2013. I-VI
 

„Engedd el népemet!”
Kapronczay Károly

Az elmúlt majd fél évszázad ún. tabutémái közé tartozott a szovjet rendszer antiszemitizmusa, az orosz hatalmi struktúra évszázadokra visszanyúló zsidóellenessége. A valós tényekhez képest „visszafogottan” vagy egyáltalán nem szóltak a cári rendszer zsidóellenes rendelkezéseiről, azokról a pogromokról, amelyek következtében a 18. század második felétől folyamatosan érkeztek Kelet felől a zsidó menekültek, telepedtek le a történeti Magyarország keleti, észak-keleti vidékein, hasznos tevékenységgel gazdagították e vidékek gazdaságát. A lengyel királyság zsidóellenes tevékenységéről inkább beszéltek, mint az oroszról, mert abból - logikai következtetéssel – „rákérdezhető” lett volna a 20. századi események. A hitleri Németország antiszemitizmusát, a holokaust borzalmait alaposan kitárgyalta a szovjet történetírás, a napi politika, a sajtó, majd a média minden lehetősége, miközben síri csend vette körül a sztálini rendszer zsidóellenes megnyilvánulásait, bár Sztálin halála után, a XX. Kongresszuson – ha nem teljes nyíltsággal – beszéltek Sztálin tervezett ún. orvosperéről, amikor zömében zsidó származású vagy vallású orvosokat kívántak perbe fogni, a megtorlás eszközét alkalmazni velük szemben. Rákosi Mátyás, mint Sztálin „leghívebb magyar tanítványa” – követve „mesterét” – Magyarországon is hasonlót tervezett, kiemelkedő tudású orvosok ellen akart a jog szigorával fellépni, miközben egyetlen „bűnük” származásuk volt. A magyar közvélemény igazán a rendszerváltozás éveiben, illetve még kicsit előbb, a szamizdatok irodalmából szerezhetett tudomást, némi „ízelítőt” a szovjet rendszerben lappangó antiszemitizmusról, a sztálini megtorlások áldozatainál megkülönböztető jelzőként szereplő „kozmopolita” igazi értelméről: valójában zsidó volt. Lenin emigrációs környezetében valóban szép számban voltak zsidó származású orosz értelmiségiek, akik 1917 után valóban fontos állami és párt tisztségeket töltöttek be. A hazai bolsevik vezetők, ha nyíltan nem mondhatták ki, Lenin halála után szisztematikusan eltávolítottak mindenkit, kivégezték, emigrációba kényszerítették, a kényszertáborok ismeretlen körülményeinek áldozatai lettek. Sztálin valóban ellenszenvvel viseltetett a zsidó származású értelmiséggel, pártvezetőkkel szemben, eltávolította leánya környezetéből is a neki nem tetsző zsidó származásúakat.
A külső máz a pártellenes csoportok elleni küzdelem, a befurakodottak elleni kíméletlen harc volt, a szovjet hatalom teljes védelme, amolyan kétarcú magatartással, amikor kifelé elítélték az antiszemitizmust, befelé pedig gerjesztették. A kulisszák mögött a „zsidók túlsúlyát” kívánták korlátozni, de Sztálin halála után évekig dúló hatalmi harcban éppen előnyös pozícióba kerülő csoportok stabil vagy labilis helyzetét a zsidósághoz való a zsidósághoz való változó viszony határozhatta meg. Ekkorra érett be az 1930-as évek közepétől Szovjetúnió-szerte „felülről” és „alulról” is gerjesztett antiszemitizmus, ami a háború megnyerése után új korszakot képezett: kitüntetett háborús szovjet – de zsidó származású – hősök egyik napról a másikra mondvacsinált perek tényleges áldozatai lettek, de a szovjet hatalom egyik súlyos válságos „kérdése” éppen Izraelhez való viszony jelentette. Furcsa helyzetek alakultak ki, a szovjet antifasiszta zsidókat Izrael ellen kívánták „hangolni”, megtiltották a kivándorlást, az ateizmus szellemétől vezérelve „kordában tartották” a szovjet zsidók vallási életét.


1. oldal következő>>

 

 

Név
E-mail

Tudományos Ismeretterjesztő Társulat
1088 Budapest, Bródy Sándor u. 16.
1431 Budapest, Pf. 176.
Tel: 06 1 327-8965
Fax: 06 1 327-8969