2013. I-VI
 

Sándor-napi mulatságok Szilágyi Sándor történész körében
Kis Domokos Dániel

Szilágyi Sándor (1827-1899) 1827-ben, Kolozsvárott született, a Farkas utcában, szemben a református kollégiummal, melynek nagyapja és édesapja, ifjabb Szilágyi Ferenc ismert és kedvelt professzora volt. Ifjabb Szilágyi Ferenc, mint történeti munkák írója is elismerést vívott ki magának. Már ez az otthoni indíttatás is hatott későbbi tudományos munkáinak témaválasztására, s bár hamar elszakadt az erdélyi földtől, műveinek legnagyobb része Erdély történetét vizsgálja, különösen az önálló erdélyi fejedelemség korszakát. Szülővárosában a felsőbb bölcseleti és jogi tanfolyam elvégzése után 1848 februárjában főkormányszéki fogalmazógyakornokká nevezték ki, majd a márciusi események után nemzetőrként egy ideig az élelmezési osztálynál szolgált. Majd Kolozsvárt elhagyva Pestre ment, ahol a Jókai által szerkesztett Pesti Hírlap és az Életképek munkatársa lett. A szabadságharc leverése után átveszi a Pesti Hírlap szerkesztését, mellette több más folyóiratot és irodalmi almanachot szerkesztett, kizárólag az irodalomnak, a szerkesztői munkának élt, dacolva a cenzúrával, az egyes példányok többszöri elkobzásával, betiltásával. Például az 1851-ben kiadott Nagyenyedi album második évfolyamát, mivel ebbe fölvette II. Rákóczi Ferenc 1705. évi szécsényi országgyűlési végzéseit, a rendőrség lefoglalta és büntető végzést hozott. Ebben az időben a Nemzeti Színház bérházában lévő lakásán nagy szalont vitt. Erről az időszakról írja, visszatekintve, kedélyes hangvételű, egyes szám első személyben íródott alkalmi versében a pályatárs matematikus, majd irodalomtörténész, végül történettudós egyetemi tanár, Salamon Ferenc:

„Pesten létem alatt történt sok furcsaság,
Mindig dongott nálam szebbnél szebb társaság,
Írók és czigányok, nő komédiások, ¬–
Pihenhettek tőlem poros krónikások!”

A többszöri kitiltás, az utoljára megindított Pesti Füzetek elkobzása végül arra kényszerítették, hogy először 1852-ben a kecskeméti református kollégiumba menjen a matematika tanárának, 1853-ban pedig a nagykőrösi református egyháztanács meghívta a földrajz és történeti tanszékre. Ezek a kényszerű, de mégis boldog nagykőrösi tanárévek színes társaságban teltek tanártársaival, Arany Jánossal, a kiváló tanár, költő és természetbúvár Mentovich Ferenccel , a tudós történésszel Szabó Károllyal , az ekkor még csak diák Szilády Áronnal , a már említett és idézett Salamon Ferenccel és még Kecskeméten a később nagy hatású református teológus, Ballagi Mórral.
A későbbi, igazi történészi pályára is itt, s részben velük készült fel. Például Szabó Károly később az 1872-ben alapított kolozsvári egyetemen a történelem professzora lett, akárcsak a budapesti egyetemen Salamon Ferenc, ki többek közt Budapest történetének első modern megírója. Erre s még néhány alapvető művére, azt hiszem, mind a mai napig hivatkoznak. Szobrát – a nyelvész Szarvas Gáborral átellenben – mindenki láthatja a Magyar Tudományos Akadémia székházának főbejárata előtt.
Végül 1867-ben, mikor Eötvös József a közoktatási minisztériumba titkárnak nevezte ki, ismét visszatért Budapestre: Budán, a Vár-negyedben, Szalay László szülőházában, az Úri utcában álló egyemeletes sárga házban kapott lakást, mely akkor Kóczán Ferencé volt. A hely szelleme is hathatott rá, hisz Szalay László igazi megteremtője volt a modern magyar történetírásnak. Szilágyi Sándor, a már Nagykőrösön megkezdett kutatások és egy-két komolyabb tudományos publikáció után valóban ontani kezdte a történeti munkákat, Bethlenekről, Rákócziakról, Lorántffy Zsuzsannáról , melyekben Erdély XVII. századi történetét dolgozta föl, oklevéltáraiban gazdag adathalmazzal. A régi történetírók közül többek közt kiadta Szamosközi István műveit négy kötetben ; Megindította az Erdélyi országgyűlési emlékeket, ezeket történeti magyarázatokkal, 1540-1699-ig, 21 vaskos kötetben ki is adta az Akadémia. A Magyar Történelmi Életrajzok általa megindított, szép kiállítású köteteivel a történelem népszerűsítéséért tette a legtöbbet. Történetírói munkásságának végső betetőzése volt az általa szerkesztett nagy történeti összefoglaló, a kor legjelesebb tudósaival megírt alkotás, a millennium alkalmából megjelenő sokkötetes díszkiadás, A Magyar Nemzet története.
A tudománynak szentelve egész életét családot nem alapított, a háztartást nővére látta el, a rengeteg önálló könyv, tanulmány, okmánytár kiadása, illetve a Századok című folyóirat, a Történelmi Tár, a Magyar Történelmi Életrajzok szerkesztése mellett 1878-tól a budapesti Egyetemi Könyvtár igazgatója is volt.
Könyvtárnokságáról hallgassuk ismét a szakavatott, humoros kedvű krónikást:

Ezernyolczszáz hetven és nyolczadik évben
Jutottam véletlen egy szerencsés révbe,
Minden tudománynak üdvös-leldéjébe,
Mind a kilencz Múzsa huris háremébe.”

Az egyetemi könyvtárban és a szerkesztői munkában „adjutánsai”, ahogy magukat nevezték, vagyis legfőbb segítőtársai, az egymást ajánló és követő kollégák, munkatársak sorban a következők voltak: először Thallóczy Lajos , majd Károlyi Árpád , Fejérpataky László , Szádeczky-Kardoss Lajos , Barabás Samu , Pettkó Béla , Schönherr Gyula és Dézsi Lajos . Mindegyikük a maga szűkebb szakterületén megállta a helyét és sok tekintetben kiemelkedőt alkotott.
Károlyi Árpád az indíttatást nyilván még mint nagykőrösi diák kapta, hiszen itt Szilágyi Sándor is tanára volt. Pettkó Béla pedig Szilágyi unokaöccse volt, hisz Pettkó Béla édesanyja Szilágyi Katalin volt, azaz Szilágyi Sándor testvére. A mester jóvoltából, később részben a Bécsben élő Thallóczy vendégszeretetének és szervezésének is köszönhetően a továbbképzést mindnyájuk a Sickel által vezetett bécsi Institut für Österreichische Geschichtforschung vagyis az ‚Osztrák Történetkutató Intézet’ tagjaként kapta meg. Közülük többen nyilvános rendes egyetemi tanárok lettek, vagy épp osztályvezetők, vagy igazgatók valamely tudományos közintézményben, s az Akadémia már többnyire egész fiatalon levelező tagjává választotta, később némelyiküket rendes tagjává is.
Szilágyi Sándor köre, mint már a szabadságharc leverése után Pest-Budán, később Nagykőrösön, végül a fővárosban valamiféle „tikos véd- és dacszövetség”-et jelentett: kik bekerültek ebbe a társaságba, kik, az ajánlók s a jelölt tehetsége szerint is erre érdemesnek bizonyultak, azok megkapták a szükséges támogatást.
Thallóczy Lajos, mint a Kállay Béni közös miniszter vezetése alatt működő császári és királyi közös pénzügyminisztérium osztályfőnöke és levéltárának igazgatója, később Bécsben alkotott egy hasonló, szellemiségében, tudományos elveiben igazán modernnek mondható kört, ez volt az ún. Bécsi kör, vagy inkább a híres, hírhedt „Büzértnya”, mely azonban, mint ahogy arra már neve alapján is gondolhatjuk, a mulatságokban, pajzánkodásban sokkalta túlnőtt mestere meghitt társaságán, ezért Szilágyi Sándor olykor rosszallását is kifejezte, amit azonban Thallóczy, a „Büzérnagy”, a különben hűséges és hálás tanítvány kedélyes levelekkel, tréfákkal igyekezett enyhíteni, vagy épp elkendőzni.
Szilágyi Sándor neve napját minden évben nagy lakomával ülték meg a szeretett mester egyetemi könyvtári lakásán. Az Egyetemi Könyvtár az ő irányításával valóban hatalmasat fejlődött, ahogy Károlyi Árpád is vallotta később:

„Ez a szoba, hol én most,
Pusztítom a papirost:
Se nem könyvtár, se nem bolt,
Historikus műkert volt.”
Valóban az Egyetemi Könyvtár, melynek igazgatója volt, 1878-től 1898-ig valóságos tudományos és irodalmi gócpont volt a fővárosban, főképp a történészeknek.
Mikor Szilágyi Sándor nyaralót vett Budán a Városmajor utcában, ahol a nyár elejét és végét töltötte, közben rendesen utazott s fürdőkre járt, nyaralószentelő lakomára 1881-ben egy pazarul illusztrált albumot szerkesztett Thallóczy Lajos, az akkori „adjutáns”: Szilágyi Sándor városmajori birtokfoglalása emlékére, mely a közreműködőknek, mindössze 30 példányban készült.
Arany János hosszú alkalmi verse, melyet még Nagykőrösön írt Szilágyinak, itt jelent meg először nyomtatásban, remek, tréfás rajzzal. Ahogy a kortárs szemtanú beszámolt, Szilágyi Nagykörösön tanároskodva – „Hol akkor ő az iskola/Katedráján bóbiskola„ – oly nagy tiszteletet vívott ki magának, hogy egy falusi poéta nemcsak őt magát, de még a malacát is megénekelte.”
Alkalmatosságra íródott versek.
Midőn Szilágyi S. úr az ő első s utolsó malaczának végső tisztességtételét nagy és fényes gyülekezet jelenlétében tartaná, ezen alkalmatosságra készítődött és elmondatott egy bocskoros poéta által.
− hangzik Arany János bevezetője.
A hosszú költemény így kezdődik:

„Múzsám, ki lebuktál Parnasszus hegyéről,
És sok orrbezúzást nyertél pályabérül;
Szünj meg erőltetni szárnyadat magasra,
Hagyd az égi kvártélyt a fellengő sasra:
Jobb tenéked immár itt lenn tollászkodni,
Hősek- és harczokról még nem is álmodni:
Lelsz alacsony tárgyat akármennyit; hisz na
Ehol van Szilágyi s az ő pótrás diszna!”

A nagykőrösi köszöntőt immár 1881-ben fia, Arany László is követte, de Szász Károly, az írótárs, költő és műfordító, a későbbi dunamelléki református püspök sem késlekedett az alkalomra epigrammákat írni. Egyike ennek:

Sajtkukacz a sajtból, ha kiugrik, nincs hova lenni,
Hon- s hajléktalanúl pusztul el a levegőn.
Könyvmolynak jobb dolga van ám; foliánsi közűl ő
Szép város-majora árnyaihoz menekűl.

S mint életrajzírója is tündököl, lakhelyeit foglalja össze igen tömören, ifjú korától egész „élete végéig”:

Hol Szalaynk született, Sándor meg nem tuda férni,
Vágyai Pestre, magas nagy palotába vivék,
Ott a csiriz- s fiaker-szaggal jól lakva, Budára
Egy kis félreeső szűk kalibába szorúlt. [ti. nyaranta városmajori házába. - KDD.]
Mint makedóni druszájának: szűk volt neki egy vár
S most egy kis ház, majd egy gödör, épen elég!

Az albumba verset írt még Károlyi Árpád, Szádeczky Lajos, Deák Farkas , Kóczán Ferenc, Vargha Gyula , Hampel József. Prózát írt Salamon Ferenc, Torma Károly , Pulszky Károly , id. Szinnyei József , Fejérpataky László és Thallóczy Lajos. Ott voltak a házszentelőn régi barátai, tanítványai, az egyetemi könyvtár tisztikara. Képviselve volt a kultuszminisztérium, az Akadémia, a Nemzeti Múzeum, az Országos Levéltár. Vagy 50-60 író „szymposiuma” volt ez, melyen „sziporkázott a szellem s rakétázott a humor” – foglalta össze az egyik legfőbb résztvevő, tanítvány, munkatárs, Szádeczky-Kardoss Lajos.
További alkalmi füzetek jelentek meg az egyes névnapokra, ünnepségekre, tréfás tartalommal és szép illusztrációkkal. Az 1887. évi névnapra egy rendkívüli Magyar Történelmi Életrajzok füzetet szerkesztett Szádeczky, melynek belső címe így hangzott: Sándor-napi Napló, Ét- és Emlék-Lap, Írták az olvasók, olvassák az írók. Jókai nyitotta a sort, kedves hangvételű levelével:

Szilágyi Sándornak
1887 18/3

„Sándor bácsi, héj mikor kendet még
Sándorkámnak, öcsémnek nevezték!”
A mikor még Te is, én is
nem voltunk okos emberek; – hanem
monnó fene gyerekek; – s lőttünk
bakokat; de nagyokat. – Bak
most is bukkan elő; – de „lőni”
– itt a bökkenő ...
öreg apátok
Jókai Mór

S már az egyes fogások puszta felsorolása is meghozza az étvágyat, esetleg ötleteket adhat a mai tehetősebb háziasszonyoknak, vagy kerek évfordulójukat ünneplő uraknak a menü összeállításához:

ÉTEK S ITOK SERIESE

Melyből az kik isznak esznek,
Étlen szomjan el nem vesznek;
Csömörbe sem esnek,
Ha sokat nem esznek;
Főfájást sem kapnak,
Hogyha bé nem kapnak!

1-ső fogás: Gyöngykása leves; sóskával, tejszínnel s tikmonnyal.
2. Halpaprikás; à la Hajós bácsi.
3. Vesepecsenye; apró új pityókával, földrengős Itáliábúl.
4.Töltelékes káposzta; kolozsvári methodus szerint preparálva; bőrös szalonnával s minden hozzá való appertinentiával, accuratussan.
5.Tészta, tikmonyos materiábból, bivalyvajjal, Lupi bá tehenészetéből.
6. Kirántott berbécs , madárka salátával.
7. Erdélyi sajt, à la Bánffi Dienes.
8. Pomaráncs csemege, lg. Óváry Lipót nápolyi kertjéből.
9.Fekete kávé, «meginni való s nem az abroszra önteni».
10. Lik őr. à la Klinger papa.
11. Soda bicarbona és belladonna.
Borok: budai bikavér, törökvér, fehér «Rabvallató».
Vizek: Wein-féle Duna-víz , Borszéki , Soda.
Szivarok: csempészett szűz-fajok, Bok, Habana,
Dragadéros, Stinkadéros etc. [azaz további „drága de rossz” és bőzhödt-büdös szivarok – persze jól tudjuk, hogy ’szivar’ szavunk, ez a szép magyar, magyarított szó Vörösmartytól ered. – K. D. D.]

1888-ban pedig a Sándor-napi Történelmi-Tár következett, melyben munkatársai kiszerkesztik Szilágyi Sándort, felkutatván életének aprólékos, kedélyes, humoros epizódjait Kolozsvárról, Marosvásárhelyről, Nagykőrösről, Budáról, Pestről, Lublóról, ahol a megelőző évben a fürdőidőt töltötte. Innen egy hazaírt panaszos versének hasonmását is közreadták a nevezett füzetben:

LUBLÓN
Jún. 12. 1887.
Háromnapi folytonos esőzés közben készített s nagy
búsan papírra vetett

Siralmas Ének

Jakobina ormairól
Gyűlnek bús fellegek,
S tekinthetek bármerre szét
Kék eget nem lelek.
Sötét borús a láthatár
Mindenfelé csak zápor ár.

Meleg szobában pamlagon
Mélázva heverek,
Nem háborgat még Erzsi sem,
Sem a szedő gyerek.
Ó merre vagytok szép napok
Correkturák és Századok!

[...]

Gyönge, beteges testét nyaranta vidéken és fürdőkön edzette. 1883-ban Új-Tátrafüreden üdült, 1887 nyarán pedig a már említett Lublófürdőn. A névnapi füzetek befejező, harmadik darabja az 1889. március 18-án megjelenő Karaván Lakzi Sándor napján címet viselő étlap volt, melynek címlapján Dörre Tivadar pompás tollával Pulszky Ferencnek, a Magyar Nemzeti Múzeum akkori igazgatójának az Akadémia és a sajtó viszonyára mondott, híressé vált szállóigéjét rajzolta meg: azt hogy „a karaván halad, a kutya ugat”. A pálmafákhoz tollal akasztott sátorban Hébe várja serleggel a karavánt, melynek élén teveháton Szilágyi Sándor, mint Szulejmán pasa halad, utána Szász Károly, ekkor már főtiszteletű református püspök, mögötte Pulszky Ferenc , azaz „a papa”, ahogy kortársai megkülönböztették fiaitól, a kiváló művészettörténész Károlytól és a jogfilozófus Ágosttól, régész ásóval a háta mögött, hisz a szabadságharc alatt kifejtett nagy diplomáciai múltja, s szabadkőműves nagymester volta mellett egyúttal Hampel József és Torma Károly kortársaként hazánk egyik legkiválóbb régésze is volt. Hátul Thaly Kálmán turbános feje, s mögötte még néhány felismerhető alak, s aztán a népségkatonaság karavánja kígyózik a Parnassus-hegy felől.
Idézzük az étlap néhány fogását:

Invocatio.

Ím halljad karaván,
Hogy ma mit ebédelsz!
S ki nem vagy karaván,
De vagy itten prézensz:
[...]

Introductio.

Előbb friss pogácsát
Kőrösi Cognác-kal
Nyakalhattál ott bent
Acsády Ignáczczal.
De már annak vége
Jobbra vár a gége.

Incorporatio.
I.
Becsinált levesnek finom aromája
Által telik meg a ház atmosférája
Borjúnak a húsa, tüdeje és mája
Lészen e lebbencsnek az ő koronája.

II.
A második fogás
Franczúl: „gyomor-kefe”;
Pörkölt hús zaftosan
Tisztes magyar neve!

[Majd, mint rendesen, kolozsvári töltöttkáposzta következett.]
III.
Venio nunc ad fortissimum
Ad „geladenen krautinum”
De origine Clausenburgica
Fecit mmp. Mater Katika.

[Utána]
IV.
Nulla lisztből laska
Sonka-trágya rajta.

V.
Kirántott borjú czomb,
Es hozzája „et Comp”
Kétféle saláta,
„Zizike”csin'áta.

VI.
Hogy a tészta mi lesz, nem lehessen tudni:
Vajas szarvas „kipfli”? Avagy plane „strudli”?
De hogy jó lesz: ebben higyj és bízva bízzál
Ha mind’ ilyet ennél, biztos hogy elhíznál!

Exordium.

Vándor! Hátra van még
A fekete leves ,
Ha asztalra öntöd
Vár reád nyakleves.
[...]

[Utána likőrt, tortát és gyümölcsöt kaptak,]
Fügét és narancsot, s más déli gyümölcsöt
Ne félj nem kapsz attól idűlt gyomorgörcsöt.

Borok vannak quantum satis,
Benyakalhatsz grand massát is;
Fehérhez van víz: borszéki
Könnyül attól ember széki.

S ha még ez sem elég
– Ördög bújjék beléd –
Ad még likört szobacziczus,
Miben nincs komma-baczillus –
S ihatsz míg leáldoz a napnak sugára
Búcsú pillantással szép Sándor napjára!

Ilyen kedélyesek voltak a Sándor-napi lakomák az Egyetemi Könyvtárban. Az emlékfüzetek a jelenlévők számára kézirat gyanánt készültek, s adattak étlapul, de voltak távollévő amatőrök, akik már várták, s mindenáron bírni óhajtották. Trefort Ágoston kultuszminiszter is megkívánta mindig a maga tiszteletpéldányát.
Az utolsó nagy ünnepségre 70. születésnapjára készültek, melyre szép – a korban divatos – bronz emlékplakettet is készíttettek. Előlapján dombormű mellképével , hátlapján a budapesti Egyetemi Könyvtár képével , s az általa kutatott és annyira megkedvelt néhány történelmi alak feltüntetésével: „Báthory, Bethlen, Rákóczy”. Ilyen nagy megmozdulásra már csak a halála utáni évben, 1900-ban került sor Kolozsvárott, amikor a Farkas utcai kicsiny szülőház falán leleplezték emléktábláját, s a még élő barátok, tanítványok, tisztelők népes tömege emlékezett rá. Szerencse, hogy Szádeczky-Kardoss Lajos kolozsvári egyetemi tanár, a kedves tanítvány, munkatárs, kinek egyik fiának keresztapja is volt a jó Szilágyi Sándor, nem csak a tudósról, hanem a szív-lélek emberről is megemlékezett ezen az ünnepségen, így az ő segítségével s a fennmaradó említett és ismertetett emlékfüzetek alapján valamiképp felidézhettük a híres Sándor-napi vigasságok, lakomák hangulatát.


1. oldal

 

 

Név
E-mail

Tudományos Ismeretterjesztő Társulat
1088 Budapest, Bródy Sándor u. 16.
1431 Budapest, Pf. 176.
Tel: 06 1 327-8965
Fax: 06 1 327-8969