2013. I-VI
 

A lengyel kultúra jövője az Európai Unióban

„A lengyel kultúra egyedisége az ország sajátos történelmi tapasztalatából fakad.” Ezt a mondatot ebben vagy hasonló formában minduntalan hallani lehetett az elmúlt években. Számos történész, író és újságíró igyekezte elmagyarázni a nyugati közönségnek, hogy az utóbbi két évszázad lengyel kultúrájára a felvilágosodás hatott erőteljesen, az országnak a XIX. században idegen uralmat kellett elszenvednie, mert Oroszország, Poroszország és Ausztria felosztotta a területét egymás között, a XX. században pedig a német megszállás és a kommunista rezsim következett, emiatt mindig napirenden volt a nemzet méltóságának és szellemi függetlenségének megvédelmezése.
E történelmi konstelláció művészi eredménye mindig is igen mély benyomást gyakorolt Nyugat-Európára. Sokan még jól emlékeznek az 1956 utáni időszakra, amikor a lengyel művészeknek sikerült kitérniük a rezsim által támasztott propagandakövetelmények elől, s meg tudták mutatni a bennük rejlő igazi művészi potenciált, de ugyanez mondható el a rákövetkező három évtizedről is, amikor a lengyel kultúra újra és újra felhívta magára a figyelmet. Gondoljunk csak a lengyel filmiskolára, amely a romantikus hagyományt folytatta képzeletgazdag formában, s az „erkölcsi nyugtalanság mozijá”-nak nevezett későbbi filmirányzatra, amely felmutatta a kommunista valóság torzulásait. Említésre méltó a híres Łódzi Filmfőiskola, amely mindmáig a magasröptű filmművészet fellegvárának számít, s amelyhez olyan filmrendezők neve kötődik, mint Andrzej Wajda, Roman Polanski, Krzysztof Zanussi vagy Krzysztof Kie¶lowski. A lengyel abszurd színház Sławomir Mrożek és Tadeusz Różewicz drámáinak előadásával bemutatta a közönségnek, hogyan lehet reagálni a valóság torzulásaira a groteszk és a paródia eszközeivel. Úttörő színpadi kísérletek fűződnek Tadeusz Kantor és Jerzy Grotowski nevéhez. A lengyel zeneszerző-iskola a hangszínben vélte felfedezni a zeneművek alakításának alapját, s olyan hírességeket adott a világnak, mint Krzysztof Penderecki és Witold Lutosławski. A nemzetközi zenei életben igen rangos rendezvénynek számított a Varsói ősz és a Chopin-verseny. A lengyel plakátművészet évekig vezető szerepet játszott a nemzetközi képzőművészeti versenyeken és kiállításokon. A felsorolást még hosszan lehetne folytatni.
A lengyel kultúra úgyszólván történelmi elkötelezettségből fakadó magas színvonala ugyanakkor korántsem volt kizárólagos oka a nyugat-európai kedveltségének. Hozzájárult ehhez e kultúra mássága, amely az ország földrajzi helyzetének volt köszönhető, vagyis annak, hogy a lengyel kultúra mindig határhelyzetben volt, összekapcsolta a Kelet és a Nyugat hagyományait, a latin és a bizánci civilizáció hatásait. Tarka, sokrétű komplexum jött létre ily módon, s a kommunista rezsim megpróbálta szembeállítani vele a szűkös kulturális szemléletét. A szembenállásból fakadó feszültség újra és újra elbűvölte a nyugat-európaiakat.
Bármennyire paradox megállapításnak látszik is, a második világháború utáni lengyel kultúra eredetisége részben a kommunista rendszer köznapi machinációinak köszönhető. Az ellenszenves voltának nagyon is tudatában levő rezsim kezdettől fogva rafinált játékot űzött az értelmiségiekkel és a művészekkel. Egyrészt kiváltságok révén megpróbálta magához édesgetni őket, udvarolt nekik, legyezgette a hiúságukat, másrészt egy pillanatara sem feledkezhettek meg arról, hogy korlátlan lojalitással tartoznak az államnak. Emiatt szüntelenül váltogatta egymást a szabadelvűség és a szigor politikája. A cenzorok időnként szemet hunytak, s a kultúra letéteményesei viszonylag szabadon tudtak alkotni, máskor viszont minden leírt szóról és minden ecsetvonásról számot kellett adniuk. Időnként szabadon utazhattak, máskor évekre megvonták tőlük az útlevelet. Ennek az egyszerre mézesmadzag és furkósbot jegyében álló politikának bizonyos mértékig mindig megvolt a pozitív hatása: a kedvező időszakokban megnyílt a csere lehetősége más európai kultúrákkal, a kedvezőtlen időszakok pedig elősegítették a lengyel művészek ötletességének kibontakozását.
Manapság, tizenöt évvel a politikai fordulat után messzemenő normalitás jellemzi a lengyel kulturális életet. A kulturális szféra pénzügyi keretfeltételei és szervezeti struktúrái hasonlítanak a nyugat-európai kultúrák működési feltételeire és szervezeti rendjére (már csak azért is, mert nyugati mintákhoz igazodtak a lengyel kulturális szféra kialakításakor), s a lengyel kultúra a témák és a kifejezési eszközök tekintetében sem igen mutat elütő sajátságokat. Némelyek azt állítják, hogy a lengyel művészek még mindig elkötelezettnek érzik magukat hajdani társadalmi küldetésük mellett, s olyan kultúrát akarnak szembeállítani a „posztmodern válság”-ban levő nyugati kultúrával, amely alapvető értékeken nyugszik, s küldetést tölt be. A lengyel művészek többsége kétségbe vonja ezt, s azt szeretné, hogy egyszer s mindenkorra búcsút mondhasson a múltnak, s csak egyetemes, általános érvényű munkásságot fejtsen ki.


1. oldal következő>>

 

 

Név
E-mail

Tudományos Ismeretterjesztő Társulat
1088 Budapest, Bródy Sándor u. 16.
1431 Budapest, Pf. 176.
Tel: 06 1 327-8965
Fax: 06 1 327-8969