2013. I-VI
 

Megmaradnak-e a vásárhelyi tanyák?
Szenti Tibor

A szegedi kaszálóövezetben már a XVII. század végén működő szállások voltak. Közismert, hogy a török hódoltság alatt a Dél-Tiszántúlon is elpusztult a középkori szállásrendszer. Hódmezővásárhelyen a Puszta 1743-as elkülönözése után a tuguriális területen elindult az újkori szállásrendszer kiépülése. A XVIII. század végén már fejlett szállástanyákkal találkozunk, ettől kezdve folyamatosan épült ki a vásárhelyi tanyavilág.
A XX. század eleji népszámlálás alkalmából a vásárhelyi lakosságnak már 39,3%-a tanyán lakott. (Kecskeméten ez az arány 47,1% volt akkoriban.) Vásárhelyen 1949 végéig közel hétezer tanyaszámot osztottak ki. A tanya tehát gazdálkodási és életmódbeli szükségszerűségből kialakult külterületi településforma. Egyet kell értenem dr. Romány Pál többször hangoztatott kijelentésével, miszerint tanya mindig lesz, hiszen nélkülözhetetlen a gazdasági és életmódbeli követelmények miatt. A kérdés az, milyen tanyák vannak jelenleg, s milyenek épülhetnek a jövőben.
Vásárhely megmaradt, termelésre alkalmas 46 083 hektárnyi határában a városi földhivatal adatai szerint jelenleg 1691 ingatlan van, ebből mezőgazdasági termelésben legfeljebb nyolcszáz-ezer vesz részt, a többi elhagyott szövetkezeti épület. A kialakult tanyáknak nagy részét a szocialista mezőgazdasági szektor kiépítése rombolta le. Az épületekkel együtt tönkrement az egykori életminőséget támogató infrastruktúra is.
A megalomán birtoknagyság növelése érdekében a szántóföldekkel egybeszántották a XVIII. század végi, kézzel rajzolt térképeinken már megtalálható, a XX. század közepéig használt göbölyhajtóutakat, a tanyarendszer terjedésével kialakult ország- és dűlőutakat. Erőgépekkel még a földből is kiszaggatták a gazdatanyákon terjedő, jó ivóvizet szolgáltató artézi kutakat, a lebontásra ítélt tanyák körül telepített, a mikroklímát garantáló, a vadállománynak fészkelő- és búvóhelyet nyújtó, de a terület elsivatagosodását is gátló fákat, bokrokat.
A határrészekben úttörő gazdálkodást folytató tanyákon már az 1930-as években megjelent a villanyáram, s különösen a köves utak menti tanyák, olvasókörök környékén a kisebb birtokokra is kezdték bevezetni. Ezek mostanra mind elpusztultak. A helyi önkormányzat jelenleg önerős támogatással igyekszik a megmaradt tanyák egy részének villamosítását megoldani.
Felvetődik a kérdés, hogy a XXI. század elején vajon visszaálmodhatjuk-e a vályogfalú, szűk ablakú, villany nélküli hagyományos tanyákat. Kényszeríthetjük-e arra a manapság kiköltözni vágyó családokat, hogy infrastruktúra és közbiztonság nélkül kitelepüljenek az elhagyott határba, mint évszázadokkal korábban őseik, akik a terület első hódítói voltak? Ha jobb életet igyekszünk teremteni magunknak, másoknak sem kívánhatjuk, hogy addigi urbánus életszínvonalukat felcseréljék letűnt korok életformájával.
Hódmezővásárhelyen már az 1880-as évektől folyamatosan nyomtatásban jelentek meg a tanács építési rendeletei. Ezek kezdetben nem szabályozták külön a bel- és külterület építkezését, ám néhány év múlva, a társadalmi igény következtében, kitértek a tanyai építkezés behatárolására is. Előbb csak azt jelölték meg, mekkora lehet az a legkisebb terület, amelyre tanyát szabad építeni. A XIX. század végén már azt is kikötötték, hogy lakóépületet csak szilárd alapra, elsősorban téglára lehet építeni.


1. oldal következő>>

 

 

Név
E-mail

Tudományos Ismeretterjesztő Társulat
1088 Budapest, Bródy Sándor u. 16.
1431 Budapest, Pf. 176.
Tel: 06 1 327-8965
Fax: 06 1 327-8969