2013. I-VI
 

Milyen egy rossz film?
Nemes Károly

Ismerősei érdeklődésére, a film milyenségét illetően, meglehetősen általánosként hangzik el, az adott művet már megtekintettől, a válasz: Rossz a film! (Előfordul, hogy az illető még valamiféle indoklással is megpróbálkozik.) Az igényesebbek igyekeznek –, nem feltétlen sikerrel – a kritikákból tájékozódni. De persze nehéz a szakemberrel azonos alapokra helyezkedve megítélni egy műalkotást. S a filmek sokféleképpen rosszak, mert nagyon különbözőek.
Feltételesen, de talán nem alaptalanul, el lehet három nagy filmcsoportot különíteni.
Nem a legfontosabbak, de a legkönnyebben kiemelhetők a más művészeti ágakkal (vagy éppen a tudománnyal) nagyon szoros kapcsolatban lévő – azokhoz képest nem igazán önálló – filmek. Jelentős irodalmi alkotások feldolgozásai, zenés-táncos filmek, földrajzi helyeket bemutató (úti) alkotások, történelmi események megidézései, életrajzok megjelenítői, feltalálások leírói stb. stb. Ezek lehetnek akár magas művészi színvonalú alkotások is, de céljuk és jellegük szerint többnyire külön kategóriát képeznek. Szergej Eizenstein Patyomkin páncélos (1925) című filmjét kimagasló (nyelvteremtő) alkotásnak tekintik, de nem számítják az 1905-ös oroszországi forradalom egy epizódja hiteles képének (nem is az). És ez csak az egyik határ. Korda Sándor a Lady Hamiltonban (1941) elég pontosan adja vissza a trafalgári csatát, de műve ettől még nem válik sem történelmi filmmé, sem művészi alkotássá – megmarad kommersz melodrámának. Tehát ilyen határ is van. S még ennél is bonyolultabb viszonyítási lehetőségek.
Nem ítélhető tehát egy film csupán azért rossznak, mert illusztratív módon ismerteti meg a nézőjét valamilyen jelentős irodalmi alkotással. Úgyszintén nem rossz film egy történelmi epizód megjelenítése, csak azért, mert a látványosságokat hozza előtérbe. És egy találmány születése alig dramatizált folyamatának bemutatása sem kell, hogy elmarasztalást váltson ki. Nem beszélve azokról az esetekről (például operafilm), amikor a mozgófénykép csak alapvető lehetőségeit hasznosítja.
De ha nem itt kell keresni a „rossz” gyökerét, akkor viszont csak két jelentős csoport – a művészfilm és a kommersz film – marad. Aligha lehet azért rossznak ítélni egy művet, mert kommersz film. Kitűnő kommersz filmek vannak, ahogy rosszak és nagyon rosszak szintén. Ez azonban vonatkozik a művészfilmekre is. Különböző célkitűzéssel készült csoportokról van szó. A kommersz film kifejezetten a szórakozást szolgálja. A művészfilm – a szórakozást nem feltétlen kizárva – az esztétikai viszonyteremtésre törekszik, ami persze – változó mértékben – a kommersz filmtől sem tagadható meg. A határ tehát sok esetben (de egyáltalán nem mindig) nagyon viszonylagos. Victor Fleming – Margaret Mitchell regénye nyomán készített – Elfújta a szél (1939) című műve jó kommerszfilm. Vajon azért mert sok van belőle a művészfilmből is?
A művészfilm és a kommersz film közötti különbség itt most nem képezi vizsgálódás tárgyát. Még kevésbé valamiféle tipologizálásuk. A művészfilmről kell beszélni, s azzal kapcsolatban is csak egyes (sőt egyedi) alkotások rossznak minősítéséről – akár levonható ennek elemzéséből széleskörűen általánosítható tanulság, akár nem. Jogosultságát az ilyen behatárolt (extrém ?) elemzésnek az adja, hogy általa nyilvánvalóvá válik az alkotási folyamata, feltárul a jelentő-jelentés összefüggés. Kiválasztásának-megteremtésének „titka”. Legyen a példa Dominik Moll Lemming (2005) című filmje – persze szélesebb kitekintéssel.


1. oldal következő>>

 

 

Név
E-mail

Tudományos Ismeretterjesztő Társulat
1088 Budapest, Bródy Sándor u. 16.
1431 Budapest, Pf. 176.
Tel: 06 1 327-8965
Fax: 06 1 327-8969