2013. I-VI
 

Jogfelfogások és jogfilozófiák (A jogi bölcselkedés jövője)
Varga Csaba

(1. Kérdés és tudás) Ha valóban vannak nagy igazságaink, úgy azok nem változtak s nem is változnak az idők során. Már pedig hiszem, hogy voltak és vannak ilyenek. Az idők változása egyébként sem annyira valaminek az igazságáról szól, legfeljebb — ugyanúgy, ahogy bennünk is régi felismerések folyvást továbbélnek, hogy új és új problémáinkkal szembesülve további színeket, kapcsolódásokat tárjanak fel és mindezzel mélyebb üzeneteket közvetítsenek — ezen igazságok gazdagodásáról és benső gyarapodásáról, amiként egy emberöltő összegződésében is (koncentrikus vagy éppen dekoncentrikus körökként) egymásra halmozódhatnak tapasztalatok, új belátásaikkal folyvást megújuló szintéziskezdeményekben öltve testet.

(2. Jog és jogfilozófia) A jogot megértésünk hozza létre. Megértésünk helyezi el és láttatja a jogot adott jelenségformában, s ugyanaz a megértés, mely adott szinten és módon társadalmiságunkban jogot érzékeltet velünk, más szinten és módon viszont jogfilozófiát — és ez a jog és ez a jogfilozófia egymás közt a kapcsolatuknak megfelelő szinten és módon kommunikálhat is egymással.
(1.1. A jog és a bölcselkedés kapcsolódásai) Ha a világot tervszerűség eredményeként fogom fel, amiként az Új Szövetséget hírül hozó evangélista az isteni providenciára gondolva hallatlan tömörséggel kifejezte, úgy joggal mondhatjuk: „Kezdetben vala az Ige.” Ha a tudomány laicitásának pusztán empíriára alapozott racionalizáló kifejtésére hagyatkozunk, úgy pedig a mindennapiság talaján új és új, önszerveződést s ezzel mesterséges építkezést is mutató összetettebbé válásról elmélkedhetünk.
Egy teologikus bölcselkedésben a jog eleve az isteni teremtés művének az emberi beteljesítése, általunk belakása és rendeltetett lehetőségeinek a valóra váltása jegyében gondolható el, vagyis — értéktudatosításával és a járható utak kicövekelésével — mintegy maga ez a teologikus hátterű jogi bölcselkedés hozza létre a jogot. A másik oldalról közelítve viszont, a közönséges létünk heterogeneitása talaján idővel szükségképpen épülő homogenizálódások egyikeként felfogva, a jogi egyneműség kialakulásában, megerősödésében és öntörvényűvé válásában nyilvánvalóan valamiféle alapvetően gyakorlati, tehát döntően a praxistól kötött folyamatot kell látnunk, amelyben az adott kihívásokra megfogalmazott gyakorlati válaszadások folyamatos és párhuzamos racionalizációját testesíti meg az a tudás, ami a jogot érintő általános elméleti vizsgálódásokban tárulkozik fel az érdeklődő előtt.
Már pedig amióta az ember bölcselkedni kezdett saját világáról, azóta berendezkedett világának saját rendje, annak lehetőségei és határai felett is tűnődik. Ebben az értelemben a jogbölcselet az emberi önreflexióval egyidős. Nem véletlen, hogy ugyanazon eposzok szövegszerűségéből, szétszórt nyelvi fragmentumok tömegéből kísérli meg a görög filológia rekonstruálni a valamiféle jog és jogilag releváns jelenségek korabeli jelenlétére utaló, azokat esetleg megnevező jeleket, amiként az ezeket világrendjükben elhelyező, bölcselkedést magukban hordozó jeleket is. Amióta pedig mindebből formális jog alakult — aminek előképeivel a jogi formalizmusok, vagyis már a ma ősinek tekintett és modern értelemben először SIR HENRY MAINE által elemzett ókori közel-keleti és görög–római kezdeményezésektől kezdve találkozhatunk, noha ma ismert uralmát a római jog Bolognában indult korai újkori recepciója óta, legkifejlettebben s módszertanilag is dogmatikába merevülten pedig a nemzeti jogkodifikációk korától, vagyis a XVIII–XIX. századtól érte el —, a jognak egy saját valóság igényével fellépő s így magának tényként kezelést előíró pozitivitása látszólag elrejti annak szükségét, hogy a jog mint egy immár eldologiasodott struktúrában és úgyszólván mechanikus automatizmussal funkcionáló képződmény mögött mégiscsak azt így vagy úgy működtető, mindennapiságukból kiinduló, s a megoldandó feladatot teljes emberként is vállalni kívánó emberek állanak. Ugyanakkor e mindennapi működtetést egy többé-kevésbé rendszeres „karbantartás” teszi lehetővé, amely magában foglalja haszontalanná vált részei kitakarítását, igények szerinti fejlesztését, valamint a távlati továbbalakításához szükséges alapok tisztázását egyaránt. Ez utóbbi funkcióban bukkan ismét elibénk a jogot illető teoretikus gondolkodás.


1. oldal következő>>

 

 

Név
E-mail

Tudományos Ismeretterjesztő Társulat
1088 Budapest, Bródy Sándor u. 16.
1431 Budapest, Pf. 176.
Tel: 06 1 327-8965
Fax: 06 1 327-8969