2013. I-VI
 

A „magyar modell” –– változó pénzügyi és társadalmi erőtérben
Lentner Csaba

A jobbára külső tőkebevonásra építő gazdasági szerkezet átalakítása az 1990-es évek végére azonban már a végéhez közeledett. Csökkent az értékesíthető állami vagyontömeg, ennek következtében visszaesett a működőtőke-beáramlás; a költségvetési és külgazdasági mérlegek mind nominálértékeikben, mind GDP-arányaikban mostanra egyre kedvezőtlenebb képet mutatnak. Mindezek a versenyképesség romlását váltják ki, s ezzel együtt társadalmi feszültségeket vetítenek előre.
Az ezredfordulón már tisztán látszott: a magyar gazdaság legfőbb gyenge pontja, hogy a növekedést alapvetően külső erőforrás irányítja, s nominálértékeiben növekvő pénzügyi egyensúlytalanságot eredményez, az arányos közteherviselés elmaradása pedig társadalmi feszültségeket vált ki. A maastrichti szemléletű mutatók és a reálfolyamatok kedvezőnek vélt alakulása mellett azonban az akkori polgári kormányzat és építő szándékú kritikusai is egyöntetűen felismerték, hogy a kedvezőtlen világgazdasági jelenségek, valamint a védekezésre csupán gyenge hatásfokkal képes magyar pénzügypolitika következtében a magyar gazdasági növekedést meghatározó külföldi tőkebefektetések megtorpanhatnak, ennek következtében pedig gazdasági és foglalkoztatási feszültségek várhatók a jövőben is. Ezért bevezették a Széchenyi Nemzeti Fejlesztési Tervet, amely — az elapadó külső tőkebefektetések gazdasági növekedést értelemszerűen már nem dinamizáló hatását felismerve — a hazai, illetve a Magyarországon működő nemzetközi nagyvállalatok állami pénzeszközökből megvalósuló és európai uniós értelemben vett nem piackonform támogatását garantálta. A Széchenyi Terv négyszázmilliárd forintot meghaladó, ám a probléma mélységéhez képest csekély támogatási kerete a világgazdasági recesszió magyarországi hatásait tartósan nem tudta kompenzálni, főleg azért, mert a 2002-es kormányváltástól kezdve fokozatosan leépítették.
A Széchenyi Nemzeti Fejlesztési Terv azonban felfogható egy, a piacgazdasági átmenetben alapvetően európai uniós mezsgyén araszolgató közép-európai ország belső erőforrásainak fejlesztésére irányuló, átfogó, egyben utolsó kitörési kísérletének is. A kieső külföldi működőtőke-befektetések belföldi erőforrásokkal való helyettesítése, illetve a „belföldivé minősített” külföldi vállalatok állami támogatása kétségtelenül enyhítette a világgazdasági recesszió magyarországi következményeit, ám az 5% körüli gazdasági növekedést tartósan nem tudta szavatolni. Hatásai pozitívak, de a gazdasági problémák megfelelő mélységű kezeléséhez már nem elégségesek. A Széchenyi Terv gazdaságdinamizáló hatásaként értékelhető, hogy a közszektor kiadásai közül a beruházási kiadások aránya Magyarországon relatíve nagy, s 2002-ben több mint a duplája (5,6%) az Európai Unió 2001. évi 2,3%-os arányának. Ez a csatlakozási felzárkózással összefüggő infrastrukturális beruházások élénkülésével és a vállalkozóknak nyújtott fejlesztési támogatások növekedésével magyarázható, mely eredmények alapvetően a Széchenyi Terv által valósultak meg.


1. oldal következő>>

 

 

Név
E-mail

Tudományos Ismeretterjesztő Társulat
1088 Budapest, Bródy Sándor u. 16.
1431 Budapest, Pf. 176.
Tel: 06 1 327-8965
Fax: 06 1 327-8969