2013. I-VI
 

A köz egészsége és a média
Pécsi Tibor

Nem volt ez másként a XXI. század és egyben a harmadik évezred kezdetén sem, amikor senki sem sejtette, hogy már 2002 végén egy új fertőző betegség, az atípusos tüdőgyulladásként elhíresült SARS-járvány teszi próbára a közegészségügyiek és a víruskutatók tudását. S hol van még az évszázad vége! Ki tudná megjósolni, hogy mi minden rosszban és jóban lesz része az egészségügynek? Mindez azonban nem teszi feleslegessé a tervezést, azt, hogy legalább a jelenleg ismert kihívásokkal — egyebek között a heveny és idült betegségekkel, a környezeti ártalmakkal, a mikrobáknak a gyógyszerekkel szembeni terjedő ellenállásával, valamint napjaink egyik rémével, a bioterrorizmussal — megkíséreljük felvenni a küzdelmet. Enélkül ugyanis nem számíthatunk a lakosság egészségi állapotának javulására, sőt, fennáll a veszélye annak, hogy romlani fog.
A múlt századi Egészséget mindenkinek 2000-re program már meghirdetésekor kudarcra volt ítélve, hiszen a ragályos betegségek visszaszorítása terén elért látványos sikereket nem követte az idült bajok orvoslásának érdemi fejlődése. Ugyanilyen sors vár az újabb, Egészséges embereket 2010-re programra, hiszen ennek sincs több realitása. De kitűzött cél nélkül még nehézkesebb az előrehaladás, s ezért nemcsak kormányokat terhel felelősség, hanem csoportokat és egyéneket is.
A tapasztalatok azt mutatják, hogy a kormányok, valamint az egészségügyi, közegészségügyi hatóságok és szervezetek nélkülözhetetlenek a törvények és a határozatok kidolgozásához, meghozatalához és érvényre juttatásához, ám ez egymagában kevés a lakosság egészségi állapotának fenntartásához vagy javításához. Elengedhetetlen az egész társadalom, a népességi csoportok és az egyének tevékeny részvétele és tenni akarása is. Együttesen kell ugyanis olyan társadalmat létrehozni, amely megfelelő feltételeket teremt e téren. Ebben meghatározó szerepe van egyebek között az iparnak, a mezőgazdaságnak és az üzleti világnak csakúgy, mint a médiának. Azon túl, hogy minden ágazat munkahelyeket tart fenn, s ezzel hozzájárul az egészségmegőrzésben és a gyógyításban is oly fontos jólléthez és anyagi biztonsághoz, az ipar és a mezőgazdaság állítja elő azokat a termékeket, élelmiszereket, amelyeken az életünk múlik. De e termékek egyúttal foglalkozási ártalmak és környezeti károsítások, mérgezések forrásai is, amelyek kikezdik az egészséget, és súlyosbítják a betegségeket. Igen ám, csakhogy az egészségügyi-közegészségügyi erőfeszítések elégtelenek a rossz tendenciák megfékezéséhez, nem kis mértékben azért, mert a politika jórészt nem veszi figyelembe a cselekvési óhajokat. Ekképp fordulhat elő, hogy a lakosság egészségi válsága tartós. Jóllehet a nagyközönség és a politikacsinálók is tudatában vannak az egészség sérülékenységének, kikezdhetőségének, sajnos, elmaradnak vagy nem elég hatékonyak azok a beavatkozások, amelyektől javulást remélhetnénk. Ennek azonban az is feltétele, hogy kellő létszámú és szakmai felkészültségű legyen a közegészségügyi szolgálat személyi állománya (ez elengedhetetlen a járványügyi felügyelethez — surveillance-hoz — és hatékonysághoz); hogy magas szintű laboratóriumi háttere legyen; s hogy hatékony és szervezett legyen a kommunikációs hálózat. Emellett nem mellőzhető a lakosság részvétele sem, amelyben fontos szerepe van annak, hogy hozzáférnek-e a polgárok az egészségügyi-közegészségügyi ellátáshoz és szolgáltatáshoz. Elsősorban politikai, kormányzati és pénzügyi, de nem kis részben szemléleti kérdés is, hogy megteremtődjenek azok a társadalmi, munka-, média- stb. feltételek, amelyek nagyban hozzájárulhatnak a népegészség javulásához.
E tekintetben a világ legfejlettebb országa, az Egyesült Államok sem áll a helyzet magaslatán. Egy nem régi áttekintés szerint következetlenek és elavultak a közegészségüggyel kapcsolatos szövetségi és tagállami törvények. Minthogy ez azzal a veszéllyel jár, hogy egy esetleges válsághelyzetben nem eléggé hatékony és összehangolt közegészségügyi reagálásra lehet számítani, össznemzeti igény támadt arra, hogy a közegészségügyi törvényt a kívánalmak szerint megreformálják. Ennek együtt kell járnia a kormányzati és nem kormányzati közegészségügyi szakemberek továbbképzésével, hogy felkészültebbek legyenek korunk egészségügyi kihívásaira. Evégett azt javasolják a szakértők, hogy az atlantai Betegség-ellenőrzési és -megelőzési Központ (CDC) időnként mérje fel a közegészségügyi hálózatban dolgozók képzettségét, felkészültségét, reagálási képességét és annak hatásosságát, s járjon közben a szövetségi egészségügyi kormányzatnál annak érdekében, hogy minden tagállamban növelje a közegészségügyi laboratóriumok kapacitását. De az is a CDC és még néhány központ feladata kell legyen, hogy összehangolja az ország összes közegészségüggyel (is) foglalkozó intézményének munkáját és kutatásait, valamint a közegészségügyben dolgozók és az egyetemi hallgatók ilyen irányú képzését.


1. oldal következő>>

 

 

Név
E-mail

Tudományos Ismeretterjesztő Társulat
1088 Budapest, Bródy Sándor u. 16.
1431 Budapest, Pf. 176.
Tel: 06 1 327-8965
Fax: 06 1 327-8969