2013. I-VI
 

"A valóság soha nem igazolta az amerikai álmot" (Beszélgetés Paul Krugmannal, a közgazdasági Nobel-díj 2008. évi nyertesével)

Az Egyesült Államok jelentős gazdasági növekedési szakaszon van túl, az egyenlőtlenség és a szegénység azonban növekedőben van. Mivel magyarázza Ön ezt?
Nagyrészt a politikai erőviszonyok változásának köszönhető. A bérből és fizetésből élők tömege sokat veszített tárgyalási pozíciójából, és – mint ahogy legutóbbi könyvemben is magyarázom – a politikai feltételeknek alapvető befolyásuk van a jövedelmek elosztására.
Milyen szerepet játszott mindebben a Bush-kormányzat politikája?
Bush két dolgot tett. Azzal, hogy a legmagasabb jövedelmeket, az osztalékokat és a tőkejövedelmeket sújtó adókat csökkentette, regresszívebbé tette az adórendszert. Mindennek a leggazdagabbak lettek a haszonélvezői. Egyidejűleg csökkentette a legelesettebb rétegeket segítő közpolitika pénzügyi alapjait. Úgy fogalmazhatnánk, hogy Bush adócsökkentése 35-40 százalékának az évi 300 ezer dollár feletti jövedelemmel rendelkezők voltak a kedvezményezettjei. Jelentős jövedelemátcsoportosítást hozott azok felé, akik ugyanakkor persze a legtöbb adót is fizetik. A Bush-kormányzat egyébként, mindenfajta szakszervezeti szerveződés lehetőségeinek erőteljes korlátozásával, tovább gyengítette a bérből és fizetésből élők alkupozícióját.
Mi a globalizáció szerepe az egyenlőtlenségek fokozódásában?
Elvileg növeli, de miközben a globalizáció erői valamennyi fejlett országot azonos módon érintik, a jövedelemelosztás országonként különbözik. Az Egyesült Államok ama országok közé tartozik, amelyekben jelentősen növekedtek a jövedelmi egyenlőtlenségek. Kevésbé igaz mindez Kanadára, amely ugyanakkor ugyanolyan nyitott maradt, mint az Egyesült Államok, és kevésbé igaz a kontinentális Európára. Az Egyesült Királyságban nagyon megnőtt az egyenlőtlenség, de ez főként a Thatcher-korszakban történt. A nemzeti politikai feltételek tehát fontosabb szerepet játszanak, mint a globalizáció, és az Egyesült Államok volt az az ország, ahol az egyenlőtlenség tömeges méretű növekedéséhez vezettek.
Elég erős-e a társadalmi mobilitás az Egyesült Államokban ahhoz, hogy csökkenthessék az egyenlőtlenségeket?
Nem. Vannak olyan emberek, akik fel tudnak kapaszkodni a társadalmi ranglétrán, de nincsenek ők olyan sokan, mint ahogy azt mi – hízelegvén önmagunknak – elképzeljük. Nagyon ritka az olyan életpálya, ami arról szól, hogy valaki kiemelkedett a szegénységből és meggazdagodott. A társadalom legalsó rétegébe tartozó 20 százaléknak csak 3 százaléka jut el oda, hogy élete végén a legtehetősebb 20 százalékhoz tartozzon. Az Egyesült Államok az az ország a fejlett országok között, ahol a társadalmi mobilitás a leggyengébb, már amennyire ezeket a dolgokat mérni lehet.
Vége van tehát az amerikai álomnak?
Nem. A valóság soha nem is volt összhangban az amerikai álom keltette reményekkel. De lassan kezdünk felébredni.
Milyen politikával lehetne felvenni a harcot ezzel a leromlott társadalmi helyzettel?
Mindenekelőtt létre kell hozni egy, az egész lakosságra kiterjedő betegbiztosítási rendszert. Valamennyi fejlett ország rendelkezik ilyennel. És az általános társadalombiztosítási rendszer hiánya az egyenlőtlenség és a társadalmi mobilitás hiány legfőbb oka. Azonkívül egy jobb oktatási rendszert is ki kell alakítani, amihez reformok kellenek, és ami persze pénzbe kerül. És végül a szakszervezet-alapítás feltételeinek könnyítésével javítani kell a bérből és fizetésből élők alkupozícióját. A szakszervezeti mozgalom hanyatlása nem egy feltartóztathatatlan, hosszú távú tendencia része: a szakszervezetek befolyásvesztésének csaknem a fele a Reagan-korszakban következett be.
Ezzel növelni lehetne a munkahelyek számát és a középosztály jövedelmét. Hosszú listát lehetne készíteni a szükséges intézkedésekről, de azt hiszem, jelenleg a legfontosabb az általános, mindenkire kiterjedő betegbiztosítási rendszer bevezetése lenne. Mindez végrehajtható és nagy lépést jelentene előre.
És miből lenne mindez finanszírozható?
Nem olyan drága dolog ez, mint ahogy azt általában gondolják. A jelenlegi rendszer kissé sajátos: azt mondjuk, hogy nem hiszünk a közösségi kockázatvállalásra épülő egészségbiztosítási rendszer felállíthatóságában, de ugyanakkor valamennyi 65 évesnél idősebb ember, és a legszegényebb részesülnek közösségi támogatásból finanszírozott ellátásban. Ha valamennyi támogatást számításba vesszük, a betegbiztosítási kassza felét az állam fedezi. Manapság azok a fiatalok és fiatal házasok nem élvezik az egészségbiztosítás hasznát, akiknek a munkahelye nem képes fizetni azt, illetve akiknek jövedelme nem elég ahhoz, hogy megengedhessék maguknak a magánbiztosítást. Az egészségbiztosítási háló kiterjesztése ezekre a fiatal emberekre nem kerülne sokba. Rendszeres háziorvosi ellenőrzésük, a fogazat állapotának ellenőrzése – ennyi az egész. Az összeg a bruttó nemzeti össztermék 1 százaléka alatt maradna.
Ön új adópolitikát is szorgalmaz a könyvében…
Összességében véve több bevételre van szükségünk. Fel kell számolni a Bush által végrehajtott adócsökkentéseket, mert tudjuk, hogy haszontalannak bizonyultak. Igen virágzó gazdasággal rendelkeztünk Clinton idején, amikor a legmagasabb jövedelmek 39,6 százalékkal adóztak, és a gazdaság kevésbé sikeres volt Bush alatt, pedig ugyanez az adóterhelés csak 35 százalékos. Semmilyen érv nem szól amellett, hogy ezt az utat járjuk továbbra is. Egyebekben pedig semmi ok sincs arra, hogy elfogadjuk az adóparadicsomok létét, és a velük járó adóelkerülést. És végül, megvan a megfelelő játéktér arra, hogy emelni lehessen a legtehetősebbeket érintő kötelező elvonásokat. A cél nem a gazdagok megbüntetése, hanem csak annyi, hogy megfizettessük velük azoknak a politikáknak a rájuk eső részét, amelyekre a lakosságnak szüksége van.
A kedvezőtlen társadalmi helyzet ellenére az Egyesült Államok továbbra is a világgazdaság első számú hatalma. Ön mivel magyarázza ezt?
Az Egyesült Államok a legjobb tartózkodási hely a legtehetősebb 5 százalék számára. A vezetők jövedelme magas. Ez egy nyitott társadalom. Nagyon jól bánunk az elitjeinkkel. Egyetemi emberként mindig is csodáltam az amerikai értelmiségi miliő nyitottságát és versenyképességét a viszonylag bezárkózóbb európai kollégáikkal szemben, bár ha ezen a téren javult is a helyzet az öreg kontinensen. És mi, itt, Amerikában, csücsülünk a babérainkon. Az Egyesült Államok messze a legjobban élt az új technológiák kínálta lehetőségekkel. Ma már nem ez a helyzet. Ma már némileg késében vagyunk ezen a területen más országokkal szemben. Az Egyesült Államok mai gazdasági erejének jó része az 1990-es években megszerzett előnyünk maradványa.

(République des Idées, Alternatives Économiques)


1. oldal

 

 

Név
E-mail

Tudományos Ismeretterjesztő Társulat
1088 Budapest, Bródy Sándor u. 16.
1431 Budapest, Pf. 176.
Tel: 06 1 327-8965
Fax: 06 1 327-8969