2013. I-VI
 

A tiszaeszlári vérvád mint a holokauszt tömeglélektani előkészítése
Pelle János

Vérvádakat már az ókorban is koholtak, majd a középkorban éledt fel e hagyomány. Az újkorban a vérvádas, zsidóellenes hiedelmek minden világrészre kiterjedtek, s ott, ahol megvoltak a szükséges feltételek, elburjánzottak. Ez a folyamat alapozta meg a holokausztra vezető modern antiszemitizmust. Állíthatjuk, hogy az újkori kelet- és közép-európai történelemben a vérvád a szélsőségesen nacionalista, antiszemita mozgalmak és pártok nélkülözhetetlen társadalom-lélektani „tőké”-je volt. A vérvád, amely nem az antiszemitizmus előidézője, hanem az előítéletekkel fertőzött tömegek szociálpszichológiai megnyilvánulása, torz „kisülése” volt, közvetlenül hozzájárult a zsidó nép nagyobb részének kiirtásához, ahhoz a történelemben páratlan, nagyüzemi méretekben zajlott genocídiumhoz, amelyet holokauszt néven ismerünk.
A vérvádról az 1890-es években, a zsidó emancipáció általánossá válása, kelet-európai terjedése idején derült ki, hogy nemcsak hisztériakeltésre és pogromok előidézésére alkalmas. Állandó politikai izgatás „nyersanyagá”-ul is szolgált, s ily módon valósággal megmérgezte a mindennapi zsidó–keresztény viszony teljes skáláját. Befolyásolta a nemzedékek közötti viszonyt (zsidó felnőtt — keresztény gyermek), a kereskedelmi kapcsolatot (zsidó eladó — keresztény vevő), a nemek viszonyát (zsidó férfi — keresztény nő), sőt, bizonyos mértékig még a munkaadók és az alkalmazottak kapcsolatát is (ez különösen a zsidó házakhoz szegődő keresztény cselédek gyakori hisztériáiban tükröződött). A vérvád „érvek”-et szolgáltatott a politikai antiszemitizmus számára, s valóságos kísértés volt a demagógiára hajlamos politikai pártoknak, hogy az erre tett jelképes utalásokkal és célzásokkal választói tömegeket hódítsanak meg vagy tartsanak meg. Istóczy Győző, Karl Lueger, Adolf Hitler — elég, ha csak ezt a három olyan politikust említem, aki hosszabb-rövidebb népszerűségét antiszemita vádaknak, a vérvád „sejtetés”-ének, a célozgatásokra alapozott demagógiának köszönhette.
A vérvádas esetek a világon mindenütt hasonlítottak egymásra, mindazonáltal bizonyos ismérvek szerint csoportosíthatók is. Terminológiai szempontból fontos, hogy megkülönböztessük a vérvádas előítéleteket, amelyek — ha spontán módon vagy külső politikai manipuláció révén alkalom adódik rá — zsidóellenes hisztéria formáját ölthetik. A hisztéria pedig, ha adva vannak hozzá a politikai feltételek, pogromba, súlyos zavargásba torkollhat. Jogi értelemben azonban vérvádnak csak azt a büntetőjogi indítványt tekinthetjük, amelyben a vádat arra a hipotézisre alapozzák, hogy zsidók, állítólagos titkos vallási előírásaikat követve, rituális céllal gyilkosságot, köztörvényes bűncselekményt hajtottak végre. A vérvádas előítéletek még a nyugat-európai, sőt, az amerikai közvélemény jó részét is megfertőzték, míg Kelet-Európában a hisztériák mindennaposak, a vérvádas pogromok pedig meglehetősen gyakorik voltak. Ugyanakkor a szó hagyományos értelmében vett, bíróság előtt tárgyalt, ítélettel végződő vérvád rendkívül ritka volt. A világon a két leghíresebb „befejezett” vérvádas ügy az 1882–83-as tiszaeszlári és az 1911–12-es kijevi per volt, míg a kor másik két, vitathatatlanul antiszemita tartalommal telített perét formailag hazaárulási pernek, illetve közönséges gyilkossági ügynek tekintették. (Az 1895-ös párizsi Dreyfus-perben, illetve az 1899-es csehországi, polnai perben a vádirat említést sem tett arról, hogy a zsidóság mint kollektívum felelős lehet a tárgyalt bűncselekményekért.)


1. oldal következő>>

 

 

Név
E-mail

Tudományos Ismeretterjesztő Társulat
1088 Budapest, Bródy Sándor u. 16.
1431 Budapest, Pf. 176.
Tel: 06 1 327-8965
Fax: 06 1 327-8969