2013. I-VI
 

A népek önrendelkezési jogának gyakorlásáról - Koszovó és Székelyföld
Ankerl Géza

A népek önrendelkezési joga minden embernek saját maga feletti önrendelkezésének elismeréséből vezethető le. Kinyilatkoztatásának egyik legfontosabb dokumentuma a tizenhárom észak-amerikai gyarmat 1776. július 4-i függetlenségi deklarációja, az Amerika Egyesült Államok megalapításának alapokmánya. A jelen korban, a második világháború után az európai dekolonalizációval kapcsolatban tűzte e jog elismerését az Egyesült Nemzetek Szervezete (ENSZ) napirendjére . A népek önrendelkezési jogát felvették, mondhatjuk „bemásolták” a Harmadik Világ országainak 1955. évi áprilisi afro-ázsiai konferenciájának bandungi végnyilatkozatába. Majd 1976. július 4.én megszületett Algírban a Déclaration universelle des droits des peuples (Népek jogai egyetemes nyilatkozata), azután pedig 1981. június 28-án Nairobiban a Charte africaine des droits de l’homme et des peuples. (Az ember és a népek jogainak afrikai nyilatkozata).
Visszatekintve megállapíthatjuk, hogy jóllehet a Népszövetség a népek önrendelkezési jogát nem kodifikálta, de közismert, hogy – ha önkényesen is és minden népszavazás nélkül – a versailles-i és trianoni szerződések alkalmával a győztes nagyhatalmak etnikai határokra hivatkozva darabolták nemzetállamokká az Osztrák-Magyar Monarchát.
Kivételt képez ez alól a lajta-bánsági felkelés hatására 1921-ben kiírt népszavazás, amelynek eredménye megsemmisítette Sopronnak – a trianoni szerződésben előírt – Ausztriához való csatolását.
Az önrendelkezés nemzetközi közéletben való alkalmazásának azonban nemcsak a meglévő államok részéről jelentkező politikai akadályai vannak, hanem elméleti kérdések tisztázatlansága miatt elvi akadályai is. Olyan kérdésekre kellene egyértelmű választ adni, hogy: Milyen emberközösség tekinthetö egy népnek? Kik tartoznak hozzá? Mely területek tekinthetők egy adott nép hazájának? Milyen eljárás döntheti el, hogy a népek önrendelkezési joga szerint egy adott körzet melyik államhoz tartozik?
A népek önrendelkezési jogát a nemzetközi jogi szakértő, Edmond Jouve munkájában nem alaptalanul nevezi kaméleon-jognak, mert ha közjogi alkalmazását tekintjük, kiderül, hogy aszerint, hogy milyen nemzetközi, geopolitikai környezetben akarják alkalmazni, definíciója jelentősen változhat. Mivel jelenkori feltűnése az európai dekolonalizáció problematikájának megoldására lett szabva, mihelyst annak Európával kapcsolatos alkalmazása jön szóba, elvi szilárdsága elolvad. Gondoljunk a baszkokra, korzikaiakra, koszovóiakra, vagy akár a székelyekre. A felsorolásunkat meghosszabbíthatnánk tetszés szerint, - példàul Dél-Oszétiàval és Abháziával.
Mindjárt jegyezzük meg, hogy még maga az angol dekolonizáció sem tudott mindig következetes álláspontot megfogalmazni. Az Egyesült Királyság (UK) eleinte ellene volt annak, hogy a gyarmatok függetlenné válásáról népszavazással döntsenek. Jóllehet régi joghagyomány, hogy már a területek szuverenitását érintö uralkodói alkuk kimeneteléröl is a települések lakossága véleményt nyilváníthatott. Az angolok az uti possidetis elve alapján jártak el, vagyis a meglévő gyarmati határok megőrzésével deklarálták annak függetlenségét. Ezt alkalmazták Afrikában is, vagy a magát közben Mianmarrá átkeresztelő ázsiai Burma és a mai Sri Lanka (vagyis Ceylon) esetében is; az indidiai szubkontinessel ellentétben, ahol 1947-ben a British Raj-t felosztották Indiára és Pakisztánra, nagyjából a népek vallási azonossága alapján. (Így lett a Nyugat-Pakisztántól több mint ezer kilométerrel eső ma független Banglades, Kelet-Pakisztán.) Úgyszintén a különválasztás elvét fogadták el Írország és Palesztina esetében is.


1. oldal következő>>

 

 

Név
E-mail

Tudományos Ismeretterjesztő Társulat
1088 Budapest, Bródy Sándor u. 16.
1431 Budapest, Pf. 176.
Tel: 06 1 327-8965
Fax: 06 1 327-8969