2013. I-VI
 

Versenyképességünk romlása avagy a kapcsolati tőke és a partikularizmus hátrányai
Csath Magdolna

Ismerjük a mondást: aki leáll, lemarad. Egy országban azonban elég a nemzeti jövedelem növekedésének lelassulása is ahhoz, hogy a gazdaságban és a társadalomban egyaránt csak hosszútávon orvosolható károk keletkezzenek. A The Economist brit gazdasági szaklap 2008. január 12-18-i száma szerint Magyarországon a nemzeti jövedelem 2007 harmadik negyedévi növekedése 2006 ugyanezen időszakához képest mindössze 1% volt. Ugyanez az érték Csehországban 6%, Lengyelországban 6,4%, Oroszországban 7,6% volt. A vizsgált 42 ország közül Magyarország a legutolsó helyen van a nemzeti jövedelem növekedése tekintetében. A munkanélküliség pedig csak 14 országban nagyobb, mint nálunk. Munkanélküliségi mutatónk nagysága 2007-ben meghaladta az eurozóna országainak átlagát. Ugyanakkor a költségvetési hiányunk nem csökkent eléggé. A vizsgált országok között egyedül Pakisztán előz meg bennünket a nemzeti jövedelem százalékában mért magasabb hiánnyal. A The Economist 2008-ra szóló előrejelzése szerint ez a hiány továbbra is magas, 4,4% körül marad.

(Versenyképességünk helyzete) A világ országainak versenyképességi értékelését végző kutatócégek közül Európában jól ismert az IMD – Institute for Management Development (Vezetésfejlesztési Intézet), Lausanne-ban, Svájcban. A 2007-ben megjelent versenyképességi tanulmányában 55 ország helyzetét vizsgálta. Magyarország az 55-ből a 35. helyre került. Megelőzött bennünket Észtország (22.), Litvánia (31.) és Csehország (32.) is.
Ennél is rosszabb hír, hogy 2003-ban még a 30.-ak voltunk, vagyis 4 év alatt 5 helyet csúsztunk vissza a versenyképességi listán. Ha a versenyképesség összetevőit vizsgáljuk, akkor a legrosszabb helyezést a kormánypolitikák átláthatósága és kiszámíthatósága, a pénzügyi fegyelem, a gazdaság gyenge teljesítménye, valamint a munkanélküliség magas szintje részmutatókra kaptuk. Még mindig jól állunk viszont az oktatás szinvonala valamint az út- és vasúthálózat sűrüsége tekintetében. Az úthálózat sűrűsége alapján a 8.-ok, a vasúti hálózatunk sűrűsége tekintetében pedig a 7.-ek vagyunk az 55-ös listán. Ez jó eredménynek számít. Továbbra sincs miért szégyenkeznünk az oktatásunk minősége miatt sem. Az ún. reáltudományok: a matematika, fizika, kémia oktatási szinvonala alapján a 10.-ek vagyunk, csak egy hellyel maradva le Finnország mögött. Fiataljaink érdeklődése – a kutatók felmérései szerint – nem lankad a tudományos témák iránt, bár ezen a területen egy kissé hátrább, a 15. helyen vagyunk. Jó eredménynek tartják a kutatók azt is, hogy a tanár-diák arány az általános és középiskolákban egyaránt kedvező. Az általános iskolai adatunk alapján a listán a 2., a középiskolai alapján pedig a 13. helyre kerültünk. Annak a mutatónak a tekintetében, hogy általában az oktatási rendszerünk mennyiben felel meg egy versenygazdaság igényeinek, valamint, hogy támogatja-e a nemzeti versenyképesség javítását, már csak a 22. helyre futotta.
Ugyanezen mutató szerint az egyetemi oktatásunk színvonala a 23. helyre volt elég. A versenyképességi elemzések általános következtetése, hogy a gyenge területeket meg kell erősíteni, az erősségeket pedig meg kell őrizni, sőt tovább kell fejleszteni. Mindent összevetve az infrastruktúra és az oktatás területén megőrzött eredményeink – bár a korábbi évekéihez képest egyes részterületeken romló tendenciát mutatnak, – de még mindig a legjobbak. Ezek után érthetetlenek a vasúti szárnyvonalak megszüntetését, a kisiskolák körzetesítését, és általában az oktatásból történő forráskivonást jelentő kormánydöntések. Ezek azt érzékeltetik, hogy a kormány a maradék erősségeinket nem megőrizni és fejleszteni, hanem legyengíteni akarja. Ez azonban logikátlan és racionális érvekkel megmagyarázhatatlan magatartás. Főleg, ha azt is figyelembe vesszük, hogy szinte minden egyéb versenyképességi mutatónk tekintetében nagyon rossz helyezést értünk el.

(Gyengeségeink) Nézzük, melyek azok a versenyképességi területek, amelyeken különösen gyenge volt a teljesítményünk 2007-ben, és vizsgáljuk meg azt is, hogy hol voltunk a versenyképességi listán 2003-ban!
1. táblázat
A főbb versenyképességi területek Helyezésünk
2003 2007 Lecsúszás/előrelépés mértéke
Gazdasági helyzet 31 38 - 7
A kormány munkájának hatékonysága 32 40 - 8
A cégek hatékonysága 32 1 - 9
Az infrastruktúra színvonala általában 28 5 + 3

A vizsgált 4 fő versenyképességi területből 3 esetén jelentősen romlott a helyezésünk. A negyedik – az infrastruktúra szinvonala - területen van csak kevés előrelépés, ami azonban a részterületeken található romlások és javulások átlagából adódik. Az azonban nyilvánvaló, hogy a 25. hely az 55-ből nem olyan rossz: vagyis ezt a területet, amely a közlekedésen kívül magában foglalja az oktatást és az egészségügyet is, érdemes lenne tovább erősíteni. Ezért ismét fel kell tennünk a kérdést: mivel magyarázható az ezzel teljesen ellentétes politika, amelynek következményeként ez évben, 2008-ban, várhatóan ezen a területen is lejjebb fogunk csúszni a versenyképességi listán?
Nézzünk néhány kirívó példát a jelentős lecsúszással jellemezhető területekről!
2. táblázat
Gazdasági helyzet Helyezés
1. Egy főre jutó nemzeti jövedelem szintje 32
2. A nemzeti jövedelem növekedési üteme (becsült érték) 44
3. Infláció 50
4. Munkanélküliség 30
5. A munkahelyek számának várható növekedése 50

A 2. táblázatban szereplő mutatók szerinti helyezésünk nagyon rossz. Az 1, 3-as mutató a jelenlegi életszínvonalunkra, a 2-es az életszínvonalunk várható alakulására utal. Az inflációval kapcsolatban meg kell említenünk, hogy az IMD kutatói 6,7%-ot becsültek előre 2007-re, és ezzel is csupán az 50. hely jutott nekünk. A valós érték azonban 8% lett. A 2. mutató kapcsán pedig arra kell figyelnünk, hogy itt becsült értékekről beszélünk. Ugyanis a tanulmány 2007 közepén jelent meg, amikor még nem volt ismert a 2007-es nemzeti jövedelem növekedési ütem. Ezért a kutatók becsült, 2,2%-os értékkel dolgoztak. Ma már azonban tudjuk, hogy a múlt évben a növekedés 2006-hoz viszonyítva, ennél alacsonyabb, – többek szerint – csupán 1,0 % volt.
A munkanélküliségi mutatónk is erősen romlott 2007 végén. A gazdasági növekedés 2008. évi várható alacsony szintje pedig nem valószínűsíti azt, hogy a munkahelyek száma növekedésnek indulhatna. Ezért jelentős javulásra 2008-ban sem számíthatunk.
Vizsgáljuk meg a további három versenyképességi területet is!

(A kormány munkájának színvonala) Ezt az elemzők kiemelkedően fontos versenyképességi területnek tartják. A közgazdászok többségének véleménye szerint ugyanis a kormányok munkája nagy befolyást gyakorol a gazdaságok versenyképességére. Nézzük, milyen eredményeket értünk el 2007-ben ezen a területen! A részmutatókat a 3. táblázatban láthatjuk.

3. táblázat
A kormány munkájának általános hatékonysága
A kormány munkájának hatékonysága Helyezés 2007
1. A költségvetés hiánya 45
2. A költségvetés hiánya a nemzeti jövedelem
%-ában 55
3. Az adósságállomány a nemzeti jövedelem %-ában 46
4. Az adósság növekedési üteme 50
5. A kormány költekezése a nemzeti jövedelem
%-ában 50
6. A cégektől beszedett nyereségadó (%) 4
7. A cégektől beszedett összes adó a nemzeti jövedelem %-ában 50
8. A termékeket és szolgáltatásokat terhelő közvetett adók a nemzeti jövedelem %-ában 55
9. A lakosság személyi jövedelemadója 5
10. Fogyasztási adó 43
11. A kormánypolitika átláthatósága 43
12. A közszolgálatokat mennyire befolyásolja a kormány (politikai beavatkozás) 40
13. Korrupció 31
14. A külföldi befektető bármit megvásárolhat 1
15. A jogrendszer tisztasága, megbízhatósága 33
16. A politikai instabilitás valószínűsége 43
17. Társadalmi kohézió 43
18. Nők aránya a parlamentben 49

Elsősorban a 3. táblázatban látható részmutatóknál elért rendkívül rossz helyezésünk okozza versenyképességünk romlását. Ezen mutatók között kettőnél is az utolsó helyre kerültünk. Meg kell említenünk azonban azt, hogy ezen mutatók többsége 2006. évi adat, és 2007-ben értéke valószínűleg még tovább romlott, így tényleges helyezésünk is rosszabb volt. Milyen képet festenek ezek a részmutatók a kormány munkájáról, illetve a kormány által teremtett környezetről?
Az 1., 2., 5., 11., 12. és 13. részmutatók minősítik közvetlenül a kormány munkáját. Ezek szerint összegében és a nemzeti jövedelemhez viszonyítva egyaránt óriási a költségvetési hiányunk. Ennek ellenére a kormány nagymértékben költekezik (50. hely). Amit csinál, az átláthatatlan (43. hely), és politikai beavatkozás jellemzi a szakmai munkát (pl. pályázatok, oktatás, egészségügy) (40. hely), továbbá nagy a korrupció (31. hely). Ezek a mutatók jól jellemzik a helyzetet, és érzékeltetik a versenyképességromlás okait. A társadalmat gúzsba kötő, az emberek képességeit, kreativitását visszafogó helyzetre utalnak a 7., 8., 9. és 10-es tényezők. Azt mutatják, hogy nálunk az emberek túl vannak adóztatva, ami rontja életszinvonalukat. Ugyanakkor viszont a cégeknek arany élete van, hiszen – az 55 ország közül – nálunk a legnagyobb a szabadságuk (14. tényező) és adózásuk is nagyon kedvező (6. és 7. tényező). Itt azonban meg kell jegyeznünk, hogy a kis- és közepes cégek körében a kutatók nem vizsgálódtak, ezért a cégekkel kapcsolatos megállapítások elsősorban a nagyobb és a külföldi cégekre vonatkoznak.
Veszélyes tendenciára mutat rá az eladósodottságunk mértéke és gyors növekedése. A társadalom egészségének állapotát méri a jogrendszer (15. tényező) és a társadalmi kohézió, az összetartás gyengesége (17. tényező). A társadalmi kohézió erejét, más kifejezéssel a társadalmi tőke minőségét egyébként a kutatók a versenyképesség egyik legkritikusabb, ún. „puha”, azaz nehezen mérhető tényezőjének tartják. Fukuyama például így érvel:
„Egy nemzet jólétét, valamint versenyképességét jelentős mértékben befolyásolja a társadalomban megtalálható bizalom mértéke. A bizalom és a társadalmi összetartás szoros kapcsolatban van egymással, de a versenyképesség szintjével is.”
Az IMD 2007-es tanulmánya szerint a 12 legerősebb társadalmi tőkével rendelkező ország Szingapúr, Dánia, Luxemburg, Ausztria, Norvégia, Hollandia, Ausztrália, Svájc, Izland, Malajzia, Írország és Svédország. A versenyképességi listán ezek az országok a következő helyezést érték el: 2, 5, 4, 11, 13, 8, 12, 6, 7, 23, 14 és 9. Egy ország, Malajzia kivételével azok az országok, amelyek a társadalmi kohézió tekintetében az első 12 helyen vannak, gazdasági versenyképesség szempontjából is az első 14 hely valamelyikén találhatók.
A 18. tényező, a „nők aránya a parlamentben” alapján a 49.-ek vagyunk az 55 országból. A kutatók azt állítják, hogy a nők szemlélete más, mint a férfiaké: sokkal érzékenyebbek például az életminőségre, szemben a férfiak harcos teljesítményorientáltságával. Példaként szokták említeni a skandináv országokat, ahol jellemzően sok nő szerepel a politikában és a gazdasági életben egyaránt. Hofstede szerint az ún. „feminin”, nőies országok a mennyiséggel szemben a minőséget tartják fontosabbnak. A társadalomra pedig jellemző a vagyonok egyenletesebb eloszlása, valamint az „ember embernek farkasa” individualizmussal szemben a társadalmi szolidaritás erőssége. Hofstede úgy érvel, hogy korunkban ezek az értékek javítják a versenyképességnövelés esélyeit. Érvelését igazolja, hogy az IMD 2007-es versenyképességi listáján a „feminin” országok a lista első felében találhatók: Dánia az 5., Svédország a 9., Norvégia a 13. és Finnország a 17. helyen van.
A kormány munkájával kapcsolatos tényezők alapján elért helyezésünket a 2006-os felmérések és adatok alapján vizsgálták a kutatók. Tudjuk, hogy azóta több területen tovább romlott a helyzet. Például emelkedtek az adók, növekedett eladósodottságunk, lejjebb csúsztunk a korrupciós listán, a rendőri brutalitások, a kormány társadalmat, civileket semmibe vevő, az egyeztetéseket kiüresítő magatartása növelte az emberek elégedetlenségét, és sztrájkokat váltott ki. Ezért valószínű, hogy a politikai instabilitás is tovább növekedett (16. tényező). A harmadik fő versenyképességi terület a cégek helyzete, viselkedése és hatékonysága.
Nézzük, hogy milyen helyezéseket értünk el ezen a területen!
4. táblázat
A cégek hatékonysága Helyezés
1. A hazai kis- és közepes vállalkozások eredményessége 47
2. A munkavállalók motiváltsága 35
3. A cégek mennyire törődnek a munkavállaló továbbképzésével 32
4. A lakosság hány %-a dolgozik (foglalkoztatottság) 46
5. A cégek mennyire törekednek arra, hogy kiváló szakembereket vegyenek fel, és azokat meg is tartsák? 40
6. Kiscégek hitelhez jutási lehetősége 35
7. A pénzintézetek működésének átláthatósága 34
8. A cégek mennyire viselkednek etikusan? 52
9. Mennyire tekinti a társadalom hiteles embereknek a vezetőket? 50
10. Mennyire törődnek a vevők igényeinek minőségi kielégítésével a cégek? 47
11. Társadalmilag felelősen viselkednek-e a cégek vezetői? 51
12. A munkahelyeket jellemző környezeti, egészségi és biztonsági helyzet 49
13. Mennyire törődnek a cégek a munkavállalók véleményével, értékeivel? 48

A cégek hatékonyságát mérő tényezők alapján is igen rossz helyezéseket értünk el. Különösen figyelemre érdemes mutatók a kiscégek előnytelen környezete miatti alacsony eredményesség, továbbá a vizsgált cégek és vezetőik társadalommal, vevőkkel és munkavállalókkal szembeni érzéketlensége, a vezetők hitelességének és az etikai normáknak az alacsony szintje. Ezek a jellemzők szintén fontos alakítói egy ország versenyképességének. Hiszen például a munkavállaló, ha nem veszik igazán emberszámba, akkor csak azt a kötelező minimumot fogja teljesíteni, amely még elég ahhoz, hogy a munkahelyéről ne távolítsák el. Viszont így rengeteg javítási ötlet, újító gondolat „szorul bele”, amelyek elvesznek a cég számára. Ezt a helyzetet érzékelteti, hogy a munkavállalók motiváltsága tekintetében is a lista második felébe szorultunk.
Megdöbbentő egyébként, hogy 17 évvel a rendszerváltás után Magyarországon a cégek ennyire semmibe vehetik vevőiket és munkavállalóikat egyaránt. Ez arra utal, hogy a piac nem működik jól, azaz nincs valós verseny. Ha ugyanis lenne, akkor sokkal jobban törnék magukat a cégek a vevők megnyeréséért, illetve a kiváló munkavállalók megszerzéséért és megtartásáért. Nem véletlen, hogy a piacgazdaságok alapvető vezetési módszere a TQM – Total Quality Management – (Átfogó minőségmenedzsment) nálunk alig lelhető fel a vállalati gyakorlatban. Ennek a módszernek a két alapelve ugyanis a vevők és a munkavállalók megelégedettségének állandó javítása, azzal a céllal, hogy a versenyképesség megőrizhető és erősíthető lehessen.
Most nézzük az infrastruktúra területén elért helyezésünk további mutatóit!
5. táblázat
Infrastruktúra Helyezés
Megművelhető föld 9
Számítógép használat (1000 főre jutó számítógépek száma) 32
Az egészségügyi infrastruktúra állapota 45
A fenntartható fejlődés fontossága 46
Környezetvédelmi szabályok akadályozzák-e a cégek működését? 6
Életminőség 36

Az infrastruktúra legfontosabb kérdéseiről már a bevezetőben szóltunk. Az 5. táblázatban további, az általános infrastruktúrába sorolt tényezők rangsorát látjuk. Szembeötlő, hogy a fenntartható, az erőforrásokat takarékosan, a jövőt nem megrabolva hasznosító fejlődés ennyire nem fontos nálunk (46. tényező). Ez összefügg a környezet iránti érzéketlenséggel, amire például az is utal, hogy a cégek tevékenységét gyakorlatilag nem korlátozzák különösképpen a környezetvédelmi szabályok. Ezen a területen csupán öt ország előz meg bennünket még kevésbé környezet érzékeny szabályozással. Részben ennek következtében, rossz a helyezésünk az életminőség rangsorban is, ami érthető, hiszen a jó életminőség egyik feltétele a tiszta környezet, továbbá a munkahelyi biztonság és egészséges környezet (4. táblázat, 12-es tényező).
Az infrastrukturális mutatók között találunk azonban egy olyat, amelynek vonatkozásában a nagyon előkelő, 9. helyen vagyunk. Ez a megművelhető föld nagysága. Ez azt jelenti, hogy a magyar föld stratégiai fontosságú versenytényező. Olyan erős pont, amelynek nagy szerepet kellene kapnia a nemzeti fejlesztési stratégiában: például a családi gazdaságok, kis- és közepes nemzeti agrárgazdaságok helyzetbehozása érdekében indított programokkal. Ezzel ellentétben azonban a magyar mezőgazdaság, azon belül is különösen a családi vállalkozások teljesítménye jelentősen romlott 2007-ben. Ismét egy érthetetlen jelenségre bukkantunk. A kérdés itt is ez: miért nem őrzi jobban és erősíti meg a kormány a nemzet stratégiai értékeit?
Az eddigi 5. táblázatban összefoglaltuk a versenyképesség elemzés négy fő területét, és az azokon 2007-ben elért eredményeket. Láthattuk, hogy a legdrámaibb romlás, a nemzetközi kutatók szerint, a kormány munkájának színvonalában és a cégek vevő- és munkavállaló-orientáltságában következett be. A cégek esetén ez a valódi verseny hiányát érzékelteti. Erre azonban a piac szabályozásával és az alkalmazott támogatási rendszerekkel ismét csak a kormány van nagy hatással. Említettük azt is, hogy egy nemzet versenyképességét nem mérhetjük csupán az ott működő cégek versenyképességének összegével. A gazdasági környezetet és a versenyképességet ugyanis a kormány politikái jelentősen befolyásolják. A kedvezményezett helyzetbe hozott cégek versenyelőnyt élveznek az ezekből kizárt cégekkel szemben. Ez nemcsak a versenyt torzítja, hanem a versenyképesség valós mérését is nehezíti: versenyképtelenebbnek mutatva a nem támogatott céget a támogatottal szemben. A témában így nyilatkozott a miniszterelnök az egyik gazdasági napilapnak: minek kellene támogatni a hazai kis- és közepes cégeket? Ha versenyképtelenek, akkor menjenek tönkre. (Nem szószerinti idézet.) Azt azonban elfelejtette megemlíteni, hogy a kis- és közepes cégeket a kormány hozza versenyhátrányba egyrészt azzal, hogy óriási adóterheket vet ki rájuk, másrészt azzal, hogy sokkal rendszeresebben és szigorúbban ellenőrzi tevékenységüket, mint a nagy külföldi cégekét. Továbbá – szemben a külföldi globális cégekkel – ezeket nem részesíti semmilyen kedvezményben. Ebben a gazdasági környezetben a kicsik örülnek, ha egyáltalán talpon tudnak maradni. Fejlődésre pedig többségük egyáltalán nem gondolhat.
(Piaci versenyelőny támogatással: a gumigyárak esete) A 2008. januári indiai útján a miniszterelnök újabb gumigyárat hívott meg Magyarországra. Ez már a második, a dél-koreai Hankook után. A dél-koreai cég hatalmas költségvetési támogatása tipikus példája a kormány versenytorzító magatartásának. Ráadásul a felelőtlen gazdálkodás fogalmát is kimeríti, tekintettel arra, hogy a támogatás növelte a költségvetés egyébként is nagy hiányát. A Hankook állami támogatása a 3. táblázatban szereplő „kormányköltekezés” egyik példája.
Az indiai gumigyárnak ígért kedvezményeket még nem ismerjük. De valószínűsíthetjük, hogy ez a cég sem normális piaci körülmények között, hanem állami kedvezményekkel körülbástyázva kezdi majd meg működését. Mi a probléma az ilyen típusú cégek költségvetési támogatásával azon túl, hogy az torzítja a versenyt, növeli a költségvetési kiadásokat és mesterségesen – nem piaci ítélet alapján – növeli ezen cégek versenyképességét? A legnagyobb probléma az, hogy az ilyen cégek korszerűtlen irányba módosítják a gazdaság szerkezetét. Nézzük miért?
Gazdasági törvényszerűség, hogy az országok, ahogy fejlődnek, egyre feljebb lépnek az értékláncon. Ezt bizonyítja Japán példája a II. világháború után, és napjainkban Kína és India látványos fejlődése. Mit jelent az értéklánc? Azt mutatja meg, hogy egy adott országban alapvetően milyen fajta termelés folyik. Az értéklánc elején lévő országok elsősorban egyszerű termékeket állítanak elő tömegtermeléssel, olcsó munkaerővel. Ahogy később előre haladnak az értékláncon, úgy egyre nagyobb értéket teremtő, egyre több tudást tartalmazó termékekkel, szolgáltatásokkal versenyeznek a nemzetközi piacokon. Minél előbbre van egy ország gazdasága az értékláncon, annál jellemzőbb rá, hogy a kevésbé igényes, sok anyagot, energiát és fizikai munkát igénylő termelési tevékenységeit külföldre, általában kevéssé fejlett országokba helyezi ki. Megtartja és fejleszti viszont a sok tudást, innovativitást igénylő, jól fizető munkahelyeket teremtő, környezetbarát termelést.
Magyarország a jelenlegi kormány alatt elindult visszafelé az értékláncon. Ennek kirívó példája a dél-koreai Hankook gumigyár, amelyben tipikus tömegtermelés folyik, hagyományos technológiákkal, olcsó és kiszolgáltatott munkaerővel. Az emberek nem tudással járulnak hozzá a termelési folyamathoz, hanem csupán idegeikre, fizikai erejükre, pontosságukra és tűrőképességükre tart igényt a cég. Ez leépíti és elkoptatja tudásukat és nem igényli kreativitásukat, szellemi képességeiket. A Hankook gumigyár tevékenysége tipikusan alacsony hozzáadott értékű tevékenység. Olyan, amelyet a fejlett országok a fejlődőkbe szoktak kihelyezni. Ugyanez várható a Gyöngyösre invitált indiai gumigyártól is. India, amely Magyarországhoz képest korábban fejlődő országnak volt tekinthető, rohamos léptekkel halad előre az értékláncon. Ma már egyre inkább a nagy tudást igénylő informatikai ágazatairól, és az egészségügyi szolgáltatásairól híres. Legnagyobb nemzeti globális cége, a Tata cégcsoport pedig nemrégiben mutatta be városi kisautó modelljét. A gyorsan fejlődő India most szintén hazánkba helyez ki egy, az értéklánc elején lévő, környezetre ártalmas tevékenységet folytató, tudást nem igénylő, rosszul fizető gumigyárat.
Ezek a gumigyári beruházások jól mutatják, hogy a magyar gazdaság visszafelé halad az értékláncon. Energiaszegénysége ellenére energiaigényes tevékenységet folytató cégek telephelyévé válik. Környezetünk minősége, amely versenyelőny lehetne, lehetővé téve például a mezőgazdaságban a biogazdálkodást, más területeken pedig az igényes, nagy hozzáadott értéket termelő szolgáltatásokat – például turizmust, egészségügyet, oktatást, kutatás-fejlesztést – folyamatosan romlik.
Az ilyen tevékenységek, azon kívül, hogy alacsony hozzáadott értéket állítanak elő, rontják az életminőséget is: a környezetszennyezésen túl a rossz munkahelyi környezettel, az ellenséges főnök-beosztott kapcsolatokkal.

(Ausztria példája) Ausztria 2003-ban még a 14., 2007-ben pedig már a 11. volt az 55 országot tartalmazó versenyképességi listán.
Legnagyobb előrelépés Ausztria esetén éppen ott tapasztalható, ahol a lecsúszás nálunk: ez a kormány munkájának a minősége és hatékonysága, valamint a vállalkozások sikeressége és hatékonysága. A közöttünk lévő versenyképességi távolság jelentős mértékben, 8 hellyel nőtt meg 4 év alatt, mivel mi 5 hellyel visszacsúsztunk, Ausztria pedig 3 hellyel előbbre lépett. Vizsgáljuk meg, mi okozhatta növekvő leszakadásunkat! Ehhez vessünk össze néhány versenyképességi tényezőt!
6. táblázat
Mutatók Helyezések (2007)
Magyarország Ausztria
Általános versenyképességi pozíció 35 11
Gazdasági teljesítmény 40 10
A gazdasági szerkezet sokszínűsége 22 1
A gazdaság védettsége a gazdasági ciklusokkal szemben 41 3
Új munkahelyek keletkezése 50 17
A kormány munkájának általános hatékonysága 40 10
A kormánypolitika átláthatósága 43 9
A közszolgálatokat mennyire befolyásolja a kormány (politikai beavatkozás). 40 3
Bürokrácia mértéke 25 6
Korrupció 31 7
Társadalmi kohézió 43 4
A cégek hatékonysága 41 11
A hazai kis- és közepes vállalkozások eredményessége 47 1
A munkavállalók motiváltsága 35 2
A vezetők hitelessége 50 9
A cégek, vezetők etikussága 52 8
A vevők megelégedettségének fontossága 47 4
A cégek társadalmi felelősségvállalása 51 9
A munkavállalók munkakörülményei: biztonság, egészséges munkahely 49 3
Infrastruktúra 25 13
A fenntartható fejlődés fontossága 46 1
Életminőség 36 1
Az egészségügyi infrastruktúra minősége 45 1

A 6. táblázatban szereplő két számsor – a helyezés-különbségek – megmagyarázzák Ausztria lényegesen jobb általános versenyképességi pozícióját, és növekvő leszakadásunk okait is megvilágítják!
Vázoljuk ezeket röviden!
Ausztria gazdasági szerkezete színes: eltérő méretű és tevékenységű cégek jellemzik. Különösen nagy szerepet játszanak a hazai kis- és közepes vállalkozások az iparban, mezőgazdaságban és szolgáltatásban egyaránt. A sokszínűség és változatosság teszi lehetővé azt, hogy a gazdasági ciklusok ne okozzanak nagy megrázkódtatást a gazdaságban. Éppen ezért kiszámíthatóbban nő a munkahelyek száma.
Magyarországra a „duális szerkezet” a jellemző, az uralkodó szerepben lévő külföldi nagytőkével, és a folyamatosan teret vesztő hazai kis- és közepes vállalkozásokkal. A külföldi nagytőke exportál, a hazai cégek pedig a hazai piacon próbálnak többnyire érvényesülni. A gazdaságra jellemző a ciklikusság, és az ezzel együtt járó időszakonkénti munkahelymegszűnések.
Ausztriában a kormánypolitika világos és áttekinthető, a politika nem nyúl bele a közszolgáltatások működésébe, kicsi a korrupció és a bürokrácia, valamint erős a társadalmi tőke.
Magyarországra viszont mindennek éppen az ellenkezője igaz.
Ausztriában, a kiegyensúlyozottabb gazdasági szerkezet és a valódi piacgazdaság miatt a cégek versenyeznek egymással. Ez megnyilvánul erős vevőorientáltságukban, etikus és a társadalom felé felelősséggel forduló magatartásukban. A vezetők éppen ezért hiteles emberek. A cégek és vezetőik tudják, hogy a megelégedett munkavállaló a piaci siker, a versenyképesség egyik legfőbb feltétele, ezért törekednek a megfelelő munkakörülmények biztosítására. A munkavállalók ezért sokkal motiváltabbak. A magyar gazdaságban vizsgált cégek versenye viszont nem elég nagy ahhoz, hogy ez erős vevőorientáltságot váltana ki belőlük, továbbá, hogy mindent megtennének azért, hogy munkavállalóik elégedettek legyenek. Ez utóbbi azért nem szempont a külföldi cégeknél, mivel alapvetően az olcsó munkaerő miatt települtek Magyarországra. Többségében összeszerelő munkát végeztetnek, ahol nem motivációval, hanem megfélemlítéssel – fegyelmezéssel – irányítanak. A rendkívül megengedő munkajogi szabályozás miatt pedig a megfelelő munkakörülmények megteremtésére sem minden cég helyez megfelelő hangsúlyt.
Az elmondottakból következik, hogy Ausztria, a fenntartható fejlődés és az életminőség területén egyaránt vezeti az 55-ös listát, mi viszont jelentős lemaradással kullogunk utána. Az egészségügyi infrastruktúra minőségében elért vezető szerep bizonyítja, hogy Ausztria tudatában van annak, hogy egy ország legfontosabb értéke az egészséges, képzett lakosság. Ausztria láthatóan az emberek tudásával és nem fizikai erejével, kötélidegzetével és béketűrésével kíván hosszútávon és fenntartható módon versenyképes maradni és növekedni. Nálunk viszont a munkaerő csak „csavar” az összeszerelő folyamatban. A legfontosabb az, hogy minél többet és minél hatékonyabban dolgozzon. Ha pedig kidől, van utánpótlás. Végül is elég magas a munkanélküliség.
Az összehasonlítás szándékosan kiélezett. Ugyanis az alapvető gondolkodási különbségeket, teljesen eltérő fejlődési útválasztást kívánja plasztikusan érzékeltetni. Ausztria nem gumigyárakat, hanem tudást használó cégeket lát szívesen. De az utóbbiak esetén sem tesz különbséget a külföldi és a hazai cégek között. Vagy ha ilyen előfordul, akkor az a hazai kis- és közepes cégek javát szolgálja. Ez a két teljesen eltérő útválasztás van Ausztria sikere és Magyarország növekvő leszakadása mögött. Matolcsy tanulmánya a magyar helyzetet így jellemzi:
”A 2007-ben követett megszorító politika több évre kiható növekedési lassulással jár a hazai gazdasági szereplők körében. 2001 és 2007 között a nagyvállalatok kétszer annyi támogatást kaptak, mint a teljes kis- és közepes vállalati kör. Feltőkésítési program nélkül tovább nő a távolság a nagyok és kicsik, az exportálók és a belföldi piacra termelők, valamint a magyar tulajdonú és a külföldi tulajdonosi részesedéssel működő cégek között.”
Ezek után foglaljuk össze a két út közötti eltéréseket! Ezt látjuk a 7. táblázatban.
7. táblázat
A kétféle fejlődési út összevetése
Területek A magyar út Az osztrák út
A versenyképesség forrásai Olcsó munkaerő, olcsó, szennyezhető környezet, rossz munkakörülmények, általános költségmegtakarítás Tudás, képességek, elkötelezettség, motiváltság, minőség, vevői megelégedettség
A növekedés tényezői Tőke, fizikai erőforrások, logisztikai központok Ember, kutatás-fejlesztés, innováció, értékek
A munkaerő szerepe „Erőforrás”, amelyet a leghatékonyabban kell kihasználni A legfontosabb verseny-képességi tényező, amelyet meg kell becsülni
A siker mércéje Rövidtávon a nyereség maximalizálása, a tulajdonosok gazdagságának növelése Hosszú távú gondolkodás, fenntartható fejlődés, „kockázatviselő szemlélet”: fontos a vevő, a munkavállaló, a közösség és a környezet

(Gondolatok a két eltérő útról) Kao így ír : Írország valamikor Nyugat-Európa egyik legszegényebb országa volt. Ma az egyik leggazdagabb. 1985 óta nemzeti jövedelme megháromszorozódott, 75%-al bővült a munkahelyek száma, és exportja nyolcszorosára nőtt. Amikor kb. 20 éve vezetői kijelentették, hogy Írország tudással fog versenyezni, a szakértők kétségesnek találták a célt. Hol vannak azok a szakemberek, hol van az oktatási infrastruktúra, amely ezt lehetővé tenné, kérdezték. A vezetők így válaszoltak: igen, 1922 és 1970 között keveset fordítottunk oktatásra. Ez azonban mostantól másként lesz. Azóta Írországban 9 új regionális műszaki főiskola és két új egyetem nyílt meg. A kormányok ösztöndíjakkal segítették a fiatalokat, hogy minden tehetséges ifjú tanulhasson. Az eredmények látványosak. Már 2003-ban a 20 és 24 év közötti ír fiatalok 37%-kának volt egyetemi végzettsége. De jelentős befektetések történtek a szakképzésbe is, így Írországban nem nehéz kiváló képességű szakembereket találni. Az ír fejlődés, az ír gazdasági csoda – állítja a szerző az oktatásba történt jelentős befektetésnek köszönhető.
A tudással versenyzés feltételeit az ír kormányok tudatos, előretekintő cselekedetekkel, nemzeti fejlesztési stratégiával teremtették meg.
A heterodox  gazdaságelmélet hívei arra mutatnak rá, hogy – ellentétben a neoliberális nézetekkel, amelyek szerint a piac mindent megold, és így az erőforrásokat is hatékonyan osztja el –, a tudásba való beruházást nem lehet a piaci erőkre bízni. Épen ezért a tudásba való beruházás, és az innováció bátorítása, támogatása – szerintük – állami feladat.
Ezt az utat követte és követi Írország.
Schwartz a „Global Business Network” elnöke szerint:
„egy nemzet innovációs képessége dönti ezt el, hogy gazdag lesz-e vagy szegény, erős-e vagy gyenge. Az innovációhoz azonban megfelelő légkör is kell. A légkört a mindenkori kormányok értékrendje és prioritásai is alakítják.”
Kao felhívja a figyelmet a szingapúri kormány innováció iránti elkötelezettségére is. Szingapúri tervek szerint a kormány a nemzeti jövedelem 3%-át fogja kutatás-fejlesztésre fordítani. Ehhez jön még hozzá az az összeg, amelyet a vállalkozások költenek K+F-re. Szingapúr már 2003-ban a 7. helyen volt a nemzetek versenyképességi listáján. 2007-re viszont előreugrott a 4. helyre.
Warsh országpéldákkal és részletes elemzéssel bizonyítja, hogy azok a nemzetek, amelyek nem fektetnek be a tudásba és az innovációba, végzetesen és visszafordíthatatlanul lemaradnak.
A világhírű oktatási szakértő, a Harvard Egyetem professzora Howard Gardner hívja fel a figyelmet arra, hogy korunkban tartósan sikeres csak az a nemzet lehet, amelynek polgáraiba beleivódik, belenevelődik a tudás és az etikus viselkedés iránti tisztelet.
A nemzeti kultúrákat kutató Trompenaars pedig azt bizonyította, hogy azok a nemzetek, amelyekben az előrejutáshoz, a sikerhez, a gazdagodáshoz alapvetően nem tudás, teljesítmény és kemény munka, hanem elsősorban kapcsolati rendszer kell, hosszútávon maradnak le a nemzetek versenyképességi rangsorában. (A két kultúrát a kutató „teljesítmény” és „kapcsolati” kultúrának nevezte el.)
Ausztria a gazdasági fejlődéselméletek azon változatát követi, amelyek szerint a gazdasági növekedéshez, a versenyképességhez elsősorban beruházások kellenek. Beruházások a tudásba, az emberbe. Ezekhez pedig aktív állami részvételre van szükség. Fontos feltétel továbbá a teljesítménykultúra megléte is.
(Mi a helyzet Magyarországon?) Magyarországon jelenleg a tudatos, hosszú távú gazdaságépítés, versenyképesség-növelés nyomait sem lehet látni a kormány politikájában és tetteiben. Nincs valódi nemzeti fejlesztési stratégiánk, nincsenek világos célok és nincs a nemzetet összefogni és mobilizálni képes jövőkép. Magyarországon a legszélsőségesebb neoliberalista kurzus uralkodik. Legalábbis elméletben, ugyanis a gyakorlatban a kormány bátran beavatkozik a piac működésébe akkor, amikor állami támogatással cégeket hív Magyarországra – lásd gumigyárak – vagy különleges előnyöket, adókedvezményeket, és támogatásokat ad külföldi cégeknek. Viszont azonnal visszatér a neoliberális, a „majd a piac megoldja” retorikához akkor, amikor az oktatásba, a kutatás-fejlesztésbe, vagy az egészségügybe való beruházás kerül szóba. Ezeket a területeket teljes mértékben a piaci hatásoknak kívánja alárendelni. Ezért lett fizetős az egészségügy és az oktatás, és ezért süllyedt történelmi mélypontra a kutatás-fejlesztés állami támogatása.
Érdemes azonban még egy kérdést felvetni. Lehet-e a neoliberalizmus melletti elkötelezettségen túl egyéb oka is annak, hogy a jelenlegi kormány kulcsemberei ennyire érzéketlenek a tudás, az innováció, a kutatás-fejlesztés ügyei iránt? Magyarázhatják-e emberi tényezők, értékrendek azt, hogy ezekről a területekről a kormány szívfájdalom nélkül von ki hatalmas összegeket, míg könnyű szívvel osztogatja a pénzt a gumigyáraknak vagy a kormányzati negyed tervezésére, a Dakar rally tervezett magyarországi indítására és sok más olyan ügyre, amelyek sem a nemzetgazdaság versenyképességének javításához, sem pedig a fenntartható gazdasági növekedéshez nem járulnak hozzá? Mi lehet az oka ennek az értékrendnek? A kérdés indokolt, hiszen a nemzetközi versenyképességi vizsgálatok bizonyítják, hogy az értékrend, a normák is versenyképességi tényezőt jelentenek.
Lehet-e oka ennek a tudástól, képességektől, tudással boldogulástól idegenkedő értékrendnek az, hogy a kormány csúcsbeosztásban lévő, dúsgazdag vezetői közül egyik sem kemény munkával, kiemelkedő szellemi tevékenységgel hizlalta fel vagyonát a rendszerváltás óta eltelt 17 év alatt, hanem sokkal inkább az, hogy „jó helyen voltak, jó időben” valamint a „kapcsolati tőke” hasznosítása segítette gazdagodásukat? Tudjuk azt is, hogy Magyarország az elmúlt 5 év alatt jelentős mértékben csúszott le a nemzetek korrupciós listáján, amelyen egyébként Dél-Korea és India is rossz helyen, az erősen korrupt országok között foglal helyet. (Magyarország a 41., Dél-Korea a 43. és India a 74. a 2006. évi korrupciós listán.) Lehetséges-e valami összefüggés a kiterjedt korrupció és a gazdaságilag logikátlan cégtámogatások között? Feltehetnénk a kérdést így is: miért is támogatná a kormány az értéknövelő, tudásalapú munkahelyek létrehozását, hiszen ezen a terepen vezetői nincsenek igazán otthon! A helyezkedés, a korrupciós ügyek, a „minden zsák megtalálja a maga foltját” mondással jellemezhető terepen viszont többen biztonságosabban mozognak, hiszen vagyonukat is így sikerült felhalmozniuk. Ez magyarázhatja azt is, hogy miért nem helyeznek nagyobb hangsúlyt a minőségi szolgáltatásokra, a nagy hozzáadott értéket termelő tevékenységekre. Továbbá, hogy a konvergenciaprogram igazi áldozatai miért éppen az egészségügy, a kutatás-fejlesztés és az oktatás azzal, hogy ezekről a területekről gondolkodás nélkül von ki jelentős összegeket a kormány, miközben a gumigyárak támogatására és egyéb – gyakran felesleges vagy nem sürgős – ügyekre gond nélkül talál forrásokat.
Esetleg a régi közmondás, a „ki mint él, úgy ítél” érvényesülését látjuk a mai gyakorlatban?
Ezeket a feltételezéseket megerősíthetik a már említett nemzeti kulturális vizsgálatok. Ezek szerint Magyarország kevéssé „teljesítmény kultúrájú”, sokkal inkább „kapcsolati kultúrájú” ország. Ezen kívül „partikularista” is, ellentétben az ún. „univerzalista” országokkal. A „partikularista” kultúra azt jelenti, hogy a szabályok, az elvárások, a törvények, nem egyformán vonatkoznak mindenkire. Ha közmondással szeretnénk ezt is illusztrálni, akkor az „amit szabad Jupiternek, azt nem szabad a kisökörnek” mondás juthatna eszünkbe. Ezt a helyzetet fejezi ki például az, hogy a „jogrendszerünk megbízható működése” (lásd 2. táblázat) tekintetében az 55 országból csak a 33. helyet tudtuk elérni. Példaként szeretném megemlíteni egy friss élményemet. Az egyik egyetemen felmerült a gyanú, hogy az egyik csapat jelentős egyetemi pénzt vitt ki magánszámlákra. A híres jogászprofesszor felháborodva tanácsolta, hogy azonnal bíróságra kell vinni az ügyet. Ekkor valaki megemlített egy „fontos nevet”, aki érintett lehet a dologban. A jogászprofesszor pedig „ja, az más” felkiáltással, azonnal visszakozott.
Ennek a gyakorlatnak az elterjedtségét nevezik a kutatók „partikularista” kultúrának.
A „kapcsolati” és „partikularista” kultúrájú országok általában a gazdaságilag kevéssé sikeres országok csoportjában találhatók. Többségük ún. fejlődő vagy lemaradó ország. Nálunk ezek a jellemzők az elmúlt 4-5 évben bizonyíthatóan felerősödtek. Példa erre a rengeteg korrupciós botrány, a meglepő vezető-kinevezések és a sok elhallgatott ügy.

(Összefoglalás) Magyarország ma – több szempontból – is rossz úton jár. Válságban van az értékrend, nincs jövőkép és nincs nemzetépítő gazdasági stratégia. A kormány saját értékrendje alapján hozott döntések, a gumigyáraknak nyújtott támogatások, a környezetszennyezést növelő, gomba módra szaporodó logisztikai központok fejlődési zsákutcát képviselnek. Egyetlen ország sem indult el saját jószántából, saját kormánya rásegítésével, visszafelé az értékláncon, azaz lefelé a lejtőn.
Magyarország jelenlegi kormánya viszont ellentétben a fejlődni akaró nemzetek vezetőivel, a tudást nem becsüli, a humánerőforrás-fejlesztésből kivonja a pénzt, és helyette az értékgörbe elején lévő, nagy energia és alapanyag igényű, rosszul fizető tevékenységek megtelepedését ösztönzi és támogatja. Ezzel kijelöli helyünket a lemaradó, perifériára szoruló nemzetek között. Azok között, amelyek egyre kevésbé lesznek képesek tudást teremteni. Helyette arra szorulnak, hogy a tudást másoktól, jó pénzért megvegyék. Ez egyben – a felzárkózás helyett – életszínvonal lemaradásunkat is valószínűsíti.
Ezért távolodnak tőlünk gyorsan a fejlett országok, mint például Ausztria is.
A statisztikai elemzések bizonyítják, hogy az emberek többsége nálunk rohamosan szegényedik, az ország tudásszintje kopik, és gyengül. Tavaly, a IV. negyedévben gyakorlatilag megállt a gazdasági növekedés, miközben a környező országok 6-8%-os gazdasági növekedéssel húznak el mellettünk. Igaz, nem is gumigyárakkal és logisztikai központokkal erősítik gazdaságukat.
Gazdasági-társadalmi lecsúszásunk nemzetközi tekintélyünket is csorbítja, és a világ ügyeibe való beleszólásunk lehetőségeit is gyengíti. Meg kellene ezért gyorsan fordulni és újra előremenni az értékláncon és ezzel felfelé a lejtőn.
Nemrégiben egy közgazdászcsoport meghívására Ausztriában jártam, ahol nekem szegezték a kérdést: hogyan lehetséges az, hogy nincsen nálunk egy független szakértőkből álló fejlesztési tanács, amelynek joga lenne véleményt mondani arról, hogy a kormány milyen cégeket támogat és miért, illetve, hogy milyen cégek megtelepedéséért lobbizik. Így fogalmaztak: Ausztriában nem fordulhatna elő az, hogy a kormányfő, saját hatáskörben, gumigyárakat invitáljon Ausztriába, ráadásul utat építsen a számukra és óriási állami kedvezményekkel kedveskedjen nekik. Azonnal felmerülne a kérdés, hogy mivel ez nyilvánvalóan rossz döntés az ország számára, akkor vajon kinek jó üzlet ez? Azaz, hogy felmerülne a korrupció gyanúja. Érhető, hiszen Ausztria 11., Magyarország meg a 41. a nemzetek korrupciós listáján.
Magyarországon is szükség lenne egy független szakemberekből álló nemzeti fejlesztési tanácsra. Ennek feladata lehetne, hogy a még meglévő erős pontjainkat – oktatás, kutatás-fejlesztés, mezőgazdaság – tovább erősítő, az emberek kreativitását hasznosító, versenyképesség-javító stratégiát dolgozzon ki, és bocsásson társadalmi vitára. Olyan fejlesztési stratégiát, amely a tudás teremtését, a környezetbarát és fenntartható fejlődést, a társadalmi tőke megerősítését valamint az életszínvonal és az életminőség javítását eredményezné. Minden, az ország érdekeit szem előtt tartó kormány ilyen programok kidolgozására és végrehajtására törekszik, és nem a fejlődés, a növekedés visszafogására. Mert, mint Széchenyi figyelmeztet rá:
„Soha nincs jó vége, ha… nemzeteket desperatióba  korbácsolnak.” Magyarországon azonban ma éppen ez történik.


1. oldal

 

 

Név
E-mail

Tudományos Ismeretterjesztő Társulat
1088 Budapest, Bródy Sándor u. 16.
1431 Budapest, Pf. 176.
Tel: 06 1 327-8965
Fax: 06 1 327-8969