2013. I-VI
 

Halasy-Nagy József történetfilozófiai elvei
Garaczi Imre

Nem volt ő rendszerképző, iskolateremtő alkat, jelentőségét a tudományos igénnyel felépített, ismertető-elemző művei adják, amelyek széles olvasói kört teremtve, a mindennapok művelt, olvasni szerető emberét célozták meg, aki hajlandóságot mutatott arra, hogy a két világégés közepette, a technikai és a fogyasztói szemlélet abszolutizálása mellett önmagát a létvilág egészében legyen képes értelmezni.
Az 1940-ben megjelent Ember és világ című művében így fogalmazza meg e feladatot programatikus célként: „A filozófia tehát eredeti mivoltában sohasem tan, nem is gyakorlat, hanem a kettő szintézise: élet a szó igazi értelmében — törekvés létünknek belülről, a szellem felől történő átalakítására. S akkor született meg, amikor valaki először komolyan vette Apollón isten parancsát: »Ismerd meg tenmagadat!«, s a lét tükrébe tekintve kereste abban a maga orcájának vonásait: a létnek az értelmét. Ezért fontosabb benne a gondolkodó én, mint az egész világ. Hérakleitosz — saját bevallása szerint — »önmagát kutatta«, s önmagában fedezte föl a logoszt, amely egyben nomosz, s mint ilyen az egész mindenséget áthatja.” A továbbiakban az említett mű gondolatmenetét követve értelmezzük Halasy-Nagy legjellegzetesebb történetfilozófiai elveit. Halasy-Nagy számára a filozófia életforma, lételemző meditáció, szókratészi séta a szubjektum számára a metafizika tartópillérei között, s eme séta alanya mindig az a hús-vér ember, aki éppen valamelyik történeti korszakba vettetvén nem hagyja, hogy politikák, oktrojált hitregulák, avagy ökonómiai röghözkötések uralkodjanak felette, hiszen a létegész lehetőségeiből önismeretének autonómiája alapján azért követeli a választás lehetőségét, hogy emberi méltóságát megőrizve találhassa meg a katarzis fenségét. Ez a szellemfilozófia értelme, amit Halasy-Nagy egész életében képviselt.
Ezt a tartalmat próbálta felfedezni és bemutatni a bölcselettörténet nagy egyéniségeinek gondolataiban. Platónban az egzisztenciát értékeli, a szellem akaratát, ami szembeszegez a világgal, s az élet értelmét abban találja meg, hogy a szabadság, az alkotó lendület ne pusztulhasson el, ne váljék tárggyá, s ne fokozódjék le a partikuláris életvilág közönyében.
E gondolat alapján így rokonítja a filozófust a vallásos emberrel: „Sokszor nehéz eldöntenünk: a vallás lesz filozófiává vagy a filozófia vallássá egy-egy ilyszerű élet esetében. A hívő lelket és a filozófust egyaránt az ember sorsa nyugtalanítja, csakhogy a hívő megtalálja kérdéseire a feleletet Istennél, s vele élve társaságban nyugalom száll a lelkébe. … A filozófus azonban az értelem tengerén hányódik és keresi a partot, ahonnan a menekülés int feléje. … Filozófusnak lenni nem öröm és vigasság, hanem önkínzó elhivatás. Giordano Bruno előbb égett el a maga gondolatainak izzásában, mint a máglya tüzében — s Hegel ajkát számtalanszor hagyta el a »szörnyű szó«: wer von Gott dazu verdammt ist, ein Philosoph zu sein!”


1. oldal következő>>

 

 

Név
E-mail

Tudományos Ismeretterjesztő Társulat
1088 Budapest, Bródy Sándor u. 16.
1431 Budapest, Pf. 176.
Tel: 06 1 327-8965
Fax: 06 1 327-8969