2013. I-VI
 

Van-e északi kisebbségi modell?
Tófalvi Zoltán

A Finnugor Napokon mindig megjelennek a teljes kihalás szélén álló lívek, a „világ árvái” — ahogyan magukat nevezik. Körülbelül kétszáznegyven azoknak a száma, akikben él még a lív származás tudata. A lív nyelvet csak negyvenen beszélik, anyanyelvükként már csak nyolcan tüntetik fel! Elnéptelenedő aprófalvaik ott húzódnak Lettország fölfelé kunkorodó nyugati csücskében. A Kalevala-fordító Szente Imre találó metaforája szerint: olyanok, mint az ár elől egy kiálló kőre vagy vízi növény hegyébe kapaszkodó bogarak.
A XII. században még húsz-harmincezren voltak, semmivel sem kevesebben, mint mai, milliós nagyságrendű szomszédaik. Azóta egyre fogynak, sorvadnak, a történelem nagy „útkereszteződésein”: a litvánokkal, lettekkel és főleg az oroszokkal folytatott csatározásokban. Egy ilyen találkozón a szemlélőnek valóban az az érzése, hogy a századok hullámverései után megmaradt lív nép teljes létszámban eljött, hogy elénekelje saját búcsúdalát. Az unokák és a szülők már nem lívek, csak a nagyapók és a nagyanyók, akik abban reménykednek, hogy nem veszhet ki egy nép teljesen nyomtalanul.
Aki részt vett egy észtországi finnugor találkozón, az sokkal drámaibban, szívszorítóbban éli meg a kisebbségek elleni többségi ármánykodásokat, felnagyítottan látja azt a mérhetetlen veszteséget, amelyet egy nép kipusztulása jelent az egész emberiségnek.
Az csak önáltatás, hogy a népzene, a népviselet, a hagyományok szivárványos rezervátumában újra tanulni kezdik régen elfelejtett és tűzzel-vassal irtott édes anyanyelvüket. Tamási Áront parafrazeálva: a kisebbségek sorsa felett lehajtott fejjel gyakran elaludt a Gondviselés.
Aki elolvassa Jávorszky Bélának a budapesti Magvető Kiadónál 1991-ben megjelent Észak-Európa kisebbségei című kötetét, hamarosan ráébred, hogy a modellként emlegetett Skandináviában sem bántak kesztyűs kézzel a kisebbségekkel, s évszázadoknak kellett eltelniük, amíg Finnország és Norvégia — saját kárán tanulva — felismerte: a kisebbségeket nem asszimilálni, felszámolni, beolvasztani, hanem védeni kell. Egy kisebbség hiánya csak akkor válik nyilvánvalóvá, amikor már nincs. A portugálok ötszáz éve siratják az elüldözött zsidókat.
Jávorszky Béla nemcsak a finn és svéd költészet, illetve próza kiváló ismerője, fordítója, hanem az észak-európai kisebbségi kérdés érzékeny szemlélője és tanulmányozója is. Íme, mit ír az előbb említett kötet előszavában: „Skandináviát mi valami naiv gyermeki hittel alighanem a demokrácia nagy aranybölcsőjének hittük, melyben minden-minden másképp, vagyis igazságosabban történik, mint Európa keletibb vagy délibb, csöppet sem idillikus tájain. Ahol nincs sem társadalmi, sem történelmi igazságtalanság, s ahol a bűnök kibeszélhetőségét a parlamentarizmus és a szabad sajtó garantálja.
Félreértés ne essék: Skandinávia országai rövid időszakoktól eltekintve valóban sokkal demokratikusabbak voltak, mint Európa más részei, s ezért a kisebbségeket ért sérelmeket is ennek fényében kell vizsgálnunk.
Néhai svéd tanárnőm, aki Helsinkiben született, … pogromhangulatú hecckampányokra emlékezett, arra, hogy a finn gyerekek az utcán nemegyszer megverték, s még a felnőttek is ráripakodtak: finn kenyeret eszel, beszélj finnül! … De hol vannak már ezek az idők!
A fiatal finn állam életének első egy-másfél évtizedében valóban történtek szép számban nacionalista kilengések. … Aztán amilyen hirtelen jött, olyan hirtelen el is fújta a finn–szovjet háború. A rádöbbenés, hogy a svédek ugyanazért a hazáért harcolnak ugyanazokban a lövészárkokban.”


1. oldal következő>>

 

 

Név
E-mail

Tudományos Ismeretterjesztő Társulat
1088 Budapest, Bródy Sándor u. 16.
1431 Budapest, Pf. 176.
Tel: 06 1 327-8965
Fax: 06 1 327-8969