, Pf. 176.
Tel: 06 1 327-8965
Fax: 06 1 327-8969