2013. I-VI
 

Környezetgazdálkodási modellek
Oláh János

Különösen a jelenben, amikor már elegendő ismeretünk van a szennyezés minimalizálásához. A neoliberális gazdaság árutermelésnek, fogyasztásnak, hulladékkibocsátásnak és környezetvédelemnek nevezett folyamatában szétválik a termelő és a környezetvédő. Erre adja áldását a szakma, amikor a környezetgazdálkodás fogalmát többnyire a környezetvédelem, s nem a gazdálkodás szinonimájaként használja. Ugyanazokra a kérdésekre keresi a választ: mit, mitől és hogyan védjünk. Kényszerből alakult ez így, mert a szerves egységű, ezért hulladékot alig termelő földművelői civilizációt követően az ipari társadalomban szétváltak a káros környezeti externáliákkal termelő vállalkozó, valamint az azokat elszenvedő közösségek érdekei –– különösen a multinacionális és transznacionális vállalatok globális terjeszkedésének kezdetével. A győztes ipari civilizáció sémája szerint az árutermelő gazdaság környezetfogyasztással és -szennyezéssel terméket állít elő. A környezetvédelem vagy környezetgazdálkodás feladata pedig az, hogy a technikai ismeretek és a parlamenti szabályozás eszközeivel kezelje a szennyezést. E természetellenes termelési filozófia átmentésére jövedelmező környezetvédelmi ipar alakult ki. Berendezéseket fejlesztettek ki a talaj, a szilárd hulladék, a víz és a levegő tisztítására, majd ezek árusítására érdekcsoportok alakultak ki. A lobbik ott adják el szennyező „tisztítóberendezéseiket” (miként korábban a DDT rovarirtó szert), ahol még éppen engedélyezik. Legújabban például Nyugat-Európából kiszorulva Kelet-Európában lobbiznak, hogy az óriásgyárak regionális telepein olajenergiával kezeljék a háztartási szennyvizet és a szilárd hulladékot. Hazánkban még nem annyira ismeretes, hogy ezek az ipari berendezések a gyártás, az üzemeltetés és a hulladékok nagy távolságokra való szállítása során inkább szennyeznek, mint tisztítanak. A korlátlan gazdasági növekedéshez piacosított „szennyezzünk, hogy tisztítsunk” elv először a termék előállítása során szennyez, majd látszólagos feldolgozásával kétszeresére növeli a bűvös GDP-t, a környezetvédelmi iparnak hajtva hasznot. S ezen a ponton érdemes visszatérnünk a termelők és a fogyasztók közös érdekét megjelenítő valódi környezetgazdálkodáshoz. A minimalizált és elkerülhetetlen szennyező kibocsátásokat leginkább ne gyárakban, hanem természetes ökoszisztémákban tisztítsuk.
Ugyanis egyszerűen nincs más alternatívánk. Savas eső, ózonfogyás, klímaváltozás, kiszáradás és áradások jelzik gazdálkodásunk globális torzulásait. Ezek oka pedig a technológia mohó, célratörő, racionális alkalmazása, a produkcionalizmus mint gazdasági eszme nyomulása, a globalizációs környezetgazdálkodási modell térnyerése. Az energiafaló és anyagszóró tevékenység alig fél évszázad alatt csaknem szétbomlasztotta a szervesen gazdálkodó közösségeket, pedig ezek a fenntartható életet garantáló, önkorlátozó helyi érdekkörök integrálták a természet, a társadalom és a gazdaság lokális érdekeit. E felismerés indította el a globalizáció szelídítését célzó új eszmék születését és az értékalapú politikai mozgalmakat. Céljuk a technológiai vívmányoknak a helyi környezetgazdálkodási modellekben való harmonizált alkalmazása. Igaz, a szén-dioxid-kibocsátási kvóták bevezetését a neoliberálisoknak még sikerült megakadályozniuk, ám oszladozik a köd: a környezetgazdálkodás mint fogalom jelentése kedvezően változott. Már felsejlenek az önkorlátozó gazdaságeszme körvonalai. Végül mindig az eszme győz, s csak idő kérdése, hogy minden gazdálkodás környezetgazdálkodás legyen. Legalábbis az összehasonlító elemzések során a globalizációs és a nemzeti környezetgazdálkodási modellek eszmei, társadalmi, gazdasági és környezeti paramétereinek eredményei egyértelműen reményt keltenek, a jövőbe mutatnak. A két modell működésének megértéséhez azonban először meg kell válaszolnunk azt a furcsa és költőinek tetsző kérdést, hogy mi folyik itt: piacgazdaság vagy szabadpiac, ugyanis manapság már egyre többen mondják, hogy a szabadpiac nem piacgazdaság.


1. oldal következő>>

 

 

Név
E-mail

Tudományos Ismeretterjesztő Társulat
1088 Budapest, Bródy Sándor u. 16.
1431 Budapest, Pf. 176.
Tel: 06 1 327-8965
Fax: 06 1 327-8969