2013. I-VI
 

Egy művészeti iskola hetedfél évtizede II.
Mezei Ottó

Az iparral való szorosabb kapcsolat kiépítése egyelőre inkább szerény óhaj, mint serkentő tény volt. „Igen áldásos volna — közli az 1902–03-as évkönyv beszámolója —, ha műiparosaink, gyáraink is felkeresnék intézetünket, ha itt-ott egyes művészi tárgyak tervezését és esetleg kivitelét akár pályázat, akár megbízás útján akarnák biztosítani. Ilyen módon megismernék fiatal iparművészeink képességeit, s igen hamar arra a tapasztalatra jutnának, hogy ma már nem kell a drága külföldi erőket igénybe venniük, s nem szabad a szükséges rajzokat és mintákat külföldről rendelniük.” Az iskola huszonöt éves fennállásának emlékére 1905-ben rendezett, a volt növendékek munkáit is szerepeltető kiállításra (ez alkalomból az intézmény emlékfüzetet bocsátott ki) egy-egy fővárosi iparosmester és a pécsi Zsolnay-gyár több növendék tervét „viszontszolgáltatás nélkül” elkészítette. (Zsolnay korai hírnevét többek közt az iskola egy-egy növendékének, például a fiatalon elhunyt Apáti Abt Sándornak vagy K. Nagy Mihálynak köszönhette.) Harmincnégy volt növendék „modern munkásságá”-t is bemutatták, s Thék Endre bútorgyáros megjutalmazta az esti tanfolyam (nyilván neki dolgozó) legjobbjait.
Mint arról a Magyar Iparművészet is tudósított, 1903-ban az iskola vezetősége a tanév végén rendezett szokásos pályázat mellett bevezette a diplomamunkának nevezhető szakmabeli képesítő pályázatot. Míg az előbbi rendes iskolai feladatok pályázati megoldását jelentette (négyheti időtartammal, napi négy órában), az utóbbi eredményes megoldása a rendelkezésre álló tizenkét hét alatt (szintén napi négyórai munkával számolva) az oklevél megszerzését szolgálta.
Az 1903. évi növendéki kiállításról a sajtó elégedetten állapította meg, hogy „eltűntek a többheti munkát igénylő csendéletakvarellek, s annál több a természet utáni virágtanulmány”. (Leírásokból ismeretes, hogy az 1800-as évek második felében egy-egy külföldi iskolában mennyi lélekölő energiát emésztett fel a vizsgadarabok elkészítése.) Az imitatív rajzolás háttérbe szorulása viszont céltalan tervezésre vezetett, s ez az iskolai tanmenet felépítéséből következett. Ezek voltak azok az évek, amikor a kitűnő Horti Pál is utólag kivihetetlennek bizonyuló engobeedényeket tervezett, pompás akvarelltechnikával. A frissebb szellemű bécsi és prágai iskola (az utóbbi a miénkhez hasonlóan fontos szerepet tulajdonított a népművészetnek) kiállítása láttán Fittler Kamill aggódva jegyezte meg, vajon hogyan fog a végzett növendék „reneszánsz vagy barokk mennyezetet festeni, empire vagy barokk bronzot mintázni, architektonikus koronázásokat megszerkeszteni”.
A bécsi iparművészeti iskola a nálunk is észlelhető változásra igen határozottan reagált, s 1899-ben alapos átszervezésnek vetették alá az oktatást. Az egyik alapelv a rajz, a mintázás és az építészet egyidejű oktatása volt, olyan reformtanárok bevonásával, mint Josef Hoffmann és Kolo Moser. Hoffmann az ugyanott működő Čizekkel a Bauhaus-módszer útját egyengette. A természet utáni munka már az előkészítő tanfolyam programjában döntő súllyal szerepelt, nem csupán bátortalan kezdeményezésekben nyilatkozott meg. Az intézménynek már a század első évében fél tucat jól felszerelt műhelye volt: fém-, fa-, kerámia- és textilműhelye. Hoffmann „kísérleti műhelyoktatás”-t vezetett be, amelynek során a tanulók különböző anyagokkal konstrukciós gyakorlatokat végeztek.
Poroszországban Muthesius kezdeményezésére ugyancsak a század első éveiben ment végbe az iparművészeti oktatás reformja. Az előző évtized eredményeit (a szerkezeti elem és az anyagszerűség nagyobb szerepe, a fejlett műhelyoktatás jelentősége az anyag és a funkció fokozottabb összehangolásában) az illetékes porosz miniszter 1904. évi rendelete is hangsúlyozta. A reform eredményeként a valóság utáni rajzolás esetében az egységes formáról a részletekre való áttérés lépett az addigi fordított sorrend helyébe. Némely iskolában az oktatást mozgó, eleven állatok rajzoltatásával kezdték a fenti szempont szerint, s nagyobb hangsúlyt kapott az emlékezetből rajzolás gyakorlása. A tömeghatás és a térelosztás érzékének fejlesztésére egyszerű síkelemekből (kör, négyszög) összeállított síkmintatervezetekhez folyamodtak. A művészi írást a síkhatás és az íróeszköz összefüggése új megvilágításba helyezte. A távlati rajz esetében a szabadkézi és a szerkesztett távlat összehangolása volt a cél. Az alaktani stúdium a régi műalkotások elemzését foglalta magában az anyag, a szerkezet és a funkció szempontjainak előtérbe állításával. Mindezekhez a változásokhoz az oktatás gyakorlata az évek során nálunk is alkalmazkodott. Az 1912. évi drezdai nemzetközi rajz- és művészetoktatási kongresszus kiállításának német anyaga, amely idehaza általános feltűnést keltett, ezeket a részben már nálunk is bevezetett változásokat szemléltette.


1. oldal következő>>

 

 

Név
E-mail

Tudományos Ismeretterjesztő Társulat
1088 Budapest, Bródy Sándor u. 16.
1431 Budapest, Pf. 176.
Tel: 06 1 327-8965
Fax: 06 1 327-8969