2013. I-VI
 

Jogállami vívódás mintakényszerek Szküllája és csalódások Kharübdisze közt (Litvánia példájában)
Varga Csaba

Miképpen engedjenek a belső átalakulásuk sürgető jellegétől erősítetten külső kapcsolatrendszerük mintaátvételre ösztönző, a bejárt utak kész voltával és azonnali biztonságával kecsegtető nyomásának úgy, hogy mindez egyidejűleg magával hozhassa a szervesülés ígéretét, a saját tartalékokból való merítés és a hagyományok mozgósításával nyerhető energiák felszabadításának biztató perspektíváját egyaránt? Előrerohanhatnak-e mások másutt máskor kiszenvedett válaszainak gyors megtanulásával, avagy maguknak kell sziszifuszi munkával, csalódások túlélésével kikínlódniuk saját útjukat? Nem minden ország tette fel e kérdést, mert sodortak az események, s a szükség nemigen adott időt töprengésre. Kívülről ingyen hozott megoldások azonban gyakran szülhetnek idegen, a belső várakozástól távolra szakadt eredményt. A kijózanodás idején pedig minden érintett rájöhetett az utólagos bölcsességre, nevezetesen: alternatív választási lehetőség fennáll — fennállott — akkor is, ha eltérő út járhatósága a kortárs szereplőben esetleg meg sem fogalmazódik.
A szovjet birodalom felbomlásának másfél évtizede után keserves most rádöbbennünk arra, hogy minden új útra lépő államnak magának, saját véletlenszerűségeitől sodortatva kellett szembenéznie egy önálló jogrendszerépítés problémáival. Egymásrautaltságuk tudata, szervezeti kerete sajnos gyenge volt, külső fókuszként pedig Moszkvát más, egy másik óceánt övező keleti part váltotta fel, s ellenerő kifejtésében, a magukra maradottak összeszerveződő erővé ébredésében ez utóbbi sem volt érdekelt. Mindenki maga próbálkozott hát — amerikai politikai és nyílt társadalmi ügynökök nyüzsgése közepette —, a rögtönzésből azonban konszolidálásra érdemes végkifejlet, érett produktum ritkán szokott létrejönni.
A magyar igazságtételi törekvések kudarca csak egy volt a számos hasonló megrázó esemény közül. Ám már ebből is rájöhettünk arra, hogy — ha egyszer az első pillanatban való cselekvést elmulasztottuk — nem lett volna szabad ilyen átfogó gonddal magunkban, nemzeti keretek közé bezártan szembenézésre vállalkoznunk; mint ahogyan rá kellett ébredjünk arra is, hogy szervesebben alakulhatott volna térségünkben egy (a fentiek vagy tengernyi egyéb gond megoldására irányuló) nemzetközi összefogás, ha nem vagyunk történetesen ennek kezdeményezésében is túlságosan koraiak, másokhoz képest talán úttörők.
A problematika, amelynek áttekintésére a következőkben vállalkozom, litván válasz, egy jogi teoretikus tollából. Időben bizonyára nem a legkorábbi, hiszen mások csalódásaiból is okulhatott. Ámde a saját tapasztalatai közegében rendkívül átgondolt: figyelemreméltóan rendszerszerű, ősi bölcsességeket jelenlegi tudományeszményeink fényében fogalmaz újra, s miközben saját honi történelmi tanulságaiból indul ki, globálisan új világunk közösen megélt kudarcaiból születő válasz fogalmazódik meg lapjain.
Az önálló államépítés útjára 1990-ben visszatérő Litvánia alkotmányának (1992) preambulumában szintén megfogalmazott joguralmi eszme mint olyan eleve arról a felismerésről tanúskodik, hogy elvben egy Rechtsstaat bárminemű jogkövetésének korlátozatlanságát a rule of law érdemi értékszemlélete már sikerrel keretek közé szorítja, majd a Sozialrechtsstaat “a szociálisan gyengéket erősítő s az erőseket gyengítő” beavatkozásával ténylegesen meg is valósítja. Nos, történelmileg visszatekintve a litvánok nemcsak azt láthatták, hogy XVI–XVII. századi gondolkodóik egy “jól szervezett”, “szerves” állam vágyában már a jogot a törvénytől különválasztották, s a törvénytől helyességet követeltek (mindenki javának az egészséges értelem szerinti szolgálatát), hanem azt is, hogy már az a polgárokat egykor megillető eredeti szabadság, amely — mint ezt modern respublikánus politikai filozófiák egyöntetűen feltételezik — közösséggé szerveződve utóbb társadalmi szerződésük alapjául szolgált, szintén nem jogosíthatott anarchiára, hanem éppen kiegyenlítődést készíthetett elő. Az úgynevezett litvániai statútumok (1529, 1566 és 1588) ugyan rendkívül kiterjedt joguralmat garantáltak, de kizárólag a nemesség javára. Ez a lengyel gyökerű liberum veto hatására még tovább merevült, s így az uralkodó hatalmának és felelősségének felbomlasztása sem vezethetett másra, mint vagy — haszonélvezőként — a nemesek mindenki más ellen forduló kényuralmára, vagy — bármiféle korlátozottságtól mentesen — idegeneknek legalább a rend ígéretét hordozó hatalomrajutására. Nos, történelmileg tudjuk, hogy Litvániában mind a kettő egymás után és egyként tragikus hatással be is következett.


1. oldal következő>>

 

 

Név
E-mail

Tudományos Ismeretterjesztő Társulat
1088 Budapest, Bródy Sándor u. 16.
1431 Budapest, Pf. 176.
Tel: 06 1 327-8965
Fax: 06 1 327-8969