2013. I-VI
 

A provinciális archeologizmusról
Pallag Zoltán

Marc Bloch A történész mestersége című könyvében a következőket írja: „De mit szólnának ahhoz, ha összebékítenénk terminológiánkat és feltett kérdéseinket? Forduljunk mindenekelőtt az általános kézikönyvek szerzőihez: szerepük elsődlegesen fontos, informálnak és kalauzolnak. Most még nem kérjük tőlük azt, hogy hagyják el a nemzeti keretet, ahová általában bezárkóznak. E keret mesterséges, ez egészen nyilvánvaló, de gyakorlati okok miatt egyelőre szükség van rá. A tudomány csak nagyon lassan érkezik majd el a tényekhez való tökéletesebb alkalmazkodás fokára. De már most arra kérjük őket, ne felejtsék, hogy a határokon túl is vannak olvasók. Kérve kérjük őket — ahogyan a monográfiák szerzőit is kérleltük —, hogy gondolatmenetükben, a problémák felvetésében, tálalásában és az általuk használt kifejezésekben ne hagyják figyelmen kívül a külső országokban végzett munkák tanulságait. Így a kölcsönös jóakarat következtében fokozatosan kialakul majd a közös tudományos nyelv, amely a szó legnemesebb értelmében jelgyűjtemény és osztályozási rendszer is egyszersmind. Az összehasonlító történelmet így könnyebb lesz ismerni és szolgálni is, új életet lehel majd a helyi kutatásokba, amelyek nélkül semmit sem tehet, és amelyek nélküle sehova sem vezetnének. Egyszóval azt javaslom, hagyjuk abba ezt az örökösen a nemzeti történelemről szóló fecsegést, ahol nem értjük egymás szavát! Süketek párbeszéde ez, ahol az egyik úgy felel a másik kérdésére, hogy teljesen félreérti azokat; régi vígjátéki fogás, a derülni vágyó közönséget jól megnevettetheti — a tudományok terén viszont kevéssé ajánlatos.”

„Miért nem olvasnak minket az amerikaiak?” — tette fel a kérdést tavasszal egy, a Magyar Tudományos Akadémia Régészeti Intézete (MTA–RI) által szervezett előadás-sorozaton több tekintélyes régész és régészprofesszor. De a kérdésre nem érkezett megnyugtató válasz. Arról viszont szenvedélyes vita folyt, hogy volt-e szovjet ideológiai nyomás a második világháború utáni magyar régészetre. Ebből is látszik, hogy a magyar régésztársadalmon belül még nem értek véget azok a viták, amelyek a szemléletváltáshoz feltétlenül szükségesek. Ugyanakkor az idősebb és a fiatalabb nemzedék között nem „kaliberbeli”, hanem kérdésfelvetésbeli különbségek vannak. Problémát jelent az is, hogy szinte senki sem ír a magyar régészetre gyakorolt ideológiai hatásról. Egyedül Bálint Csanáddal, az MTA–RI igazgatójával készült a témában nagyjából visszhangtalan beszélgetés a Magyar Tudomány című folyóiratban, valamint Langó Péternek van sajtó alatt a kérdést alaposabban tárgyaló, a közeljövőben angolul megjelenő tanulmánya.
Németországban és Svédországban komoly polémiák folynak a náci régészet múlthamisító és egyéb társadalmi hatásáról. Bettina Arnold, a wisconsini egyetem professzora 1990-ben A múlt mint propaganda címen írt tanulmányt a szakma egyik legelismertebb nemzetközi folyóiratába, az Antiquitybe. Sőt, a német származású kutatónőnek még idén, 2004-ben jelenik meg Náci régészet című könyve. A kelet-közép-európai rendszerváltoztatások után ez a folyóirat reagált leggyorsabban a tudománytörténeti kihívásra, amikor néhány, a volt szocialista országból származó vezető régészt felkért, hogy külön-külön foglalják össze az elmúlt negyven év régészetének történetét. Lev Klejn tollából 1977-ben oroszul, majd 1997-ben németül is megjelent egy, a szovjet régészet történetét összefoglaló kötet. A magyar régészet csak 2003-ban jutott el odáig, hogy saját történetéről való tudását — ha vázlatosan is — könyv alakjában rendszerezze. Ám egy alaposabb tudománytörténet nagyban hozzájárulna annak a problémának a megértéséhez, hogy a XIX. századi porosz–német alapokból kinőtt, majd 1945 után a szovjet tudományossággal igen szoros kapcsolatokat ápoló diszciplína miért nem hozott olyan nemzetközi népszerűséget a honfoglaló magyaroknak, mint amilyen például a vikingeknek van. Pedig a magyar kutatók már a XIX. században is naprakészek voltak. Érdy-Luczenbacher János (1796–1881) nem sokkal azután ismertette az Akadémiai Értesítőben C. J. Thomsen (1788–1865) dán kutató hármas beosztását (réz-, bronz-, vaskor), hogy az 1847-ben Dánországi régi sírhalmok címen megjelent.


1. oldal következő>>

 

 

Név
E-mail

Tudományos Ismeretterjesztő Társulat
1088 Budapest, Bródy Sándor u. 16.
1431 Budapest, Pf. 176.
Tel: 06 1 327-8965
Fax: 06 1 327-8969