2013. I-VI
 

Az író hűsége
Szabó András Péter

Az Illyés-centenárium kiadványai között előkelő helyet foglal el ez a Domokos Mátyás által összeállított kötet. A Szépirodalmi Könyvkiadó egykori főszerkesztője, az író munkásságának legjobb ismerője eddig is mindent megtett azért, hogy az Illyés Gyula elveit és írásait vastagon borító por eltűnjön. S még ha csak por borítaná ... de súlyos szavak terhe is, mert egyszerűbb elvtelen megalkuvónak bélyegezni a nagy „számadót”, mint valóban szembenézni az elmúlt évitizedek tanulságaival. Az igaztalan ítélet pedig műveire is árnyékot vet. Domokos Mátyás azon kevesek közé tartozik, akik nem akarják megvárni, hogy Illyést az utolsó ítélet harsonája rehabilitálja, hanem most akarják cáfolni a hálátlan hazai közvélemény tévhiteit. A centenárium erre épp megfelelő alkalmat nyújt. A neves irodalomtörténész nem volt rest kihasználni a kínálkozó lehetőséget, két könyvet is a világra segített. A Nap Kiadónál megjelent Nem menekülhetsz a kortársak Illyést érintő megnyilatkozásait gyűjti színpompás csokorba, a másik kötet pedig, a szóban forgó könyv, az író magyarsággal kapcsolatos írásaiból szemezgeti ki a legkiválóbbakat. Az utóbbi esetben a bőség zavarával kellett megküzdenie a szerkesztőnek, hiszen Illyés nemzettel, magyarsággal foglalkozó írásainak se szeri, se száma. Áttekintve a gyűjteményt megállapíthatjuk, hogy Domokos Mátyás értő kézzel válogatott. Nem csoda, hiszen a szerkesztői munka során sok-sok saját írására, valamint Adósságlevél című kitűnő tanulmánykötetére is támaszkodhatott.
A könyvben található harminc prózarészlet, esszé és vers hozzávetőleges időrendben követi egymást. Három fejezetcím tagolja a gyűjteményt, mind a három egy-egy itt szereplő írástól kölcsönzi címét. Az első rész, a Magyarok írásai a magyarság eredetét, mibenlétét, szellemi arculatát próbálja jellemezni. Az azonos című vers, Illyés egyik legismertebb költeménye nyitja a válogatást. „Haj szegény nép, földre rántva / arccal a fekete sárba, árvábban a fuldoklónál / mintha szívemben forognál, / hogy felnyögjek én is, állván / apám pusztuló portáján” –– írja a francia avantgárdon nevelkedett, de magyar gondokkal megáldott Illyés 1933-ban, s nem kell ahhoz éles szem, hogy a sorok között Trianon kritikáját fedezzük fel. A rácegresi uradalmi gépész internacionalista elkötelezettségű fia nemcsak a cselédségért, hanem saját cselédsorba került nemzetéért is felemelte szavát. Ekkorra tehetjük annak a váteszszerepnek a megjelenését, amely az író egész pályáját végigkísérte. Illyés úgy látta, hogy a földkerekség mostohább vidékein nehéz időkben az írástudókra közéleti felelősség is hárul, akár akarják, akár nem –– a nemzet élő lelkiismereteként kell működniük a gyakran alkalmatlan politikai vezetők helyett. A legvilágosabban éppen a könyv címadó írása, Az író hűsége fejti ki ezt a gondolatot, az írók-költők kényszerű prófétai hivatását.
Az első fejezet írásai közül a Rokonoknál már az egykori iskolai szöveggyűjteményekből is ismerős lehet. Az 1934-es szovjet írókongresszusra meghívott Illyésnek a moszkvai mordvinokról szóló úti beszámolója semmilyen érzékenységet nem sérthetett, sőt azt sugallta, hogy a szovjet nemzetiségi politikával minden a legnagyobb rendben van. Az író talán még később is illúziókat táplált a Szovjetunió mindennapjaival kapcsolatban, a nagy terror és a „törvénytelenségek” időszaka az ő emlékezetében csak Kirov meggyilkolásával kezdődött. A kisebbségekkel kapcsolatban olykor a szovjet példát és Lenin állásfoglalásait emlegette, azonban kétséges, hogy igazi meggyőződéssel, vagy csak taktikai megfontolásból. A szép írás azonban a történeti háttértől függetlenül szép...


1. oldal következő>>

 

 

Név
E-mail

Tudományos Ismeretterjesztő Társulat
1088 Budapest, Bródy Sándor u. 16.
1431 Budapest, Pf. 176.
Tel: 06 1 327-8965
Fax: 06 1 327-8969