2013. I-VI
 

A székelyek eredete és a tizenkét pont II.
Szöllősy Kálmán

Kristó Gyula azonban ellene vetette — s ehhez Makk Ferenc is csatlakozott —, hogy a hangfejlődés nem a török, hanem a magyar nyelvben keresendő, s Kristó szerint: „nincs akadálya annak, hogy ...az '.sk.l nevű... bolgár törzs neve került át a magyarba *eszkel ~ eszkil alakban, amelyből a magyar nyelvre jellemző hangváltozási tendenciák egyike, a hangátvetés révén ott szekel ~ szekil alak keletkezett. Ebből a székely szó már könnyedén levezethető.” Egy másik megoldást is kínál egy három szótagú '.s.k.l-ből kiinduló *eszekel ~ *eszekil alakkal, amelyből szó eleji hanglekopással lenne levezethető a székely szó. A levezetés alapján jó esélyekkel kecsegtetne, ha bolgárok között keresnénk a székelyeket.
Ezzel azonban a történet nem ért véget, mert a következő „menetben” Benkő Loránd nagyon alapos kis tanulmányában bebizonyította, hogy a magyar nyelvben ilyen változás egyszerűen nem mehetett végbe. „A morfológiát illetően az eddigi szakirodalomban, főként a már említett mohamedán források alapján *eszekel vagy *eszkel, *iszikil vagy *iszkil-féle előzményben emendált formára nézve kétféle elképzelés tért vissza ismételten: szókezdő vokális [tudniillik magánhangzó] feltevése három vagy két szótagos struktúrában, továbbá szóbelseji hangátvetés feltevése, részben a szótaghatár módosulásával is... Egyik feltevésnek sincs nyelvtörténeti lehetősége, sem elméletileg, sem a tényleges bizonyítás analógiahiánya miatt... a magyar első szótagi hangsúlyos nyelv lévén szó eleji vokálist nem veszíthetett és nem is veszített, ennek... az ómagyarban meg kellett volna maradnia; sőt nyelvünkben szókezdő vokálisok gyakorta éppen keletkeztek is: esztergár, iskola, ösztöke stb.” Ehhez hozzáteszi, hogy az eszekel könnyen válhatott volna eszkellé, az szk kapcsolat „semmifajta, tehát sem ejtéskönnyítő vokális betoldása, sem hangátvetés révén bekövetkező feloldása nem jöhet számításba... e kapcsolat a könnyű kiejtést egyáltalán nem akadályozó szótaghatárt (!) képez, nincs is megszüntetésére egyetlen nyelvtörténeti példánk sem; sőt a magyarban — de nem csak ott — éppenhogy százszámra keletkeztek ilyen alakulatok: ország, szolga, sárkány stb. Egy *eszkel > szekel-féle hangátvetésről tehát szó sem lehet.” Ehhez nincs mit hozzátenni, az '.s.k.l-ből ezek szerint nem keletkezhetett székely.
Ezzel azonban nyakig vagyunk a pácban. A Volga középső folyásának környékéről minden bizonnyal jöttek bevándorlók, az ottani népnevek is feltűnnek a Kárpát-medencében, ennek ellenére a világos párhuzamnak látszó *eszkel > szekel nyelvtörténetileg lehetetlen, s nem tudunk elszámolni a székely népnévvel sem. A székelyek a Kárpát-medencében nem magyarosodhattak el; magyarként és valószínűleg a Volga–Káma vidékéről jöttek, amivel szembenáll az *eszkel név bolgár volta és a mozlim források tudósítása. Az eszkel és szekel nevek feltűnő párhuzama és a Volgától való bevándorlás nagy valószínűsége azt jelentené, hogy eszkel nevű bolgárok és székely nevű magyarok is ugyanonnan jöttek, eszkelek még sincsenek, székelyek viszont vannak, nevüknek ennek ellenére sincs közük egymáshoz! Ez annyira abszurd, hogy talán mégis inkább az etimológia körül nincs minden rendben, akkor sem, ha Benkő Loránd érvelésében szemernyire sem kételkedünk, eszekel/eszkelből bizonyosan nem lehet székely.
Van azonban kibúvó, mégpedig meglepően egyszerű: ha bolgárok és besenyők, illetve bolgárok és eszkelek között még magyar etnikum is élt, akkor Ibn Rusztának és Gardízinek a magyarok (egyik) országáról kellett volna beszélnie; Czeglédy Károlynak rá is jött valami fontosra, csak nem vitte tovább a logikus végkifejletig: „A határ szó »terület«-tel való fordítása nem egyezik meg az átlagos arab szóhasználattal...” — állapítja meg. Az ügyet éppen ez teszi világossá, mivelhogy kitűnő kútfőnk, Ibn Ruszta nem azt állítja, hogy a besenyők és az '.sk.l-ek országa között a magyarok országa van, hanem hogy határa annak, ergo a határ egyik oldalán magyaroknak kell lenniük! A határ egyszerűen ezt jelenti! A besenyőket nem gondolhatta magyaroknak, ezért csak az '.sk.l-ek jöhetnek számításba, ami pontosan fedi Isztahri állítását a volgai bolgárok között élő, tőlük nem független magyarokról. Isztahri és Ibn Ruszta tudósítása ezek szerint ugyanarra az állapotra vonatkozik, így egyenesen szükségszerű, hogy az '.s.k.l nép magyar legyen. A székelységgel alaposan gyanúsítható *eszkeleken kívül egyéb, ismeretlen nevű, a bolgároknak ugyancsak alávetett magyarokat felesleges keresgélni. Ibn Ruszta vagy akitől információit szerezte — netán Dzsajháni —, jól tudta, hogy az '.sk.l-ek magyarok! Más módon nem húzódhatott arra magyar határ. Az a képzet, miszerint az 'sk.l-ek a magyaroktól nyugatra laktak, ezzel értelmét veszti, ha egyszer ők maguk a magyarok. Az első félreértő büszke címével pedig kitüntethetjük szegény Al-Bakrit. Igaz, messze élt, Spanyolországban. A XI. század végén értette félre a dolgot, s a tévedés már nem érhette meg önnön millenniumát: még mintegy nyolcvan év hiányzik hozzá.


1. oldal következő>>

 

 

Név
E-mail

Tudományos Ismeretterjesztő Társulat
1088 Budapest, Bródy Sándor u. 16.
1431 Budapest, Pf. 176.
Tel: 06 1 327-8965
Fax: 06 1 327-8969