2013. I-VI
 

Tanulmányok és emlékmozaikok az 56-os forradalomról
Bódi Stefánia

Ha kivonulnánk Magyarországról,
ez felbátorítaná az amerikai, angol és francia imperialistákat.
Ezt gyengeségnek fognák fel és támadásba lendülnének…
Nyikita Hruscsov, 1956.

Új tanulmánykötetet tarthat kezében az 1956-os forradalom iránt érdeklődő olvasó, amely Szabó A. Ferenc professzor szerkesztésében jelent meg a Zrínyi Miklós Hadtudományi Alapítvány kiadásában. A tanulmányok a forradalom mindennapjaiba engednek betekintést, a túlélő elbeszélők valósághű soraiban megelevenednek a korabeli pesti utcák képei, az ellentmondások és nyitott kérdések sokasága. 1956-ban a világ figyelme Magyarország felé fordult. Ez a kitörési kísérlet volt a legjelentősebb, legerőteljesebb próbálkozás a politikai-jogi-gazdasági rendszer megváltoztatására a rendszerváltás előtti Magyarország történetében.
Szabó Miklós a katonai akadémiák szerepét elemzi írásában, Oroszi Antal a megtorlás áldozataira emlékezik, bemutatva szerepüket, személyiségüket, életútjukat. A kötet méltó főhajtás a hősök és az áldozatok emléke előtt. Nagy Tamás a forradalom külpolitikai hátterét kutatja, Germuska Pál a magyar hadiipar helyzetét elemzi 1956-ban, Szabó A. Ferenc hazánk geopolitikai-geostratégiai helyzetét. Emlékeznek a kötetben Maléter Pálra, aki honvédelmi miniszter volt 1956. október 31. és november 4. között, és akit 1958. június 15-én titkos tárgyaláson halálra ítéltek.
Az írások a forradalom számos kérdését bemutatják, így a tanulmányok sorában helyet kapott a forradalmi Magyar Honvéd története, a kötetben helyt kaptak a magyar hadiipart, a légierőt elemző tanulmányok, valamint a forradalom és költészet kapcsolatát elemző írás is. A kötet második részében emlékmozaikok címszó alatt a forradalmat túlélők idézik fel személyes élményeiket.
A forradalomban a katonai akadémiák kiemelkedő szerepet kaptak, így a Zrínyi Miklós Katonai Akadémia is. A hangulat olyan volt – utal rá Szabó Miklós – hogy általában mindenki elítélte a Rákosi-Gerő időszak káros politikai és gazdasági önkényét. Mindenki szerette volna tudni, hogy pontosan mi történik, és milyen álláspontot kell a Néphadseregnek elfoglalni. A parancsok jöttek-mentek, 27-én és 28-án már a tetőfokára hágott a zűrzavar. Nem egyszer előfordult az is, hogy a magyar csapatok az orosz csapatokat lőtték és viszont. Nagy Imre arról beszélt a rádióban, hogy tegyék le a fegyvert, kerüljék a további vérontást. Felhívását félóránként megismételték a Himnusz és a Szózat között. Végül az Akadémia állománygyűlése elfogadta „A Zrínyi Miklós Katonai Akadémia köszönti a nemzeti kormányt” című határozatot, amelyben békére szólítja fel a fiatalokat, és amelyben egyúttal kiállt a megalakuló Nagy Imre kormány mellett.
Az Akadémiára többféle feladat nehezedett ezekben a napokban. Az Akadémia egy szakaszának feladata lett, hogy biztonságos helyre szállítsa a szovjet tanácsadókat és családjaikat, mások vért adtak a kórházak számára, alakulatuktól elszakított szovjet harcosokat a legközelebbi szovjet parancsnokságoknak adtak át, biztosították a szovjet követséget és lakóházakat, az Akadémiára mentették át a Belügyminisztérium ruhatári készletének egy részét…A második világháborút követő időszakban ezek a napok jelentették az akadémia történetének legtragikusabb időszakát, hiszen számos ember vesztette életét a tanintézetek állományából a forradalmi harcokban. Ezért később mindvégig érezhető volt Kádárék részéről bizonyos fokú bizalmatlanság a hadsereg iránt.
Találóan mutat rá Oroszi Antal, hogy az elhunyt katonák nem voltak se forradalmárok, se ellenforradalmárok, olyan katonák voltak, akik feladatot teljesítettek saját lelkiismeretük és az elöljáró parancsára. A kötetben kiemelten emlékeznek azokra a tisztekre, akiknek bűnössége abban rejlett, hogy horthysta-tiszteknek bélyegezték őket.
Dienes Ödön ezredes a Corvin-köz parancsnokának helyettese volt, Ács Tihamér és Nagy Kálmán terhére azt rótták, hogy Mindszenty József hercegprímást az Amerikai Nagykövetségre átkísérték a Parlamentből. Zalavári Pál őrnagy fegyveres ellenálló csoportot szervezett november 4-én, Görgényi László alezredes hagyta, hogy a XIV. kerületi rendőrkapitányságot elfoglalják a felkelők. Pércsi Lajos őrnagy másfél napig a Schmidt-kastélyban lévő felkelők parancsnoka volt. Márton András ezredes, akadémiaparancsnok mindenért felelt egyszemélyi vezetőként, így „bűnösségét” nem volt nehéz megállapítani.
Az 1956-os válság a felkelésben érte el tetőpontját, és a változtatni akarás elemi igényét akár fegyveres erővel is megfogalmazó utcai harcokban nyert kifejeződést.
Az ország geopolitikai helyzete már a forradalmat megelőző időkben kedvezőtlen volt. A trianoni és a párizsi békeszerződés még éreztette hatását. Magyarország elvesztette területének és lakosainak jelentős részét. Németország oldalán Magyarország először belesodródott a második világháborúba, majd a Szovjetunió megszállása következett.
A XX. században negatív történelmi események, katasztrófák sorozata sújtotta az országot. Magyarország geopolitikailag elszigeteltté vált, mutat rá tanulmányában Szabó A. Ferenc, hiszen szomszédaival korábban sem ápolt jó kapcsolatokat. Csehszlovákiával az ottani magyarok jogfosztottsága tovább rontotta a viszonyt.
A geopolitikai helyzet Nagy Imrét is foglalkoztatta, amikor azt írta 1955-ben, hogy:
„A hatalmi tömbök felszámolása a nemzeti érdekeken, a szocialista tábor érdekein túl, az egész haladó emberiségnek is az érdeke…”
Csehszlovákia és Románia támogatta a szovjet katonai akciókat, így a magyar forradalom és szabadságharc legalább négy szocialista ország területére kiterjedt. Féltek attól, hogy Erdély és a Felvidék területére is átterjed a felkelés. Felelősségük egyébként igen nagy a magyar felkelés leverésében, mert Csehszlovákiát semmiféle támadás nem érte részünkről, így szuverenitását önként adta fel, amikor együttműködött a Szovjetunióval a forradalom leverésében. 1956-ban szüksége volt a Vörös Hadseregnek Románia, Csehszlovákia és Lengyelország területére. A legfontosabb Csehszlovákia területe volt, mert innen lehetett a legjobban végrehajtani azt a hadműveletet, amely Budapestet nyugat felől karolta át. Románia és Csehszlovákia vezetése idővel támogatta a szovjetek katonai akcióit. Ezek az országok aktívan részt vettek a forradalom leverésében, nemcsak területük átengedésével, hanem katonai segítséget is felajánlva a Szovjetuniónak, írja Szabó A. Ferenc tanulmányában.
A hazai hadiipar is problémákkal és nehézségekkel volt jellemezhető. A magyar nehézipar a sokadik váltás után nem találta helyét, leginkább a szocialista tábor új fegyverkezési szokásaihoz kellett volna idomulnunk. Az első ötéves terv megvalósításával kísérleteztek 1950-től, amikor a bevezetés kezdeti nehézségekbe ütközött. Szovjet mintára kívánták átszervezni, megteremteni az új magyar hadiipart.
Magyarország rendkívüli erőfeszítéseket tett, olyannyira, hogy a haditermelés 16-szorosára emelkedett 1950 és 53 között. A gazdasági élet alapjának tekintették a nehézipart és az iparosítást. A szovjet katonai vezetés elvárta, hogy a szovjet tömb országai idomuljanak az elvárásokhoz, ezért elfogadtatta a VSZ Egyesített Fegyveres Erői Főparancsnokságának működési szabályzatát. A szovjet vezetés egyeztetni kívánta a Magyar Néphadsereg hosszú távú fejlesztési tervét a magyar vezetőkkel.
A forradalomban később a hadiüzemek is jelentőségre tettek szert, mert amikor tüzet nyitottak a tüntetőkre Magyar Rádió épületénél, a feldühödött tömeg elindult, hogy fegyvereket szerezzen. Az ismertebb fegyvergyártó üzemeket sorra járták. Fegyverjavító műhelyeket és lőtereket is feltörtek, behatoltak egyik éjjel a Danuvia Szerszámgépgyárba. A felkelők golyószórókat és géppuskákat szereztek. A további akciók megakadályozása érdekében a Szovjet Hadsereg alegységei igyekeztek összeszedni minden hadieszközt az üzemekből.
A kohó-és gépipari miniszter számára készített jelentés adatai szerint mintegy 25 millió gyalogsági lőszernek, 1500 kézifegyvernek, 1600 tüzérségi lőszernek, 27 tonna robbanóanyagnak, gyutacsnak és lőpornak illetve 151 db lövegnek és aknavetőnek veszett nyoma 1956 október 23. és 31. között. Az új hadsereg-fejlesztési tervek ezt követően 1957-ben vették kezdetüket.
A belpolitikai helyzet és az előzmények sem voltak egyszerűek hazánkban, pártpolitikai csatározások és ideológiai harcok sokasága folyt. 1947-ben olyan választást tartottak Magyarországon, amely már előrevetítette azt a radikális változást, amelyet az 1949. évi XX. törvény, az alkotmány szellemisége magával hozott. A választási csalás eredményeként többséget szerzett a Magyar Kommunista Párt vezette koalíció. Az Alkotmány példaértékűnek tekintette az 1936-os szovjet sztálini alkotmányt, és ennek mintájára a hatalom egységét és oszthatatlanságát szögezte le. Ennek megfelelően felszámolásra kerültek a nyugati típusú önkormányzatok, helyükre a szovjet tanácsrendszert állították a későbbi tanácstörvények segítségével. Nagyarányú tulajdonreform, államosítás vette kezdetét, a közösségi tulajdon elsőbbséget élvezett a magántulajdonhoz képest, kikapcsolták a termelésből az egyéni érdekeltséget. Létrehozták az Elnöki Tanácsot, az Országgyűlés állandóan ülésező helyettesítő szerveként, amely felhatalmazást kapott törvényerejű rendeletek alkotására. A bírói és ügyészi tevékenység egészét a hatalom legfőbb őreként pártpolitikailag átitatottá tették.
A magyar forradalom és szabadságharc elemzése nem szakítható ki abból a történelmi környezetből, amely meghatározta a világhatalmi helyzetet a világháborút követően. Kezdetét vette a nyugati és a szovjet tömb történelmi szembenállása, melynek politikai, gazdasági, katonai, fegyverkezési, emberi jogi, kulturális utóhatásai még sokáig érezhetőek lesznek a közép-európai rendszerváltozások történelmi tényei ellenére. A szovjet hatalom a térség országait befolyása alá vonta a II. világháborút követően, a nyers katonai érdekeket ideológiai köntösbe bújtatta a kommunista propaganda. A korszakban úgy tűnhetett, hogy két olyan ellenséges katonai-gazdasági tömb, ideológiai tábor áll egymással szemben, melyek szembenállása meghatározó lesz időtlen időkig a világtörténelemben. Változást némileg Sztálin halála eredményezett 1953-ban, az ezt követő hatalmi harcokból Nyikita Hruscsov került ki győztesen. Hruscsov zárt ajtók mögött megkezdte a sztálini korszak hibáinak feltárását.
1953-ban a magyar vezetőket magához kérette Moszkva, és a dokumentumok szerint a találkozó hangneme csöppet sem volt baráti. Magyarország erős kritikát kapott a Rákosi-féle személyi kultusz miatt. Berija, akinek a tisztogatásokban jelentős szerepe volt, maga is élesen bírálta az 50-es évek hazai gyakorlatát. „Rákosi elvtárs most is rosszul ért bennünket…talán elfogadható dolog, hogy 9 500 000 lakosú Magyarországon 1 500 000 ember ellen indítottak eljárást? Ezek a számok azt mutatják, hogy a belügyi és igazságügyi szervek, valamint az ÁVH nagyon rosszul dolgoznak.”
A változás iránti elemi igény a régió más országaiban is megmutatkozott, Lengyelországban 1956. június 28-án véres tüntetés zajlott, és a magyar események idején is lekötötte Moszkva figyelmét Lengyelország. A magyar események azonban váratlanul érték a szovjet vezetést, ezt az első napok eseményei, a szovjetek jelentős embervesztesége jól mutatták. Hruscsovék katonailag is kisebb feladatra voltak felkészülve. A szovjet vezetők sietve elhagyták Varsót, majd a budapesti események hatására Moszkva álláspontja folyamatosan változott, de végül a legelfogadhatóbb magyar vezetőnek Kádár Jánost találta a szovjet akarat.
1956. október 23. és november 4. között az Egyesült Államok figyelme kevéssé fordult Magyarország felé, mert Amerikában ezzel egy időben elnökválasztási kampány zajlott. Az Egyesült Államoknak nem volt közvetlen, kiemelt érdeke a magyar eseményekbe való beavatkozás, bár retorikájában többször is elítélte a drasztikus szovjet katonai fellépést. Természetesen el kívánta Amerika kerülni az oroszokkal való fegyveres konfliktust is, mivel annak beláthatatlan következményei lettek volna a világ biztonságára, hiszen mindkét állam nukleáris nagyhatalom volt már ekkor. Találóan utal rá Nagy Tamás a forradalom külpolitikai hátteréről írt írásában, hogy Eisenhower nem kívánt a Szovjetunióval fegyveres összeütközésbe keveredni. A magyarok retorikai támogatást kaptak csupán, az amerikai vezetés úgy gondolta, hogy:
„nem volt jogalapunk arra, hogy katonai segítséget nyújtsunk Magyarországnak. Nem vállaltunk ilyen kötelezettséget, és nem gondoltuk, hogy a beavatkozással segítenénk Magyarország lakosságának vagy Európa és a világ népeinek.”
Természetesen az ENSZ Biztonsági Tanácsa is foglalkozott a kialakult magyar helyzet tárgyalásával. A kádári Magyarország tiltakozott ez ellen, és a történteket belügynek minősítette, az erről való ENSZ-tárgyalást pedig a belügyekbe való beavatkozásnak. Kissinger, híres Diplomácia című művében a történtek egyszerű, logikus magyarázatát adja: „Az amerikai vezetők azonban nem akartak amerikai életet kockára tenni egy olyan ügyért, amely bántotta ugyan lelkiismeretüket, de nem jelentett közvetlen fenyegetést Amerika biztonságára.”
Moszkva mindenre képes lett volna egy Amerikával való fegyveres konfliktus esetén, viselkedése kockázatot rejtett magában, és ezt jól tudták az amerikaiak is. Mindkét tömb saját katonai kutatásokat folytatott, melynek során tömegpusztító fegyvereket fejlesztettek ki. Míg az ideológiai harc az emberi jogok síkján folyt, addig a fegyverkezési-űrkutatási verseny is folytatódott.
A gyarapodó publikációk ellenére sok a megválaszolatlan kérdés az 1956-os magyar forradalommal kapcsolatban. Még generációkon keresztül lesz feladata a kutatóknak, de a kötet tanulságai és személyes elbeszélései, emlékezései mégis közelebb visznek ahhoz, hogy jó néhány felmerülő kérdést már most megnyugtatóan megválaszolhassunk.
Az 1956-os forradalom hőseinek tiszteletére az Országgyűlés megalapította az 1956-os Emlékérem és Emléklap kitüntetést. Mindazoknak adományozható, akiknek szabadságát jogtalanul korlátozták, vagy akik harcoltak a forradalom idején a demokratikus Magyarországért. Adományozható posztumusz is azok részére, akik a forradalom és szabadságharc alatt vagy azzal összefüggésben életüket vesztették. Az 1956-os Emléklapot az 56’-os eszmék megőrzésében aktív szerepet vállaló személyek kaphatják, vagy azok, akik a forradalmi szervezetekben fejtettek ki jelentős tevékenységet.


1. oldal

 

 

Név
E-mail

Tudományos Ismeretterjesztő Társulat
1088 Budapest, Bródy Sándor u. 16.
1431 Budapest, Pf. 176.
Tel: 06 1 327-8965
Fax: 06 1 327-8969