2013. I-VI
 

Viszony a művészethez — viszony a világhoz
Nemes Károly

Az alábbiakban hézagpótló kiegészítésként — hosszabb-rövidebb idézetekben — kizárólag az alkotói megnyilatkozásokat sorakoztatjuk fel, éppen azért, hogy a film iránt érdeklődők ezeket is megismerjék. Persze, a teljes filmtörténet a rendezői megnyilvánulások alapján csak a legismertebb nyugati alkotásokról szólva tekinthető át. Keleten ugyanis egyrészt a kiemelkedő művek tekintetében meglehetős hézagok vannak (vagy esetleg későn alakult ki önálló nemzeti filmművészet), másrészt sokkal többször fordul elő, hogy a nagy művészek egyben teoretikusként, szakkönyvekben fejtik ki nézeteiket, amelyek itt röviden idézhetetlenek. (Jó példa erre a szovjet avantgárd alkotóegyüttese.)
Az alábbi kiemelésekben nemcsak a változások érzékelhetők, hanem az ismétlődések is tetten érhetők, s nem csupán a célok ismerhetők meg, hanem a vélemények, sőt az ítéletek is.
Talán az a szakasz a legérdekesebb, amely a film feltalálásától művészetté válásának első lépéséig tart. A feltaláló Louis Lumière még csak a mozgófényképnek — és hatásának — örülhetett: „készülékünk lehetővé teszi, hogy... a nézők egész gyülekezete előtt mutassunk be különböző megelevenedett jeleneteket... Mivel a mélységélesség nincs többé korlátokhoz kötve, ezzel azt értük el, hogy lenyűgöző módon tudjuk bemutatni utcák és közterek megelevenedett képét”. Georges Méliès már rájött, hogy valamilyen módon — a fantasztikum segítségével — túl kell lépni a mechanikus másoláson és élni kell a film nyújtotta trükkök lehetőségeivel: „a mozgóképnek nincsenek határai, minden, amit a képzelet témául tud nyújtani neki, megfelelő számára.... mindent megvalósít, még azt is, ami lelhetetlennek látszik és ami a valóság látszatát kelti a lehető leglidércesebb álmokkal, a képzelet lehető legvalószerűtlenebb kitalálásaival együtt”. Mack Sennett pedig abban jeleskedett, hogy rátalált a film első műfaját jelentő burleszkre, amely — külsőségessége miatt — nem követelte meg a filmtől a belső világ akkor képtelenségnek látszó ábrázolását, illetve megelégedett annak minimumával. „A geg sikere — mondta –– attól függ, ami körülveszi. … Azt mondhatjuk, hogy a maroknyi geg között a fő témák a következők: a méltóságon esett csorba és a személycsere. A filmművészetben minden geg vagy az egyik vagy a másik kategóriába tartozik.” „Vannak olyan szereplők, akikkel kapcsolatban a közönség örül annak, ha kemény bánásmódot kell elszenvedniük, másokat azonban megkímélnének a rossz bánásmódtól.”
A kezdeti lépéseket a nyelvteremtő próbálkozások követték. Ebben a vonatkozásban David Griffith tette a legtöbbet, aki azonban nem beszélt a művészetéről. Vele párhuzamosan a német expresszionizmus és a francia impresszionizmus már fokozott mértékben igyekezett túllépni a mechanikus másoláson és megtalálni azokat az eszközöket, módokat, amelyekkel a hatásfokozás elérhető volt. Fritz Lang egyszer azt nyilatkozta: „Ha megpróbáljuk beszorítani az expresszionizmust egy képletbe, akkor az a formula a megfelelő, amely szerint az expresszionizmus a valóság abszolút kifejezése. Nézzük csak meg az expresszionista festményeket, a színekből és a formákból a robbanó gránát impresszióját kapjuk.” „A filmrendezőnek sebességre van szüksége. Nem elsietett kapkodást jelent ez, hanem sűrítést. A dolgok feszesebbé tételét, bizonyos részek aláhúzását, felgyorsítását, s azt, hogy eljussunk a csúcspontra.” Louis Delluc szerint „az ötödik művészet egyik legcsodálatosabb sajátossága, hogy megérinti a tömeg érzéseit anélkül, hogy valamiféle szellemi felkészülést igényelne, amelyet egy könyv vagy zenemű megkíván”. „Mi egy rendkívüli művészet megszületésénél segédkezünk. A film talán az egyetlen olyan művészet, amelynek máris megvan a maga külön helye, s egy nap meglesz a dicsősége is... mert egy időben teremtménye a mechanizmusnak és a közönség ideális elképzelésének.”


1. oldal következő>>

 

 

Név
E-mail

Tudományos Ismeretterjesztő Társulat
1088 Budapest, Bródy Sándor u. 16.
1431 Budapest, Pf. 176.
Tel: 06 1 327-8965
Fax: 06 1 327-8969