2013. I-VI
 

Egészségi és katona-egészségügyi állapotok a Rákóczi-szabadságharc idején
Kapronczay Károly

A felszabadult területeken nemcsak telepítészek váltak szükségessé, hanem létfontosságú lett a mocsarak lecsapolása, a folyók szabályozása, gátak és utak építése. Egy 1686-ból származó leírás szerint így festett a táj: „Meneteltünk 30 néhány mérföldet, de sem falut, sem várost nem találtunk. Gyakran találkoztunk kisebb-nagyobb kóborló csapattal: a család mind a vadnépeknél, földbe ásott kunyhókban lakott, s mint a tatárok, vadászatból és halászatból tartotta el magát, nyúzott nyers húst ettek, mint a cigányok. … A hajdani szép Magyarország pusztasággá változott, 30-40 mérföldnyire se volt falu, se város. Embernagyságúra nőtt a fű, úgyhogy utat kellett vágni. A lerombolt városok és faluk megvadult kutyáival volt tele a város, amelyek mint megvadult farkasok egyaránt megtámadták az ember és állatot, kikaparták a hullákat, s széthurcolták a csatatereken.” Ezzel szemben a Felvidéken és Erdélyben nemcsak rendezett állapotok uralkodtak, hanem néhány városban már kiépített vízvezetékek működtek (Beszterce- és Körmöcbánya, Lőcse, Bártfa, Eperjes, Kassa, Kolozsvár), ugyanakkor az Alföldön és a Tiszántúlon –– a törökdúlástól és a háborúk pusztításaitól legtöbbet szenvedett vidékeken –– felszíni kutak vizét itták.
A XVIII. században Európa népessége –– elsősorban a nyugati országokban –– megkétszereződött, míg hazánk lakossága a csaknem másfél évszázados török megszállás, a pusztító járványok (pestis, malária, vérhas stb.), a törökellenes háborúk miatt meglehetősen sivár képet mutatott. Igaz, már a XVII. század utolsó évtizedeiben megindult a külföldiek betelepítése; az első hullám nem sok eredménnyel járt, hiszen a bevándorlók nagy része éppen a járványok miatt (főleg maláriában) halt meg. A korabeli források szerint a Rákóczi-szabadságharc katonai vesztesége nyolcvanöt-kilencvenezer fő volt, de Erdélyben is meghaladta a tízezret. Az ebben az időben dühöngött pestisjárvány áldozatainak száma is megközelítette a négyszázezret, s mire beköszöntött egy „nyugodtabb korszak”, mintegy kétmillió körüli volt az ország népessége. A korabeli feljegyzések szerint is ennyi lehetett Magyarország lakossága a törökök kiűzése idején, de ennek számát 1720-ban –– már az első nagyobb betelepítés után –– 2,5 millióra becsülték. (Ez a lélekszám a II. József korabeli népszámlálás idejére 9,3 millióra nőtt.) Más számítások szerint a török kiűzése után Magyarország és Erdély lakossága 3,5 millió fő volt, 1720 körül 4,5 millióra nőtt. Ez utóbbi növekedés nemcsak a háborúk után törvényszerűen jelentkező „reprodukciós” lakosságnövekedésen alapul, hanem a szervezetten betelepített idegen etnikum megjelenésén is.
Szinte szólássá vált az a megállapítás, hogy szembetűnő a különbség a török hódoltság egykori vidékeinek és Magyarország, valamint Erdély egészségügyi helyzete között. Az 1700-as évek legelején Magyarország területén mintegy negyvenöt-negyvenhét orvos tevékenykedhetett, akik képesítésüket külföldi (főleg német és itáliai) egyetemeken szerezték. Csak a legmódosabb városok kiváltsága volt az „orvostartás”, igaz, ha orvost akartak volna alkalmazni, akkor sem találtak volna. A magyar területeken –– elsősorban a felvidéki és erdélyi városokban –– a XVI. századtól sebészcéhek működtek, amelyek lényegében ellátták a betegeket, életmentő segítséget adtak békében és háborúban, legfőképpen járványok idején. A korabeli feljegyzések „összesítése” alapján a Rákóczi-szabadságharc idején mintegy nyolcvanöt-kilencven sebész dolgozott a magyar területeken. Az adott orvosi és sebészi létszám semmi esetre sem lett volna képes nagyobb tömegeket „ellátni”; nem véletlenül jegyezték fel a főúri vagy gazdagabb nemesi udvartartások egy-egy orvos vagy jobb képességű sebész hosszabb-rövidebb időre való „szerződtetését”, illetve egymásnak is ajánlották az orvosokat és sebészeket. A falvakban, a kisebb településeken betegség esetén leginkább a javasasszonyokhoz és a gyógyításban jártas lelkészekhez fordultak. A teológiai képzés egy részét a „medicina pastoralis” ismeretanyaga jelentette, amely elsősorban orvosi tanácsokat, tapasztalati alapon nyugvó gyógynövényismereteket, életmódi tanácsokat tartalmazott.


1. oldal következő>>

 

 

Név
E-mail

Tudományos Ismeretterjesztő Társulat
1088 Budapest, Bródy Sándor u. 16.
1431 Budapest, Pf. 176.
Tel: 06 1 327-8965
Fax: 06 1 327-8969