2013. I-VI
 

Az élelmezési válság: mulasztások és következményeik
Christiane Grefe

A világban uralkodó éhezés elleni harcra való drámai hangú felhívással kezdődött az Egyesült Nemzetek Szervezete élelmezésügyi csúcstalálkozója Rómában. „Évi 30 milliárd dollárra (20 milliárd euróra) lenne csak szükség, hogy az éhezést és az alultápláltságot megszüntessük” – jelentette ki Jacques Diouf, az ENSZ Élelmezési- és Mezőgazdasági Szervezetének (FAO) a főigazgatója. Ezzel szemben áll az évi 1 200 milliárd dolláros hadikiadás. „A beszéd ideje elmúlt, most a cselekvésen a sor.” A római összejövetelen több, mint negyven ország állam- és kormányfői kerestek megoldást a globális élelmezési válságra. A FAO adatai szerint világszerte 862 millió ember éhezik vagy alultáplált. Kritikára és tiltakozásra a vitatott hírű zimbabwei elnök, Robert Mugabe jelenléte szolgáltatott alapot. Az ENSZ főtitkára, Ban Ki Moon merész és határozott intézkedéseket szorgalmazott az élelmezési válságot kiváltó okok kezelésére. „Jogi erejű kötelezettségvállalásokat akarunk a jövőben!”Az élelmezési cikkek árának drasztikus emelkedése mellett a klímaváltozás és a bioenergia kérdései is szerepeltek a háromnapos konferencia napirendjén.
A globális élelmiszerválságnak sok oka van: a klímaváltozásnak tulajdonítható terméskiesés, az élelmezési célú növények termőterületének folyamatos csökkenése és a beruházások drasztikus csökkenése az agrárszektorban. A szakértők radikális fordulatot követnek a kérdés megközelítésében.
Amikor a média Kairótól Haitiig, Indonéziától Burkina Fasóig „éhséglázadásokról” tudósít, gyakran megemlítik: világunkba visszatért az „éhség kísértete”. A hasonlat azonban kissé sántít. A kísértetek azzal rémítik meg az embereket, hogy hirtelen, a remény nélküli semmiből, félelmetes sorszerűséggel bukkannak fel. Az élelmezési válságot megelőzően azonban a szakértők évek óta figyelmeztettek a problémákra. Ez a válság számos előre látható globális fejlemény és téves politikai döntések közös következménye.
Azt a veszélyt, hogy az üzemanyag előállítására szánt energianövények konkurenciát támasztanak az élelmezésnek, sok agrárszakértő már régóta hangoztatja. Még messze nincs kidolgozva annak stratégiája, hogy melyik legyen az a növény, amely a kőolajtól való függőségünket csökkentheti, és az Egyesült Államokban, Brazíliában és részben Németországban máris nagy mennyiségben termelnek üzemanyagnak szánt kukoricát, cukornádat vagy repcét.
És további 41 további ország tervezi támogatni energianövények termesztését és felhasználását. Az Európai Bizottság a szaporodó bírálatok ellenére továbbra is előírja, hogy 2020-ig a növényi alapanyagnak el kell érnie a 20 százalékos arányt az üzemanyagokban. És az új, óriási piacok kialakulásának csak a kilátása milliárdos nagyságrendű beruházások átcsoportosításához vezetett az agrárszektorban. Kolumbiától Indonéziáig a termelési szándékok megváltoztak, a termőföld ára az egekbe szökött. Sok ezer kisgazdálkodót űztek el a földjéről. Ma már ők is azoknak a szegényeknek a számát gyarapítják, akik nem képesek megtermelni a mindennapi kenyérre valót.
Még súlyosabb okozója a magasba kúszó áraknak – például Ausztráliában – a terméskiesés, ami nagy valószínűséggel a klímaváltozásnak köszönhet. A feltörekvő országok új jóléti övezeteiben pedig jelentősen megnőtt a kereslet az értékesebb élelmiszerek iránt.
Ez a fejlemény az egész világ számára mintául szolgáló nyugati élelmezési modell helyességét teszi kérdésessé. Mindez kiegészül az egész világon egyre jobban terjeszkedő városok területéhségével és túlfogyasztásával. És végül ott van hajtóerőként a spekuláció: Nem a Focus Money folyóirat volt az egyetlen, amely címlapján panaszolta fel az új „szupernyersanyagok” kínálta „kiváló spekulációs” lehetőségeket.
Azonban a problémák gyökere mindezen tényezőkön túl, mélyebben, a mezőgazdaság több évtizedes elhanyagolásában fekszik, éppenséggel még azokban az országokban is, ahol a népesség akár kétharmada is ebből él. Ennek a részben ideológiai alapú szemléletmódnak tulajdonítható az ökológiai válság, a terméskiesések éppúgy, mint a szegénység kialakulása jelentős részben a fejlődő országokban. Olyan problémák ezek, melyek hatásai egymást erősítik, és melyek, miután sokáig időzített bombaként ketyegtek, mostanság az éhséglázadásban résztvevők haragjában jutottak gyújtópontjukhoz. A Világkereskedelmi Szervezet, a Világbank és a Nemzetközi Valutaalap közgazdászai az igen érzékeny globális agrártermelésre olyan piaci és kereskedelmi politikát erőltettek rá, ami kizárólag a világpiaci komparatív előnyök és a skálahozadék (méretgazdaságossági előnyök) szempontja alapján keresi az optimális megoldást.


1. oldal következő>>

 

 

Név
E-mail

Tudományos Ismeretterjesztő Társulat
1088 Budapest, Bródy Sándor u. 16.
1431 Budapest, Pf. 176.
Tel: 06 1 327-8965
Fax: 06 1 327-8969