2013. I-VI
 

Egy elkötelezett ember: Farkas Ferenc
Török Bálint

Sajnos sokáig kellett várni egy könyvre, amely emléket állít egy nagyszerű magyar embernek, aki otthonosan mozgott az irodalom, a művészetek, a közgazdaság és a politika területén egyaránt, de a legfontosabbként azt kell kiemelnünk, hogy minden téren elvhű, tiszta emberként tevékenykedett. Unokája, Farkas Judit szerkesztésében megjelent egy tanulmányokat, visszaemlékezéseket, dokumentumokat tartalmazó kötet („Aki nem ír, hanem úr.” Bisztrai Farkas Ferenc emlékezete.), amely végre emberi közelbe hozta e kompromisszumot igen, de megalkuvást nem ismerő parasztpárti politikust.
Életrajzi vonatkozásban különösen Farkas Judit és Csicskó Mária tanulmánya bővíti gyér ismereteinket. Farkas Judit „Ars Hungarica. Bisztrai Farkas Ferenc és a két világháború közötti művészeti könyvkiadás” című dolgozata az Oktatási Minisztérium „Művészet a két világháború között” tárgyú kutatási programja keretében készült, Csicskó Mária írásának („Egy igaz polgár a parasztpártban. B. Farkas Ferenc”) teljesebb változata éppen a Valóság 1991-es évfolyamának 1. számában jelent meg. Az első tanulmány – mint címe is mutatja – Farkas Ferenc művészetpolitikai, de tágabb értelmezésben művelődés-politikai tevékenységének gazdagságát tárja elénk. Mint könyvkiadó, sőt egy ideig nyomdatulajdonos úttörő munkát végzett. Csak utalunk egy példára: ő adta ki először Magyarországon Villon balladáit („A szegény Villon tíz balladája és A szép fegyverkovácsné panasza. Ford. Szabó Lőrinc. Bisztrai Farkas Ferenc kiadása, Bp. 1931.). A szép kiállítású könyv a költő születésének 500. évfordulójára jelent meg. De ugyanilyen úttörő vállalkozás volt az Ars Hungarica 50 kötetre tervezett koncepciójának megfogalmazása, mely „a magyar művészettörténet-írás történetében először a hazai művészettörténet szisztematikus és tudományos értékű feldolgozását tűzte ki céljául”, nem elhanyagolható feladatként vállalva a modern magyar művészek megismertetését a nagyközönséggel. S mindezt olyan gazdasági-társadalmi közegben, amely nem szolgált igazi „vásárló közönséggel”, ugyanakkor nem kis kockázattal járt. Farkas Ferenc kiváló közgazda is volt, tehát tudta, mit csinál. Egyik levelében meg is írta: „Az én elgondolásom volt az egész sorozat, az én célkitűzésem az volt, hogy halálom után maradjon vissza egy sorozat, amilyen még nem volt, s ami maradéktalanul magyar kultúrügyet szolgál, nem pedig üzleti hasznot.” A haszon valóban elmaradt, a koncepció gazdasági szempontból csődbe jutott, a benne lévő szellem azonban nem. Igaz Genthon István értékelése: „Előszedem a Villon-kötetet, amellyel e nagy elfeledett igazi hazai kultuszát elindította, az Ars Hungarica-sorozat, mely annyit tett a modern magyar művészetért, s meghatottan gondolok Rá, aki a háttérben, szerényen, de szívósan mindezt tető alá hozta.”
Közben azonban baráti kapcsolatba került a képzőművészet kiváló képviselőivel és a szellemi élet olyan kiemelkedő tagjaival, mint Szerb Antal, Németh László, Tamási Áron, Sinka István, az irodalom, azon belül a népi mozgalom számtalan reprezentánsával.
1938-ban a népi írók megszerzik a Szabad Szó című lapot, a szerkesztőségben ott munkálkodik Farkas Ferenc is, így aztán természetes, 1939 júniusában ott van a Maros folyón ringatózó öreg bárkán, amikor megalakítják a Parasztpártot. Az ekkor kezdődő politikai szerepvállalással foglalkozik Csicskó Mária tanulmánya, a Horváth János-interjú és Kovács Imre nekrológja.
Nagyra értékelve a művelődésügy területén végzett munkáját, példamutató emberi nagysága azonban politikai tevékenységében mutatkozott meg. A politikában addig vett részt, amíg remény volt arra, hogy megalkuvás nélkül, elveit sértetlenül megőrizve helyén maradhat. 1947 után fokozatosan visszavonult, 1950-ben pedig az önkéntes halál vállalásával tiltakozott a kommunista diktatúra ellen. Életét sikerült megmenteni. Így lehetett 56-ban a forradalmi Nagy Imre-kormány államminisztere. Élete azt példázza, hogy egy tisztességes politikus számára mindig van alternatíva. 1947 után három lehetőség volt: az emigráció, a behódolás vagy az itthon maradás, de kivonulás a politikából. Egy egész nép nem emigrálhat, aminek természetesen objektív és szubjektív okai is vannak. Farkas Ferenc arról adott példát népének, hogy itthon maradva is meg lehet őrizni erkölcsi tisztaságunkat. „Laborálni” muszáj, de kollaborálni nem kötelező.
Igen értékes a kötet dokumentum-anyaga. Érdekesek az életrajzi vonatkozású darabok is, de napjaink számra különösen tanulságosak a politikai-közgazdasági tartalmú megnyilatkozások. Harmadikutas nézetei alkalmasak voltak (és ma is alkalmasak lennének) a kapitalizmus korlátozására, vadhajtásainak visszanyesésére, a szocializmus emberi szempontokat nélkülöző bevezetésének szolgálata nélkül. Farkas Ferenc szerint a gazdaságpolitika középpontjában – akkor – a mezőgazdasági politikának kellett volna állnia. A mezőgazdaság területén pedig a szövetkezést tartotta a legfontosabbnak. Szerinte: „A demokráciában a szövetkezet…egy olyan közösségi vállalkozási forma, amely lehetővé teszi a kis gazdasági egyedeknek a gazdasági funkcióit olyanképpen, hogy a nagykapitalista organizációkkal versenyre kelhessenek és önmaguk érdekeit gazdasági síkon így szolgálhassák.” (Felszólalás a szövetkezetekről szóló törvényjavaslat általános vitájában, 1946. december 6.)
Népe iránti elkötelezettségét jelzi a Válasz 1947. évi 7. számában megjelent tanulmánya (Új magyar sorskérdés), melyben felhívja a figyelmet arra a tényre, hogy a régóta követelt földosztás után mintegy 2 millió kis- és törpebirtokos család, vagyis 5 millió magyar gazdasági megerősítése biológiai jövőnk szempontjából halaszthatatlan feladat.
Jó lenne, ha politikusaink, de más közéleti szereplők is kézbe vennék és forgatnák ezt a könyvet.
Kovács Imre az Új Látóhatárban megjelent nekrológját így fejezi be: „Egy erős szál elszakadt, egy új csillag kigyúlt.” Ez a csillag azóta is fent ragyog, csak észre kellene vennünk!
(„Aki nem ír, hanem úr”. Bisztrai Farkas Ferenc emlékezete. Tanulmányok, visszaemlékezések, dokumentumok. Szerk. Farkas Judit. Bp. 2007. Ráció Kiadó. 254 p.)


1. oldal

 

 

Név
E-mail

Tudományos Ismeretterjesztő Társulat
1088 Budapest, Bródy Sándor u. 16.
1431 Budapest, Pf. 176.
Tel: 06 1 327-8965
Fax: 06 1 327-8969