2013. I-VI
 

Erdei Ferenc szociológiája a két világháború közötti tudományos és közéleti diskurzus türében
Bognár Bulcsu

A magyar szociológiatörténet egyelőre megírásra váró története kevés gondolkodót tekint a második világháború előtti időszakban kikerülhetetlen szerzőnek. Az egyetemi tematikákban, szigorlati tételsorokban is tükröződő közfelfogás lényegében két csomópontot érzékel: a századfordulót követő időszakban a Huszadik Század Körének társadalom és társadalompolitikai vizsgálódásait, illetve a két világháború közötti időszakban a népi szociográfusok tevékenységét. Ha azonban csak egyetlen szerzőt kellene megneveznünk ebben a félévszázados intervallumban, akinek eszmetörténeti jelentősége vitán felül áll, akkor bizonyosan Erdei Ferencre esne a választás. Ő az a szociográfus, szociológus, akinek társadalomértelmezése a mai napig alapvetően orientálja a szociológusok megközelítését a magyarországi polgárosodás elemzésében. Erdei elhíresült „kettős struktúra” koncepciója a szaktudomány képviselői szemében változatlanul a sajátos magyar társadalomfejlődés leginkább érvényes értelmezése. A fenti összefüggések fényében érdekesnek tűnik megvizsgálni, hogy a társadalomtudományos gondolkodásunk ezen alapvető szerzője milyen pozíciót töltött be kora, a két világháború közötti időszak tudományosságában, az akkori hivatalos szociológia, történettudomány viszonyrendszerében. Tekintettel arra, hogy munkásságának legalább ilyen hangsúlyozottan közéleti vonatkozása is van, indokoltnak tűnik pozícióját a korabeli közéleti diskurzusban is elhelyezni.
Noha az ifjú Erdei családi közege már középiskolás évei alatt is közvetített ismereteket a vizsgált korszak közéletéről , ezzel és a korszak tudományos mezejével az egyetemi évei alatt találkozik intenzívebben. Fontos kiemelni, hogy az 1929 őszén a szegedi egyetem jog- és államtudományi karán megkezdett tanulmányok jelentősége elsősorban nem Erdei társadalom-felfogásának formálódása szempontjából jelentős, hanem a közéleti és tudományos diskurzus vonatkozásában. Miként ezt korábban vizsgáltam , Erdei társadalomszemléletének lényegi elemei kialakulnak a középiskolai évei végére. Minden bizonnyal ezzel hozható összefüggésbe, hogy az egyetemi évek alatt és az azt követő időszakban a perspektíva kétségtelenül tágul és helyenként differenciáltabb szemléletet hoz magával, de az 1940-es évek rövid Hajnal István-i közjátékától eltekintve , nem igazán kerülnek később új elemek a megközelítésébe. A csatlakozás a Szegedi Fiatalok Művészeti Kollégiumához, a szegedi tanyáknak az agrársettlement mozgalom keretében történő vizsgálata, illetve a kialakuló szakmai, baráti társaság (mindenekelőtt Bibó István és Reitzer Béla) világa lesz ennek a perspektíva-bővülésnek az egyik része. Másrészt a szakmai elmélyülés lehetősége valósul meg néhány egyetemi oktató előadásai által, akik közül Horváth Barnának, a jogelmélet professzorának előadásait és a statisztikus-közgazdász, Surányi-Unger Tivadarnak az óráit lehet kiemelni. Ha Erdei kutatói, tudósi kvalitásainak fejlődésében ezek a hatások közre is játszottak , a társadalomszemléletére jelentős hatást és ekképpen koncepcionális újdonságot nem jelentettek. Nem véletlen, hogy idejének jó részét nem is az előadásokon, szemináriumokon, hanem a könyvtárban tölti, ahol a szociológiai irodalmat és a közgazdaságtan polgári klasszikusait tanulmányozza.
Hogy ennek a nem csekély erőkifejtést kívánó, intenzív szakmai munkának, készülődésnek a hátterében nem egy hagyományos értelemben vett tudósi pálya ambíciója van, az látható a korábban elemzett pályaképből , illetve abból a belsővé tett habitusból, amely a továbbiakban is nagyrészt kirajzolja Erdeinek a közéleti, politikai és tudományos mezőben való mozgását. Erről tanúskodnak Erdei egyetemi évei alatt keletkezett naplórészletei is, amelyek világossá teszik a tudományos kutakodás mélyebb okait, a társadalom megváltoztatásnak radikális politikai programját. Ez a szándék több korabeli feljegyzésből is kiviláglik. Az elmélyült empirikus kutatások azzal magyarázhatóak, hogy Erdei eredendően politikai szándékainak megvalósítását csak úgy találta kivitelezhetőnek, ha azok szaktudományos érvelésre támaszkodnak. Ezt egy 1931-32-es keltezésű kéziratos feljegyzéstöredékben így fogalmazza meg: „Változatlanul bele akarok szólni a világ lerombolásába és újjáépítésébe és ehhez a szociológiát, és közgazdaságtant tanulom.” Ebben az időszakában veti papírra a következőket is: „Komoly magyar társadalomrajz ugyancsak kitérhet a magyar társadalom kifejletlen voltára. Itt az ember rögtön valami torzóba üti a fejét. Valóságos gyűjteménye mindenféle civakodásoknak, olyannyira, hogy csak egy rettenetes nagy söprögetés segít. Adja az Úristen.”
A megfogalmazás nyilvánvaló forradalmisága jól tükrözi Erdeinek a makói hagymás parasztpolgárok közegében kialakított világlátását. Ez a nézőpont és az ebből következő lehetséges társadalmi cselekvések lényegileg meghatározzák a szerzőnek a korabeli politikai, közéleti és tudományos mezőben betöltött helyét. Természetesen itt nem egy egyirányú folyamatról van szó. Hiszen nem csupán Erdei közvetlen paraszti és tanyai, mezővárosi társadalmi közege tekinthető azoknak a tényezőknek, amelyek jórészt kijelölik társadalomszemléletének főbb jegyeit. A két háború közötti időszak közéleti, politikai és tudományos mezőjének erősen rögzített, sok tekintetben mozdulatlan tartalmai, majd az 1930-as évekbeli szűkre szabott változásai legalább annyira szerepet játszanak Erdeinek ezekben a mezőkben betöltött pozíciójában, mint a szerzőnek a szociokulturális környezet által közvetített társadalomszemlélete. Vagyis a korabeli mezők viszonyrendszerei részesei is annak a tudásszociológiai helyzetnek, amely formálta Erdei korán kialakuló habitusát. Érdemes tehát ennek a struktúrának a jegyeit is szemügyre venni.
Közismert, hogy a trianoni határrevízió és az 1918-1919-es forradalmak sokkja alapvetően meghatározta a két háború közötti ideológia tartalmait. A berendezkedő keresztény-nemzeti kurzus – többek között a két elvetélt forradalom következményeként megerősödött konzervativizmusa miatt – élesen elhatárolódott minden forradalmi változástól. Ennek az ideológiának a társadalmi bázisát a rendi társadalom közép- és felső csoportjaiból kinőtt, nemzetinek tekintett arisztokrácia és középosztály jelenítette meg. A társadalomértelmezés egy olyan nemzeti politikát fogalmazott meg, amely nem a kapitalizmus térnyerésével előtérbe került újsütetű polgárságra, hanem a történelmi múltat és ebből a szempontból a „szerves társadalomfejlődést” sikeresebben megjelenítő társadalmi csoportokra támaszkodott. Ez a konzervatív politika kapcsolódott össze a történelmi Magyarország visszaállításának szándékával. Ezt pedig többek között egy kiegyensúlyozott, sikeresnek mondható gazdasági közeggel és társadalmi konszenzus megteremtésével igyekeztek megteremteni. Utóbbira való hivatkozás hozta magával, hogy ezt csak a fennálló viszonyok konzerválásával tartották elérhetőnek. Ennek megfelelően gyorsan kiegyeztek a gazdasági elittel és – különösen a parasztság perspektívájából szemlélve – sok, lényeges társadalmi reformot elodáztak. Vagyis az új politikai kurzus lényegében a dualizmus végének gazdasági-társadalmi szerkezetét konzerválta, anélkül, hogy a munkáskérdést és a legnagyobb súlyú földkérdést rendezte volna, még akkor is, ha mindkét társadalmi csoporttal kapcsolatban történtek is kísérletek a helyzet javítására.
Miközben tehát a rendszer (különösen létrejöttének időszakában) az organikus magyar társadalomfejlődés alapjának az integrálandó parasztságot tekintette, és a nemzeti megújulást is ehhez a társadalmi csoporthoz kapcsolta, ezzel szemben kevés erőfeszítést tett a parasztság helyzetének rendezésére, miként ezt az inkább a szociális elégedetlenség kezelését, mint valós reformfolyamatot jelentő Nagyatádi-féle földreform is mutatja. (Azok az óvatos reformok, amelyek az általános tankötelezettség határozottabb érvényesítését, a tehetségesnek ítélt parasztgyerekek támogatását és egyéb intézkedéseket jelentettek, előremutató tartalmuk ellenére nem hoztak alapvető változást. A paraszti származású tehetségek középosztályi integrálásával ugyanis a parasztság egészének társadalmi helyzete nem változott alapvetően, inkább a rendszer legfőbb támaszának tekintett nemzeti középosztály hatalmi helyzete erősödött meg.) Mindezeket a folyamatokat a vizsgált kérdésre, Erdei és generációjának paraszti származású fiataljaira levetítve, változatlanul érvényes tehát az, hogy a társadalmi mobilitás (az alapvetően különböző és ebben lényegileg nem változó életvilágok közötti különbségek miatt) leginkább csak a parasztszármazás és -identitás megtagadásával lehetséges.
A rendszernek a parasztság irányába megnyilvánuló pozitív retorikája tehát kevés lehetőséget kínált a társadalmi emelkedést, a parasztpolgári hagyományt megőrizni akaró parasztság számára. Ebből adódik, hogy a csak az önfeladás által nyitott társadalmi mobilitás lehetősége nyilvánvalóan kevéssé lehetett vonzó az ifjú Erdeinek. A neki többször felkínált nemzeti középosztályi tagság eredeti céljainak feladását, a vállalt szélesebb társadalmi szolidaritás elárulást jelentette volna. Ezek az integrálási kísérletek éppen az ellentétes hatást váltották ki: zömében megerősítették paraszti identitását, és tovább erősítették a kezdetektől meglévő ellenérzést az „úri osztályokkal” szemben. Erdei paraszti perspektívájában az úri világgal szembeni ellenérzés aztán az egész nemzeti társadalom elutasításával kapcsolódik össze. A negyvenes évek elején a Vallomás egy útról, melyet sohase tettem meg című szövegben az úri magatartással szemben álló önazonosság patetikus hangsúlyozása mellett azzal érvel Erdei, hogy az úriság nem egyszerűen a hagyományos, nemesi eredetű középosztály világának kifejeződése, tehát az úri magatartás nem korlátozódik erre a társadalmi csoportra. Az úri jegyekben a parasztságot és munkásságot elnyomó teljes felsőtársadalom-szerkezetet látja megjelenni, amely éppen azokkal az attribútumokkal és területekkel (egyház, állam, nagybirtok) jellemezhető, amelyeket majd a vizsgált korszak végén a kéziratos írás is kiemel.
Így lesz számára az úri világ az autentikus paraszti léttel szembenálló és azt elnyomó képlet, amely a mi-ők viszonyban az ellenséget jeleníti meg. A középosztály által képviselt úri világgal való szembenállás Erdei szemében egyenesen az egyik legfőbb identitást meghatározó jeggyé vált. Az úri világ már-már patologikusan túlhangsúlyozott elutasítása aztán – az ilyen erőteljes szembenállások szociálpszichológiailag jól leírható következményeként – határozottan megerősíti az önidentitást kifejező csoportazonosságot. Ez a parasztság egészével való azonosulás mutatkozik meg Erdei szociografikus munkásságában. Érzékelve, hogy a hagyományos paraszti világ és a makói hagymások habitusa között kezdetben erőteljesen megélt és hangsúlyozott különbségek csak két egyaránt kiszorított társadalmi csoport közötti eltérést jelentik, a városi társadalommal való találkozásában ennek jelentősége Erdei szemében egyre inkább elmosódik. Ez az oka annak, hogy a csoportszolidaritás erőteljes vállalásakor, a népi szociográfusok mozgalmához való csatlakozás idején, a parasztság korábban érzékelt sokszínűségét a Parasztok című munkájában koncepcionálisan már egy egységes kultúrájú csoporttá alakítja, amelyet a felsőtársadalom súlyos válaszfalakkal zár el a polgárosodás útjától. Ezzel párhuzamosan újabb és újabb élményekkel kondicionálódik a mindig meglévő úrellenesség, amelynek egy másik fontos lenyomata egy 1943-ban papírra vetett írás. Ebben az akkor, szándéka ellenére nem publikált szövegben újra a paraszti identitással való teljes azonosulás, a paraszti sorsközösség vállalása jelenik meg , ami felfogását ismerve egyet jelent a radikális társadalmi reform politikai képviseletével is.
A fentiekben ábrázolt, a parasztsághoz való hűség – és ennek radikális politikai képviselete – a fennálló társadalmi, politikai viszonyok között legjobb esetben is csak perifériás társadalmi pozíciót jelöl ki képviselőjének. Ez egyaránt érvényes a közéleti, politikai és a tudományos mező területére. Noha Erdei pályakezdése azt a látszatot kelti, hogy a tudomány berkein belül képzeli el a helyét, a belsővé tett habitus azonban már magán viseli a rendszer korlátait feszegető politikus nézőpontját is. Ez a kettőség következik Erdeinek az úri társadalomhoz fűződő viszonyából, amely semmi körülmények között nem engedte a „középosztályosodást”, hanem ezzel szemben a parasztpolgári társadalomfejlődés harmadik utas politikai víziójának kifejtésére sarkallja. Másrészt az első írások (Királyhegyes , A makói tanyarendszer , A makói parasztság társadalomrajza , Magyar gazdaságtudomány ) gondolatmenete határozottan társadalomtudományos érvelést is tartalmaz, amely a szerzőt a tudomány berkein belül helyezné el. Noha az egész életművet meghatározó, kevéssé megalapozott és sok vonatkozásban vitatható társadalompolitikai koncepció is sajátja ezeknek a tanulmányoknak, mégis okkal hívták fel a figyelmet a fiatal pályakezdőre. Feltehetően az ifjúkori erőpróbálgatáson túl ezen írások nagyobb szakszerűsége összefügg a szegedi egyetemi közeggel, amelynek szellemisége némileg a tudomány irányába mozdítja el az alapvetően politikai ambíciójú szerzőt. Ennek a közvetlen hatásnak a megszűnése és a fennálló hatalommal szembeni első politikai természetű konfliktus, bebörtönzése, azonban határozottabban visszatereli az ezen írásokban is jelen lévő politikai program kevésbé tudományos képviseletéhez.
A két tényező részint összefügg is egymással, részint erősíti is egymás hatását. Miként a már említett visszaemlékezésekből kiderül, Erdei sajátos habitusánál fogva mindennel dacosan szemben állt, ami az úri rendet jelentette. Noha kétségtelenül imponált neki Surányi-Unger bizalma, fokozott figyelme; a fennálló hatalmi struktúrához kapcsolódó tudományos mezőbe kerülés azonban nem jelentett a szemében reális alternatívát az úrisággal szemben. A bebörtönzés teljesen ellentétes helyzetértelmezése jól mutatja a két személy és a két (társadalmilag kondicionált) habitus különbözőségét. Ami Surányi-Unger számára egy, a tudományos pályát nem akadályozó, eltussolásra érdemes „fiatalkori botlásnak” tűnik , az Erdei szemében, egész magatartásának logikus következményeként, egy induló pálya első konfliktusaként jelenik meg. Surányi-Unger helyzetértelmezése egy elsősorban szaktudományt művelő, a politikai cselekvést csak sokadik tényezőnként latolgató beállítódás következménye, a másik, az Erdeire jellemző megközelítés a tudományt csak a politikai cselekvés kedvéért művelő habitus tükröződése.
Erdei helyzetértelmezéséhez alapvetően járul hozzá, hogy úgy véli, neki részint a tudományban nincs megtanulandó és nincs megtanulható, mert hiszen tudományosan teljesen világos az orvosolandó helyzet és az értékválasztása sem kétséges. Beállítódását befolyásolja az is, hogy az ő szemében a hivatalos tudomány inkább riasztóan terméketlennek tűnik. (Csak a harmincas évek közismert szociográfiái (Futóhomok , Parasztok, Magyar város , Magyar falu ) később Erdei által is jórészt belátott társadalomelméleti kudarcának, és legfőképpen Hajnal István hatásának eredményeképpen módosít majd ezen a felfogáson, hogy majd a vizsgált korszak végére újra visszakanyarodjon a korábban rögzült felfogáshoz.)
Erdei nem csekély ifjúkori bátorsággal és jórészt a korszellem felfogását képviselve úgy véli, hogy míg a tudósok szerényebb képességgel kis területek aprólékos feltérképezésére hivatottak, addig a jelentős alkotók kiemelkedő képességük és átfogóbb perspektívájuk által új értéket képesek adni a világnak, társadalomnak. Erdei pedig forradalmi hevületével kétségkívül úgy gondolja, hogy rendelkezik egy ilyen perspektívával. Ennek következtében nem is törekszik határozottan szaktudósi babérokra, illetve azt vallja, hogy a teljességet látó perspektíva képes felülírni a szaktudomány aprólékos elemzéseit. Ez a habitus mutatkozik meg a nagy szociográfiák gondolatmenetében és szakirodalmi áttekintésében egyaránt. Erdei inkább csak publicisztikai jellegű kísérletet tesz egy kérdéskör korábbi munkáinak összefoglalására. Noha előéletéből következően tájékozottsága így is kiemelkedő a többi népi szociográfus közül, szociografikus munkássága tudományos igényűnek csak fenntartásokkal nevezhető. Másrészt okfejtései nagy mértékben apellálnak érzelmi motívumokra : a mozgósító hatás az ő szemében legalább olyan fontos, mint a szakszerű érvelés. Noha nála kétségtelenül inkább egyensúlyban van ez a kettő, mint a népi szociográfusok esetében (talán az egy Szabó Zoltán kivételével), megközelítésmódja, kutatói habitusa a korabeli tudományos mezőn kívül, legfeljebb annak szélén kínál helyet neki.
Történik ez annál inkább is, mert Erdei inkább tudományos igényű munkái, mindenekelőtt A makói parasztság társadalomrajza nem ismert a szélesebb szakmai közönség előtt. Országos közismertségre a Futóhomok megjelenésével tesz szert, és ez az írás, kifejtésmódja, következtetései, történelemismerete és társadalomszemlélete inkább a szaktudományokon kívül, a szociográfusok táborában jelölik ki a szerző helyét. Nyilvánvalóan az ezt követő munkák, különösen a Parasztok, teljesen célt tévesztett, hihetetlenül elnagyolt, végiggondolatlan elemzése , joggal erősíti meg ezt a besorolást, és formálja másrészt Erdei amúgy is meglévő ellenszenvét a hivatalos tudományossággal szemben. Miközben az ő szemében a szaktudomány a világot nem ismerő, nevetséges szobatudós képében mutatkozik meg, a dolgok lényegére rámutató, „látó” emberhez képest , addig a lényegileg különböző szemantikák miatt a szaktudomány berkein belül hasonlóképpen megmosolyogtató, éppen részmegfigyelései, az egész összefüggést elsikkasztó megközelítése miatt tekintik Erdeit a mezőn kívüli tényezőnek.
Erdeinek a két háború közötti tudományossághoz fűződő viszonya jól látható a hivatalos szociológiához, illetve annak legjelentősebb képviselőjéhez, Dékány Istvánhoz fűződő viszonyában. Az általa mindig is fenntartásokkal szemlélt hivatalos tudományosság szimbóluma lesz Dékány István. Erdei eddig vázolt pozíciójából adódik, hogy szociografikus működésének nagyobb részében nem is utal Dékány szerteágazó munkásságára . Feltehetően a pályakezdéstől egészen az 1940-es év Magyar falujáig tartó időszakban keletkezett munkák érdemi reflexió nélkül, Dékány munkásságának nem ismerete mellett születnek meg; jól jelezve Erdei közírói, tudományos tevékenységének alapvető sajátosságait, és viszonyát az akadémiai tudományos közélet egyik legismertebb és legnagyobb hatású képviselőjéhez.
Kisebb változás csak a szociográfia „hős korszakának” vége után következik be, amikor Erdei időszakosan szigorúbban vett tudományos igényű munkákra törekszik, és magát szociológusnak definiálja. Noha ebben az időszakban sincs nyoma annak, hogy Dékánynak elsősorban a korabeli német társadalomtudományon alapuló, de helyenként az angolszász és a francia irodalmat is ötvözni akaró, erőteljesen elméletorientált megközelítését megismerte volna, de Dékány falura, vidéki társadalomra vonatkozó, meglehetősen perifériális munkásságának egy részét legalább a kezébe vette. Ezen írások azonban nagyon kevéssé befolyásolták Erdei falu és város ellentétéről szóló felfogását, hiszen Dékány megközelítése mindössze pár általános megjegyzésben mutat azonosságot Erdei értelmezésével.
Nem meglepő módon azonban az Erdei által „céhbeli és akadémikus jellegű szociológiának” nevezett dékányi megközelítés teljesen hatástalan maradt. Adódik ez az eltérő mezőbeli pozícióból is, amely még egymás tevékenységének kölcsönös ismeretét sem nagyon teszi lehetővé; de legalább ennyire következik ez a két lényegileg különböző megközelítés tartalmaiból is. Dékány szigorúan szaktudományos érveléssel igyekszik egy szociálpszichológiai jegyeket felmutató „lélektani társadalomtudományt” csinálni, míg Erdei a szemében nyilvánvalónak tűnő társadalmi elnyomás strukturális okaira kíván rámutatni, és ez alapján igyekszik politikai programot megfogalmazni. Dékány széles olvasottsággal, a társadalomfilozófiai és társadalomtudományi irodalom áttekintésével és – tegyük hozzá – meglehetősen kevés önálló gondolattal, kevéssé eredeti módon kíván elméletet alkotni és társadalmi folyamatokat leírni. Erdei pedig eredetisége biztos tudatában, a szaktudományban kevésbé saját perspektívájának bővítését keresve, mint eredeti gondolatának igazolását, határozottan nem tudományt, hanem politikát akar csinálni. Ebből adódóan nyilvánvaló ellenérzéssel viseltet a szaktudós „önmagáért való tudása” iránt, s ebből következően nem túl nagy affinitást mutat a Dékányt és a társadalomtudományos nézőpontot foglalkoztató elméleti kérdések iránt. Emellett joggal feltételezhetjük: mindketten úgy érzékelik, hogy a másik tevékenysége sajátos perspektívájának, világlátásának fogságában van. Erdei – sokszor nem indokolatlanul – a rendszert legitimáló, terméketlen papírgyártás képviselőjét látja a hivatalos tudományosság képviselőjében, míg Dékány és társai – szintén nem indokolatlanul – a tudomány örve alatt politikai forradalmat akaró szabadcsapatot látott Erdeiék működésében. A korabeli tudományos mező logikája és Erdei habitusa tehát az eltérő szemantika alapján érthető gyanakvással szemlélte egymás tevékenységét. Mindkét fél joggal tekinthette a másik megközelítését terméketlennek saját céljai, értékorientációi alapján.
Elvileg új helyzetet teremt Erdeinek az „igazi” tudományossággal való találkozása . A negyvenes évek elején Hajnal István társadalom- és történelemszemlélete olyan perspektívát kínál Erdei számára, amely magán viseli az általa korábban nem birtokolt szaktudományosságnak az ismérveit, és felfogásában – illetve perspektívájában – olyan társadalom-felfogást jelent, amelyben Erdei meglévő, eredeti alapgondolata is tudományos igazolást nyerhet. Hiszen Hajnal organikus társadalomszemlélete (ha tetszik „történelmi materializmusa” ) Erdeihez hasonlóan a parasztságot tekinti a társadalomfejlődés alapegységének, és azt a hosszú, évszázados, belső fejlődést hangsúlyozza, amely Erdeinek a kettős szállásrendszer gondolatát is magában foglaló megközelítésének is sajátja. Több tényezővel függ össze, hogy amikor Erdei negyvenes évek eleji, Hajnal István hatását tükröző, kétségtelenül komoly szaktudományos apparátussal megírt munkái (A magyar paraszttársadalom , a Magyar tanyák , A paraszti társadalom ) megjelennek, nem történik változás Erdeinek a tudományos mezőhöz fűződő pozíciójában. Ebben közrejátszik az az értetlenség, amely Hajnal István felfogását akkor és jórészt azóta is övezi. (A sors fintora, hogy Erdei egy olyan társadalomszemlélettel operáló munkával lépne be a tudományos mezőbe, amely ugyan a Domanovszky-féle materialista iskola okán szalonképes a korabeli tudományosság számára, de mélysége és sajátos terminológiája, nyelvezete okán csak fantomalakként van jelen a mezőben.) Másrészt az akkori tudományos mező amúgy is átpolitizált (ennyiben korlátozott függetlenségű) viszonyrendszerére az 1940-es évek háborús viszonya között még inkább rátelepszik a politika. Ebben a mezőben az ekkor már politikailag a fennálló rendszerrel alapvetően szembenálló, azzal nyíltan szembehelyezkedő Erdei nem válhatott tényezővé. Erdei tudományos teljesítményének változatlan hivatalos megítélése feltehetően pedig óhatatlanul tovább erősítette Erdei ellenállását, aki most már joggal hivatkozhat arra, hogy a meglévő tudományos teljesítménye ellenére, a tudományos mező logikáján kívüli szempontok határozzák meg és zárják ki őt a korabeli tudomány működéséből. Többek között ezzel magyarázható Erdeinek az 1940-es évek elején is megmutatkozó arroganciája a korabeli tudományossággal szemben.
Mintegy válaszreakcióként minden bizonnyal ez a helyzet alapozza meg azt a tudománypolitikai magatartást, amely aztán 1945 után, különösen erőteljesen az ötvenes évek elején jellemzi Erdeit, és amelynek eredményeképpen maga is közreműködik a két világháború közötti tudomány és közélet felszámolásában. Értelmezésem szerint ennek hátterében az Erdeire jellemző sajátos paraszti perspektíva és az ebből táplálkozó, az úri világgal szembeni izzó gyűlölet áll. Ennek erejét mi sem bizonyítja jobban, mint hogy az ötvenes években, egy még inkább átpolitizált, a tudomány autonómiájának a látszatát sem megőrző korszakban, de immár az új politikai kurzus fontos képviselőjeként Erdei a polgári tudományossággal szembeni forradalmiságát még mesterével, Hajnal Istvánnal és barátjával, Bibó Istvánnal szemben is érvényesíti.


1. oldal

 

 

Név
E-mail

Tudományos Ismeretterjesztő Társulat
1088 Budapest, Bródy Sándor u. 16.
1431 Budapest, Pf. 176.
Tel: 06 1 327-8965
Fax: 06 1 327-8969