2013. I-VI
 

Határjárás a modern végei felé
Ohnsorge-Szabó László

Pethő Bertalan kötete azok számára érdekes olvasmány, akik hazai perspektívából érdeklődnek a posztmodern iránt, nem utasítják el zsigerből, de divatként sem tetszelegnek benne, hanem megújítását megélt lokalitásból kihívásnak tekintik. Pethő Bertalan véleményem szerint a XX. század utolsó negyedének egyik legkiemelkedőbb magyar filozófiai gondolkodója, aki sajátos, számára kimondott feladatot jelentő költőisége jegyében önálló filozófiai fogalmi sémát dolgozott ki. Ennek kialakulását dokumentálja e kötet.
A Határjárás a modern végei felé annak dokumentumait tartalmazza, honnan ered Pethőnek a kilencvenes években tetőző koncepciója. A viszonylag késői posztmodernológia, a posztmodernhez fűződő sajátságos, véleményem szerint egyáltalán nem tipikus viszony értelmező fogalmai az e kötetben közölt tanulmányok alapján válnak érthetővé. A kilencvenes években született művek egy kissé ezoterikus nyelvezete okozta zártság itt feloldódik. Pethő filozófiájának kulcsfogalmai alaposan körüljárva bukkannak fel, még nem magától értődő kezelésben, a részletes magyarázat igényével: prediszkurzív, diszkurzív, posztdiszkurzív, páthikus, internoszeptum, transzszeptális, testiesség, hangoltság, átélés, a lét határai, a lét hatalmi betöltöttsége. E fogalmi háló kihívást jelent az európai racionalizmus ontológiáinak, tulajdonképpen ezekkel szembeállítva lehet viszonylag könnyen megragadni sajátosságát. Kezdetben talán még nem annyira világos, hogy a szerző több évezredes tradícióval szegül szembe, később, a posztmodern terminusban már jól tetten érhető az igény az e tradíció utániságra.
Korszerű élményünk a XX. században a végességünkre, korlátoltságunkra, az eszme- és eszménynélküliségünkre való rádöbbenés volt. Ennek az élménynek az előzményei, valamint e sokáig nehezen elviselhető érzéssel való szembeszegülés külön történeti korszakot alkot az európai ember történetében, amelyet filozófiatörténetileg kísér végig a szerző Kanttól Habermasig és Lukácsig. A végesség megragadásának kategóriarendszere azonban sokat köszönhet Pethő Bertalan pszichiátriai szaktudásának, amely a filozófiatörténeti fejtegetések színét is megadja. A pszichiáter szakmájánál fogva szükségképp a határhelyzetekbe van kényszerítve, amit talán ő maga nem fedez fel a számára mindennapi szituáció miatt, azonban ezt mi többiek, akik számára az őrület elzárt terrénum, egyfajta tisztes távolságtartással elkerült határ, jól kivehetően érzünk a kötet első néhány tanulmányán. A filozófiai — ontológiai — okfejtés mellett erős a lelki témáknak a modern pszichológia-pszichopatológia tudományában is vonatkozási pontokat felmutató, részletező, bár utólag megrövidített előadása. Ez a sajátosság idővel halványulni látszik, a társadalomelméleti és ontológiai vonatkozások erősödésével az egyébként továbbra is erőteljes pszichológiai tartalom valaminek a részévé kerekedik ki, ám nem tűnik el.
A szerző bátran felvállalta az irracionális védelmét, még annak idején is, amikor ez fővesztés terhével járt, mivel Lukács nyomán a fasizmussal lett egyenlővé téve. Nem akarja azonban ezt sem ahhoz hasonlóan abszolutizálni, miként az ésszel tették a marxizmussal tetőző filozófiai áramlat képviselői, hanem valós ontológiai helyét kívánja megtalálni. Lehetséges azonban, hogy annak a filozófiának az utódvédharcosai számára, akik e diszciplínának némi átmentés után bizonyos helyeken a mai napig felkent főpapjai, ez még mindig sok, vagy már túl kevés, attól függően, hová lendültek át. Pethő Bertalannal egyetértve úgy vélem, a marxizmus nem elfelejthető filozófia az európai modern korban. Ez nem értékelköteleződés, mivel éppenséggel negatív értéktartalmai mellett is olyan ontológiát és metafizikát jelent, amely nélkül nem megérthető sem életünk, sem filozófiánk.


1. oldal következő>>

 

 

Név
E-mail

Tudományos Ismeretterjesztő Társulat
1088 Budapest, Bródy Sándor u. 16.
1431 Budapest, Pf. 176.
Tel: 06 1 327-8965
Fax: 06 1 327-8969