2013. I-VI
 

Petíciós per 1947
Szerencsés Károly

Írásom erről a választást lezáró petíciós perről szól, amelyre a választási eredmények miatt került sor. Előzetesen meg kell említenem, hogy 1947. augusztus 31-én a legvisszataszítóbb választási csalássorozatot követték el Magyarországon. Ez az esemény a nagyszámú — kutatásaim szerint mintegy kettőszázezer — hamis szavazat miatt híresült el. Ugyanakkor jóval több mint félmillió embert törvénytelenül kizártak a választásból, s annak napján súlyos törvénytelenségeket követtek el az összesítéseknél: némely község teljes választási eredményét meghamisították, tízezerszám írtak át szavazatokat, stb. Már maga az új választójogi törvény is hemzsegett a diszkriminatív szabályoktól. Nem véletlenül nevezték „Lex Sulyok”-nak, arra utalva, hogy egyik legfőbb eredménye az ellenzék karizmatikus vezére, Sulyok Dezső kizárása volt. Moór Gyula így foglalta össze a magyar parlamentben a történteket: „Ezeknek a választásoknak az eredménye a választási visszaélések és bűncselekmények fertőjében született meg.” A csalássorozatot a Magyar Kommunista Párt követte el.
Az eszközök a választásokon rendkívül sokfélék voltak. Fizikai bántalmazás, gyűlések „kisajátítása”, pártvezérek megverése. Csongrádon Pfeiffer Zoltánt, a Magyar Függetlenségi Párt vezetőjét is súlyosan bántalmazták. Korábban a Magyar Szabadságpárt gyűléseit verték szét. Alkalmazták a megbélyegzés fegyverét: fasisztának, reakciósnak, összeesküvőnek nyilvánítottak közismert antifasisztákat, demokratákat, akik nem voltak hajlandók a kommunista párt törekvéseit elfogadni. A megbélyegzés ellen nagyon nehéz védekezni. Hatalma akkora lehet, hogy még az ártatlanság sem állja meg vele szemben a helyét. Napóleon mondta egykor: „Vannak olyan rágalmazások, amelyek ellen maga az ártatlanság is elveszti a bátorságát.”
Úgy látszik, még inkább így volt ez a XX. században. A fasizmus és az antiszemitizmus vádja ellen 1945 után nagyon nehéz volt védekezni. A megfélemlítés légköre nem kedvezett a „bátorságnak”. Puskin szovjet követ azt mondta Pfeiffer Zoltánnak, aki e politikai bátorság útján talán a legmesszebb ment: „Legjobb nem választani az üldözött szerepét, képviselő úr!” Pfeiffer értett ebből, de végigment azon az úton, amelyen végig kellett mennie; akkor is, amikor a Magyar Kommunista Párt Politikai Bizottsága kijelentette: „A Pfeiffer Zoltán vezetése alatt álló párt Sulyok Dezső fasiszta pártjának örököse és folytatója, melynek a demokráciaellenes aknamunkáját meg kell és meg fogjuk hiúsítani.” Evidencia-e manapság, hogy a Sulyok-párt és a Pfeiffer-párt –– a nemzeti demokraták — képviselték Magyarországon a demokrácia eszméjét 1946–47-ben, s nem a kommunista párt?
1947. augusztus 31-én minden csalás ellenére a polgári nemzeti gondolat pártjai többséget kaptak a választásokon. (A „polgári” jelzőt Moór Gyula határozta meg: „Polgár az, aki a kollektivizmussal szemben a magántulajdon intézményéhez és a polgári szabadságjogokhoz ragaszkodik.”) Ez az oka, hogy a választások nem értek véget a választás napján, hanem folytatódtak, méghozzá a bíróságon. A kommunisták –– miként 1945-ben — ezúttal sem fogadták el a nép akaratát, ezért módosítani akarták a választási eredményt.


1. oldal következő>>

 

 

Név
E-mail

Tudományos Ismeretterjesztő Társulat
1088 Budapest, Bródy Sándor u. 16.
1431 Budapest, Pf. 176.
Tel: 06 1 327-8965
Fax: 06 1 327-8969