2013. I-VI
 

"Tájékoztatni kell a lengyel elvtársakat..."
Gömöri György

Először 1953 szeptemberében utaztam Lengyelországba. Ekkor a Magyar Írószövetség műfordítói ösztöndíjával három hónapot tölthettem Varsóban, de ez alatt az idő alatt sok más helyre is eljutottam, így például Krakkóba és Poznanba; sőt Gliwicében, akkori lakhelyén, meglátogattam a korábban még Magyarországon megismert, jó nevű költőt, Tadeusz Rózewiczet. 1956 októberében egyike voltam azoknak, akik a lengyelországi demokratizálást veszélyeztető szovjet csapatmozdulatok miatt vállalták, hogy október 23-ára egyetemi tüntetést szervezzenek a lengyelek mellett, egyúttal a magyarországi reformok, változások érdekében. Ebből a tömegtüntetésből (amelyhez 22-én késő éjjel a Műegyetem hallgatói is csatlakoztak) robbant ki, mint tudjuk, maga a forradalom.
Többed magammal az Egyetemi ifjúságot, a bölcsészkar lapját szerkesztettem, ezért a november 4-i szovjet katonai beavatkozás után el kellett hagynom az országot. Ezt nem szívesen tettem, s bár Bécsen keresztül hamarosan Angliában kötöttem ki – ahol az oxfordi egyetemen folytattam tanulmányaimat – nem függesztettem fel a lengyel kapcsolataimat. Oxfordi disszertációm témájául az 1945 és 1956 közötti lengyel és magyar költészetet választottam, (ez aztán 1966-ban meg is jelent könyv formájában, Oxfordban) miközben sűrűn leveleztem lengyel barátaimmal, elsősorban a költő-lapszerkesztő Wiktor Woroszylskivel. Szerettem volna minél hamarabb Lengyelországba látogatni, de erre újabb hét évet kellett várnom, amikor is – még nem brit állampolgárként, tehát ideiglenes, un. „hontalan”, állampolgárság nélküli útlevéllel! – 1963 nyarán sikerült újra látnom Varsót. Arról, hogy ugyanebben az időben Magyarországra látogassak, szó sem lehetett: mindaddig, amíg nem kaptam meg a brit állampolgárságot, tudtam, hogy ez különféle veszélyekkel járhat. Ugyanis időközben az emigráns sajtóban sem „fogtam be pörös számat” és gyakran írtam olyan dolgokról, amelyek csak megerősítették a hazai illetékes szervek gyanúját arra vonatkozólag, hogy – az ő szóhasználatuk szerint – „meggyőződéses ellenforradalmárral” állnak szemben.
1963-ban azért mertem Varsóba utazni, mert bár az volt az érzésem, hogy 1956 októberéhez képest sokat változott ott a helyzet – a Gomulka-rezsim retorikája ellenére – bízhatok lengyel barátaimban – ha valami baj van, szólnak: gyorsan tűnjek el, menjek vissza Angliába. Erre nem került sor, de azt sem sejtettem, hogy a lengyel állambiztonsági szervek a hazaiakhoz hasonló érdeklődést fognak mutatni személyem iránt – ez pedig bizonyos értelemben már az ötvenes évek végén megtörtént, hogy aztán 1966-re határozott formában jelentkezzen. Addigra ugyanis megnősültem, gyerekem született, megjártam az Egyesült Államokat, tanítottam a kaliforniai egyetemen, egy évig ösztöndíjjal kutattam a Harvardon és csak 1965-ben tértem vissza Nagy-Britanniába. Mivel szakterületemen (ami a lengyel irodalom volt) nem igen voltak vonzó álláslehetőségek, elfogadtam az első állásajánlatot a birminghami egyetemen, ahová kutató-könyvtárosi státuszban vett fel a Centre for Russian and East European Studies nevű kutatóintézet.
1966. október 27-én a magyar belügyminisztérium Nemzetközi Kapcsolatok Osztályának a vezetője közölte a III/II-es csoportfőnökség vezetőjével, Tóth László rendőrezredessel, hogy a lengyel állambiztonsági szervek adatokat kérnek egy „George Gomori” nevű személyről, aki Birminghamben lakik és „kapcsolatban áll a hírszerző-szervekkel, vagy a brit rendőrséggel”. Bár ez a feltételezés nem igaz, a lengyelek azért tudnak egy-két olyan dolgot személyemről, ami többé-kevésbé megfelel a valóságnak. Lássuk csak: „beszéli a lengyel és az orosz nyelvet, ellenségesen viszonyul a szocialista táborhoz. [Gomori] kapcsolatot tart fenn a Birminghamben élő lengyelekkel, valamint a népi demokratikus államok Angliába látogató bizonyos időre beutazó polgáraival, akik valamelyik egyetemet látogatják”. A lengyel állambiztonság tudott róla, hogy abban az időben Lengyelországba szerettem volna látogatni, ezért kér „1956 előtti, magyarországi tevékenységemről” adatokat a magyar elvtársaktól.
Ebből úgy tűnik, a lengyel állambiztonságiak 1966 előtt nem álltak feladatuk magaslatán, hiszen nem tudtak 1953-as, illetve 1963-as látogatásomról. Utóbbi alkalommal Wiktor barátom kicsit ironikusan megjegyezte: „Ebben az országban akkora a kupleráj, hogy ide még téged is beengednek”. Viszont 1966 őszére már felfigyeltek rám – de miért éppen akkor, amikor Birminghamben voltam? Nyilván, mert ott volt egy olyan ügynökük, aki másokról is, rólam is jelentett, mivel Woroszylskivel folytatott levelezésemben, amit gondolom, figyeltek, csak hónapokkal később utaltam arra, hogy megint szeretnék jönni Lengyelországba. 1967 nyarán – egy varsói polonista tanfolyamon vettem részt számos más külföldivel együtt. Igen, de a magyar állambiztonsági szervek már 1966. november 28-án elkészült feljegyzésükben és alighanem ebből készített, a lengyeleknek később elküldött átiratukban tájékoztatták az lengyel szerveket arról, ki fia-borja vagyok, és mi rosszban töröm a fejemet. Ez a két és fél oldalas feljegyzés, amelynek másolatát a többi közt megkaptam a hazai Történeti Hivataltól, részletes, (néha elég mulatságos), adatokat közöl rólam, pl. hogy a középiskolában iskolai faliújság-felelős (!) is voltam; megjegyzi, hogy 1955-ig nem volt ellenem különösebb kifogás, ám akkor „jobboldali környezetemnek hatása alá kerültem” és emiatt folytattam „aktív ellenséges tevékenységet” a forradalom alatt.


1. oldal következő>>

 

 

Név
E-mail

Tudományos Ismeretterjesztő Társulat
1088 Budapest, Bródy Sándor u. 16.
1431 Budapest, Pf. 176.
Tel: 06 1 327-8965
Fax: 06 1 327-8969