2013. I-VI
 

Mi lesz veled, magyar föld?
Tanka Endre

Mivel a szovjet gyarmatbirodalom összeomlása után a hazai föld nemzetközi tőkeerő általi elsajátításának csaknem másfél évtizede szerveződő, célvezérelt intézményi folyamatáról van szó, az alaptények többnyire ismertek. A földjogi rendezés pillére az uniós diktátum, a 2001. június 12-ei Luxemburgi Megállapodás, amely változatlan része lett az unióval kötött csatlakozási szerződésünknek. Ennek lényege az, hogy a magyar állam a saját területét alkotó (tehát a szuverenitása legfőbb anyagi alapjául szolgáló) föld tulajdonának és használatának a szabályozásában (sem közérdekűség, sem egyéb címen) nem gyakorolhat önrendelkezést, hanem e hatáskörét — az EU közösségi jogának elsőbbsége címén — kényszerűen át kell adnia az Európai Uniónak. Az EU pedig — mivel a földet jogilag tőkének minősíti — a Római Szerződés (EUSZ) 56. cikke alapján a földviszonyok szabályozását a tőke szabad áramlásának vívmányához utalja, vagyis a földtulajdont és a földhasznosítást (az „államtalanított”, a közérdekű beavatkozástól mentesített, ilyen értelemben tehát „szabad” földtulajdoni és földbérleti piacon) a tagállam alávetésével egyidejűleg kiszolgáltatja a nemzetközi tőkehasznosulás elsajátítási magánérdekeinek.
A fenti alapképlet és az ennek érvényesítésére vezető, összetett okfolyamat a földviszonyok kutatói számára már 2001-ben jórészt ismertté vált. A csatlakozási szerződés megkötése azonban a földügy alakítását és feltételeinek megismerését is új megvilágításba helyezte — immár a teljesség igényével. A megváltozott minőség részben az agrárpiac szabályozási rendjéből (főként a támogatás feltételeiből), következményeiből és az EU formálódó államszervezeti felépítéséből, a föderáció berendezkedéséből, közelebbről az ezt kidolgozó (a konvent által előkészített) közösségialkotmány-tervezetből következik. Ehhez képest az EU-ban alkalmazható tagállami birtokpolitikát döntően két elem határozza meg. Egyfelől a közös agrárpolitika (KAP) intézményrendszere, másfelől a hazai földjog és a támogatáspolitika. A következőkben e kérdéskör főbb összetevőit a rendszerelmélet alapmódszerével mint a vizsgált jelenség diagnózisát tekintjük át. Ezt követően pedig arra keresünk választ, hogy e rendszer teret hagy-e a nemzeti érdekű, értékalapú birtokpolitikának.


(A KAP új belépőkre létesített intézményrendszere) A birtokpolitika csak egyik eszköze a tagállamokra kötelező uniós intézményrendszernek, amelyet a föld- és agrárviszonyokban a KAP érvényesít. A közösségi és a tagállami birtokpolitika lényegének tisztázásához a KAP következő rendszerelemeinek az ismeretére van szükség:
µ az EU államszerveződésének, alkotmányos jogállásának a keleti bővítés utáni alakulása, azon belül a közösségi és a tagállami szuverenitás viszonya, az uniós vívmányok érvényesülése, a birtokpolitika beágyazódása a közösségi jogba;
µ az adásvételi és bérleti földpiac közösségi jogrendjének következményei az új belépők földviszonyaira;
µ az EU keleti agrármodellje, a nagybirtokrendszer a belépő tízek agrárjövőjében;
µ a KAP-nak az egyenlő elbánást és a piaci versenyesélyeket felszámoló támogatáspolitikája az új belépőkkel szemben;
µ a KAP termelés- és piacszabályozása, a kínálatkorlátozás (kvótarendszer) következményei.
Az újabb történet- és intézményszociológiai kutatásokban az EU piacszabályozó és államhatalmi szerveződését bizonyos szerzők a birodalom és a kolonialitás kategóriáival jellemzik. Az EU történeti és világgazdasági fejlődésgyökereinek feltárásában jól hasznosítható Immanuel Wallersteinnek a centrumról és a perifériáról alkotott nézetrendszere is, amely hiteles magyarázatot adhat az unió mai tizenöt centrumállamának „történelmi anyajegyé”-re, a gyarmattartó uralom több évszázados előzményére és e komplex társadalmi tapasztalat mai következményeire. Ez teszi érthetővé, hogy az uniós centrumállamok miképp válhatnak a regionális integráció haszonélvezőjévé: tőkekoncentrációval és a félperifériák, újabban pedig a keleti térség mint periféria erőforrásainak elsajátításával. Ugyancsak ez a kulcsa annak az egyébként érthetetlen, nyílt és durva diszkriminációnak, amelyet az EU központi hatalma (az egyenlő elbánás elvét hamis ideológiává silányítva) az új belépők alávetésére bevezetett. (A közösségi támogatások elosztása során a másod- és negyedrendűség érvényesül, a versenyből kiszorítják az új tagokat, a közös jogalkotás lehetőségének kizárásával az idegen érdekű jog átvételére kényszerítik őket, stb.)


1. oldal következő>>

 

 

Név
E-mail

Tudományos Ismeretterjesztő Társulat
1088 Budapest, Bródy Sándor u. 16.
1431 Budapest, Pf. 176.
Tel: 06 1 327-8965
Fax: 06 1 327-8969