2013. I-VI
 

Tengerentúli magyarok
Frideczky Frigyes

A Magyarok Világszövetségének lapja, a Magyar Hírek 1961-ben, majd 1981-ben Írja meg! címmel pályázatot hirdetett. Arra kérte a nyugati országokba kivándorolt magyarokat, hogy életük eseményeiről készítsenek egyéni és családi életrajzokat. Írják meg, mi késztette őket a szülőföld elhagyására, milyen körülmények között távoztak, hogyan sikerült beilleszkedniük átmeneti, majd végleges otthonukba. Számoljanak be kudarcaikról, sikereikről, s arról is, miként tudták megőrizni magyarságukat.
Mindkét pályázat sikeresen zárult. A sok érdekes írás között már 1961-ben több, kiadásra is érdemes mű akadt. Szántó Miklós szociológus, akinek e témakörben már három könyve is megjelent, úgy találta, hogy az írásoknak történeti-dokumentációs értéke van, s ez tipikusan szociológiai feldolgozásra alkalmas anyag. „Zömmel egyszerű emberek fogtak tollat –– írja a szerző ––, írásban gyakorlatlan emberek.” Tömérdek volt a kézzel írt anyag. Sokan hazai, gyermek- vagy ifjúkori emlékeiket felidézve kezdték vallomásukat; a volt otthoni környezetre emlékezve: a kicsiny, szegény szülőföld felől nézve tekintettek a világrésznyi nagyhatalmak magas életszínvonalú, gazdag társadalmára. Az önmagukkal való szembenézés sokukat számvetésre késztette: mit hagytak ott, s mit kaptak cserébe? Megérte? Mi volt a taszító ok, s mi volt a vonzás? A remény olykor miként változott küzdelmekkel, konfliktusokkal és gyötrelmekkel teli kiábrándultsággá?
A válaszokból semmiképpen sem vonható egyértelmű szintézis. Már csak azért sem, mert „ez a magyarság nem homogén társadalmi képződmény”. Az iskolai végzettség és a foglalkozás szerinti tagoltság mellett a nemzedéki struktúra menti eltérés sem adhat lehetőséget az egységbe foglalásra, s ebből kifolyólag elfogadható okot a beérkezett életrajzanyag azonos szisztéma szerinti feldolgozására. „A legjellemzőbb szociológiai ismérv a hullámszerkezeti sajátosság. Elméletileg indokolt három fő hullámot kiemelni, mert e domináns hullámalakzatok mozgásával jellemezhetjük a magyar kivándorlás és emigráció közel évszázados történetét.”
A megkérdezettek első hullámos csoportja az első világháború előtt vándorolt ki, többnyire ügynökök szervezésével és adminisztratív segítségével. Az „öreg amerikások” 1880-tól eleinte kis rajokban, a századforduló után egyre nagyobb tömegekben –– visszavándorlásokkal tarkítva –– vándormunkásként mentek ki. Ez a folyamat 1914-ig tartott. Jó részük idehaza nincstelen földmunkás volt, akik a fogadó országokban kemény fizikai munkát végezve megpróbáltak annyi dollárt hazaküldeni vagy hazahozni, hogy szülőfalujukba hazatérve kis földet-házat vehessenek, s szerényen gazdálkodhassanak. Az egymás után érkező csoportokat az előzők –– rokonok, falubeliek –– fogadták, nevelték, készítették fel a befogadó országokban kezdett munkára, életmódra, szokásokra. E „vendégmunkások” némelyike megtalálta számítását, bedolgozta, megkedveltette magát, s –– akár munkavezetőként –– jól keresett, beilleszkedett az ottani társadalomba, s később családját is kihozathatta.
A Magyar Tanácsköztársaság bukása után, továbbá a Horthy-rendszerben is sokan kivándoroltak. Az ő létszámuk csekélyebb, s többnyire egyénenkénti távozásaik miatt semmiképpen sem illik rájuk a „hullámszerkezeti sajátosság”. Részben politikai, részben vallási-származási okok miatt voltak kénytelenek elhagyni szülőhazájukat, de akadtak olyanok is, akik tudományos vagy művészi fejlődésüket a gazdag külföldi államokban jobban ki tudták bontakoztatni. Közülük többen világhírű karmesterekként, hangszeres és énekes szólistákként, vagy neves, sőt Nobel-díjas tudósokként szolgálták hazájuk nemzetközi jó hírét. Szántó Miklós a nyilatkozók írásait csak monogrammal jelzi –– Domján József festőművész kivételével, akinek felesége eleve nyilvánosságra szánta beszámolóját.


1. oldal következő>>

 

 

Név
E-mail

Tudományos Ismeretterjesztő Társulat
1088 Budapest, Bródy Sándor u. 16.
1431 Budapest, Pf. 176.
Tel: 06 1 327-8965
Fax: 06 1 327-8969