2013. I-VI
 

Az „új terrorizmus”, avagy a háború metamorfózisa: a „régi háború”-tól az „új háború”-ig
Kiss J. László

A veszély ismeretes volt, a terrorista merénylet mégis az egész világ számára a globális sebezhetőség új dimenzióit tudatosította, jelezve, hogy a kelet–nyugati konfliktus választóvonalainak a megszűnésével a „globális tér”-ben az erőszak terjedése sokkal közvetlenebb, mint bármikor a történelemben, s a terrorista erőszak példa nélküli formája csakis a globalizálódás jelenségének a részeként értelmezhető.
A kilencvenes évek közepétől az Egyesült Államok számára a transznacionális erőszak decentralizált, fanatikus jellege, valamint a tömeggyilkosságra és a tömegpusztító fegyverek alkalmazására való készsége joggal keltette „új terrorizmus” benyomását. Elég csupán a Világkereskedelmi Központ elleni első, 1993. évi és az 1995-ben Oklahama Cityben lezajlott terrorista merényletekre utalni. A terrorizmus új formájának a megjelenése — minden addigitól eltérően — nem fogalmazott meg területi vagy politikai követeléseket, s az első számú ellenségnek tekintett Egyesült Államoknak engedte át azt a feladatot, hogy következtetéseket vonjon le a támadás okairól. Az amerikai hatalom gazdasági és katonai jelképeit — a Világkereskedelmi Központot és a Pentagont — érő terrortámadás valójában annak a világrendszernek a szétrombolását hirdette meg, amelynek megtestesítője a szuperhatalmi partner nélkül maradó Egyesült Államok.
Nem egyszerű és aligha kockázatmentes felmérni a 2001. szeptember 11-ei merényletnek a nemzetközi rendszer egészére tett hatásait. A hidegháborút követően sokan az 1990–91. évi Öböl-háborút az immáron megosztottság nélküli nemzetközi politika meghatározó pillanataként tartják számon. Heisbourg szerint a „hiperterrorizmus” 2001. szeptemberi megjelenésével olyan „átalakító pillanat”-hoz jutottunk, amelyben a hidegháború utáni korszak váratlanul véget ért, s ezzel az országok, de legfőképp az Egyesült Államok külpolitikájának napirendje is megváltozik. A hidegháború utáni korszak feltételezett végén ugyanakkor a globális terroristaellenes harc sokak számára a hidegháború módszereihez való visszatérést jelenti. A szeptember 11-e utáni világ tulajdonképpeni természete még ismeretlen. A világ átalakulóban van, s nem tudjuk pontosan, mivé is változik majd.
Mindenekelőtt szembetűnő, hogy a nemzetközi politikában a XXI. század elején vannak olyan szereplők, akik készek és képesek az emberiség elleni tömegpusztító cselekedetekre olyan célok érdekében, amelyek a háború clausewitzi értelmében aligha tekinthetők a politika „racionális” folytatásának. A tömegpusztító fegyverré alakított utasszállító repülőgép drámaian jelezte, hogy a terrorista csoportok kezében az erőszak és a fenyegetés példátlan stratégiai minősége jöhet létre. A terrorizmus jelensége ugyanakkor jól mutatja, hogy a hagyományos államok, a működésképtelenné vált országok és a humanitárius nem kormányzati szervezetektől (NGO-któl) a multinacionális, terrorszervezetekig terjedő nem állami szereplők között komplex kölcsönhatás alakult ki, s ez a folyamat a nemzetközi politikában a szerepek és a szabályok újraalakítására vezet.
Arra a kérdésre, hogy milyen formát ölt majd az új nemzetközi rendszer, legalább annyira nem adható válasz, mint ahogy 1618-ban sem volt látható, hogy milyen lesz a harmincéves háborút lezáró vesztfáliai szerződésrendszer, amely később a modern államközpontú nemzetközi rend megszilárdulásának alapjait vetette meg. Ha némelyek a nemzetközi rendszerben a vesztfáliai modellnek mint elméleti kiindulásnak már régóta megfigyelhető, önmaga állandó megsértésével érvényesülő tartósságából indulnak is ki, valójában nem vitatható, hogy ma már az állami szuverenitás XVII. századi vesztfáliai formája és az államok „hármas monopóliuma”, azaz egy adott területen a pénzügyek, az igazságszolgáltatás és a fegyveres erők hatalma nem tartható fenn változatlanul.


1. oldal következő>>

 

 

Név
E-mail

Tudományos Ismeretterjesztő Társulat
1088 Budapest, Bródy Sándor u. 16.
1431 Budapest, Pf. 176.
Tel: 06 1 327-8965
Fax: 06 1 327-8969