2013. I-VI
 

A Kárpát-medence nemzeti kisebbségeinek kollektív jogai és érdekei
Prugberger Tamás

Ugyanakkor az osztrák–magyar kiegyezést követően eluralkodó szűk látókörű magyar nacionalista politika magyarosítási hullámot indított el. Erre reagálva e népcsoportok egy része önállóvá vagy legalábbis autonómmá kívánt válni, más részük pedig a szomszédos nemzeti államalakulat valamelyikéhez igyekezett csatlakozni. E törekvéseket a cári Oroszországból induló, valójában az orosz nacionalizmust leplező pánszláv mozgalom táplálta a szláv nemzetiségek körében, az erdélyi románság esetében pedig a saját értelmisége (Ratiu, Goga) által irányított, érthető és helyénvaló nemzeti öntudatra ébredés vezérelte a XIX. század közepén. Sem a magyar, sem az osztrák vezető politikai elit — élén az osztrák császár és magyar király Ferenc Józseffel — nem tudta kezelni e kérdést, mert makacsul ragaszkodott a dualista államberendezkedéshez. Ha még az első világháború előtt — Rudolf trónörökös vagy Ferenc Ferdinánd koncepciójának megfelelően — ez a dualista Monarchia több egyenjogú tagállamból álló, közép-európai monarchiává vált volna, kialakulhatott volna belőle a háború után egy akár parlamentáris monarchiaként, akár köztársasági államformaként működő, több egyenjogú tagállamból álló közép-európai unió.
Sajnos, a Monarchia felső vezetésének szűk látókörű politikája miatt (osztrák és magyar részről egyaránt) a háború utáni rendezés során nem a fenti terv valósult meg. A nyugat-európai antanthatalmak rövid távú gazdasági érdekei miatt egymással szembeállított, gazdaságilag alig életképes kisantantállamok alakultak ki részben Magyarország, részben Ausztria területéből, s a Monarchia két tartópilléréből, egymástól teljesen elválasztva, összezsugorított Ausztria és Magyarország lett. Hazánk magyar nemzetiségű lakosságának jó része a trianoni határokon kívül rekedve, zárt etnikai népcsoportként a kisantantállamok területére került, s bár a békeszerződést létrehozó nagyhatalmak kollektív jogokat garantáltak nekik, mindezt írásban nem rögzítették, s emiatt sohasem érvényesítették e jogokat.
Az első világháborút követő rendezés Közép-Európa soknemzetiségű struktúrájában lényegében nem oldott meg semmit, csupán a háború előtt három részre osztott lengyel nép számára volt eredményes: létrehozta az egységes, független Lengyelországot.
„Nagy-Románia” de iure román államalkotó népességű országként működött tovább, de facto azonban többnemzetiségű állammá vált, ahol az Erdélyben túlnyomóan zárt területeken és csak kisebb részben szórványban élő magyar, szász, sváb, valamint kismérvű szlovák és szerb etnikum meg volt fosztva minden kollektív nemzeti kisebbségi jogától, s nyelvét hivatalos érintkezésben nem használhatta, csupán a gazdasági és a magánéletben. A Balkánon hasonlóan alkották meg több szláv népcsoportból, mesterséges tákolmányként a Szerb–Horvát–Szlovén Királyságot, amelyben az ortodox vallású és görögkeleti kultúrájú szerbség nacionalista egyeduralmi törekvései ellentétben álltak a latin kultúrájú, katolikus vallású horvát és szlovén, valamint a muzulmán bosnyák etnikum mint államalkotó népcsoport érdekeivel. A macedónokat vallási alapon részben a szerbekhez, részben a bosnyákokhoz sorolta az új állam felső vezetése, a montenegróiakat pedig Szerbiához. Ezzel a helyzettel sem a macedónok, sem a montenegróiak nem voltak megelégedve. Kiálltak a szerbségből való különállásuk mellett, s ezt végül a második világháború után Tito Jugoszláviájában el is ismerték. Ugyanakkor a koszovói albánok, a vajdasági, a szerémségi (Szerbia) és a horvátországi, valamint a szlovéniai magyarok helyzete — éppúgy, mint az addig magyar területen élő sváboké — hasonlóan alakult a kollektív kisebbségi jogok szempontjából, mint Romániában. Az újonnan létesített Csehszlovákia a Szerb–Horvát–Szlovén Királysághoz hasonló mesterséges államalakulat lett, két egymásnak feszülő szláv néppel, a csehvel és a szlovákkal. Itt a csehek követeltek maguknak hegemóniát a szlovákok felett, miként a szerbek a horvát, a szlovén, a bosnyák stb., szintén államalkotónak kikiáltott nemzetiségek felett. Csehszlovákiában az átcsatolás után a nem államalkotó szudétanémetek, a szlovákiai magyarok, a szepesi szászok és a kárpátaljai rutének helyzete is a romániaihoz és a szerb–horvát–szlovéniaihoz hasonlóan alakult. Területileg megrövidült a legyőzött Németország is, s nagyszámú német ajkú lakosság került Lengyelországhoz, Franciaországhoz, Belgiumhoz és Hollandiához, hasonló kisebbségi státussal.


1. oldal következő>>

 

 

Név
E-mail

Tudományos Ismeretterjesztő Társulat
1088 Budapest, Bródy Sándor u. 16.
1431 Budapest, Pf. 176.
Tel: 06 1 327-8965
Fax: 06 1 327-8969