2013. I-VI
 

Történetfilozófiai iskolák vagy irányzatok a XX. században
Erős Vilmos

A következőkben rövid áttekintést adnék a huszadik század legfontosabb történetelméleti, történetfilozófiai irányzatairól. Az irányzatokat csak olyan mélységben idézném fel, amennyiben jelentős szerepet játszottak vagy hatást gyakoroltak a történetírás fejlődésére. Ugyanakkor érdemes mindjárt azt is leszögezni, hogy a történetfilozófiáknak roppant nagy szerepük van a huszadik századi filozófiai irányzatokban, sőt éppen az elmélyült (talán minden korábbinál elmélyültebb) történetfilozófiai érdeklődés a század egyik fő jellegzetessége. Áttekintésünk nagyjából időrendben halad, amint azonban majd kiderül, ezek az irányzatok sok tekintetben egymással szemben vagy egymáshoz képest konstituálódnak, így itt következő részlezetésük logikai-heurisztikus jellegű is.
Időrendben haladva a korábban említettek közül a szellemtörténetet érdemes kiemelni. Itt pusztán csak felidézzük például a neokantiánus irányzatot, főként Windelband és Rickert nevét, akik az idiografikus és nomotetikus megkülönböztetéssel a szellemtörténet egyik alapvető pozícióját adták meg. Hozzá kell tennünk, s ez a későbbi irányzatok fényében kap jelentőséget, hogy a neokantiánus irányzat e változata (tehát Rickert és Windelband) – mint ahogy a szellemtörténet általában – alapjában véve egyfajta történelempárti gondolkodásmód, hiszen fundamentálisnak tekinti a történeti-kulturtudományos logika önállóságának, autonómiájának és a természettudományokkal való azonos értékűségének a bizonyítását. A szellemtörténeti pozíció egy másik már említett képviselője a XX. században, aki azonban nem az ismeretelméleti problémákat tekintette a legfontosabbaknak, Arnold Toynbee, a neves angol történész és történetfilozófus. Amint erről már szintén szó esett, Toynbee fő műve a „Study of History”, amelynek első hat kötetét az első világháború előtt írta, míg a második hat kötete ezután látott napvilágot. Toynbee munkájának fő differentia specificája az, hogy egy átfogó történetértelmezés, világtörténeti tabló kíván lenni, s alapvetően Spengler nézeteihez, illetve a ciklikus történetértelmezésekhez kapcsolódik. Toynbee fő fogalmai a kihívás és válasz, azaz a civilizációk keletkezésének, növekedésének és megroppanásának alapja, magyarázata a különböző kihívásokra adott és adandó válasz, amelyet mindig egy teremtő, kreatív kisebbség ér el, s ez végül ennek köszönheti a civilizációban betöltött uralmi, vezető pozícióját. E keretek között rá szeretnék mutatni Toynbee alapvető forrásaira, az általa megnevezett szellemi elődökre, hiszen pozíciójára – a lényegét illetően – hermeneutikus, értelmező alapállása roppant jellemző. Toynbee kategóriáinak egyik fő előzményeként például a kínai filozófia Yin és Yang ellentétpárját idézi fel. Azaz a férfi elvet, amelyhez a racionalitás, aktivitás, teremtőerő, hidegség, keménység fogalmai társulnak, illetve a női elvet, amelyhez a lágyság, az érzelmek, a melegség és a passzivitás tónusai társulnak. Szellemi előzményként említi még Toynbee Empedoklész filozófiáját, amely a Szeretet és Gyűlölet ellentétpárjára épít, azaz a valóságot vagy világot eszerint alapvetően az összetartó, megtartó és a széttartó, diffúz, felbomlasztó erők váltakozása, egymással szembeni küzdelme mozgatja. De elődjeként nevezi meg Toynbee Smuts tábornok holista filozófiáját is, amely szerint a valóság lényege az egység, az egész (whole) létrehozására irányuló törekvés s Saint Simon elképzeléseit is felidézhetjük, aki szerint a valóság és a történelem organikus és kritikus korszakok váltakozásaként értelmezhető.


1. oldal következő>>

 

 

Név
E-mail

Tudományos Ismeretterjesztő Társulat
1088 Budapest, Bródy Sándor u. 16.
1431 Budapest, Pf. 176.
Tel: 06 1 327-8965
Fax: 06 1 327-8969