2013. I-VI
 

François Furet történelemszemlélete
Pócza Kálmán

A második világháború után kommunistává váló Furet az 56-os magyar forradalom után elhagyja a Francia Kommunista Pártot, sőt nemsokára a francia forradalom marxista–jakobinista értelmezésével is vitába száll egy Denis Richet-tel közösen írt könyvében. A hatvanas évekre megszilárduló, immár majdnem egy évszázada uralkodó marxista forradalomértelmezéssel szemben — amely a forradalmat egy hosszan tartó társadalmi átalakulás végpontjaként értelmezi, s okait és lefolyását elsősorban a gazdasági és a társadalmi körülményekkel magyarázza — Furet és Richet azt hangsúlyozza, hogy a francia forradalom nem egy bizonyos társadalmi osztály (a polgárság) forradalma egy másik (a nemesség) ellen, amelyet a baloldali történetfilozófia értelmében egy második (proletár) forradalom követ, mivel vezetői között éppúgy találni papokat és nemeseket, mint polgárokat. Sokkal inkább egy felvilágosult társadalmi csoportról van tehát szó, amely osztályok szerint nem sorolható be, mivel tagjai majdnem minden rétegből verbuválódtak. Ezenkívül azzal az akkoriban szintén közkeletű vélekedéssel is szembeszállnak, hogy a terror szükségszerű következménye a forradalomnak, mivel a külső fenyegetés és az arisztokrácia forradalomellenes összeesküvései létében fenyegették a forradalom vívmányait. Ez az értelmezés, amely a forradalom főszereplőinek saját vélekedése is volt egyben, olyan törvényszerűséggel ruházza fel a forradalom menetét, amelynek révén a terror is igazolhatónak látszik — még az 1960-as évek Franciaországában is. Furet-ék viszont kisiklásnak titulálják a forradalom ilyen menetét, vagyis szakítanak azzal az addig bevett történelemszemlélettel, amely determináltnak akarja tekinteni a történelem menetét, s ezzel igazolni próbálja a forradalom egyik legkétségesebb szakaszát, a jakobinus diktatúrát. Anélkül, hogy az anakronizmus vagy egy hamis hatástörténet hibájába esnénk (hiszen Skinner például csak öt évvel később, 1969-ben fejti ki nézeteit a hibás eszmetörténet-írásról), utalunk arra, hogy ez a fajta történetfilozófia az angol eszmetörténészek szerint sem állja meg a helyét.
Furet azonban következő nagy munkáiban és tanulmányaiban egészen másfajta érdeklődésről és módszertani alapállásról tesz tanúbizonyságot: az eszmetörténettől oly távol álló kvantitatív történetírás felé fordulva vizsgálja az írásbeliség elterjedését Franciaországban. Ennek a szellemi problémának a társadalmi vetületeit veszi szemügyre a forrásokból szerezhető számok és adatok felhasználása révén. A kvantitatív történetírás elmúlt korok olyan valóságának feltárására törekszik, amelyet nem feltétlenül fogalmaztak meg akkoriban az elbeszélő források. Az — egyébként a cambridge-iek által is kedvelt — esemény- és politikatörténettel szembeállítva, amelyről a kortársak tudósításaiból tudunk, a kvantitatív történetírás nem rövid távú politikai folyamatok rekonstruálására törekszik, hanem különböző forrásokból kiindulva olyan gazdaság- vagy kultúrtörténeti (s csak kevéssé politikatörténeti) kérdések megválaszolására törekszik, amelyekről a források árulkodhatnak. Így például ha az anyakönyvi kivonatokat hosszú távú időszakaszokban vizsgáljuk, világos képet kaphatunk a társadalom demográfiai átalakulásáról, a jól dokumentált árak tanulmányozása révén pedig a legfőbb gazdasági folyamtokba kapunk betekintést. Ugyanakkor ezek az adatok egyéb szempontból is használhatók, hiszen az anyakönyvi kivonatok nemcsak a demográfiai változásokat jelzik, hanem a mentalitástörténetben is fényt vethetnek a házasodási vagy a vallási szokásokra és változásaikra. Az aláírások vizsgálata révén pedig az írásbeliség elterjedése is feltárhatóvá válik. A források efféle felhasználása viszont arra világít rá, hogy a történész mindig maga konstruálja meg a történelmet, mégpedig azáltal, hogy megfogalmaz bizonyos kérdéseket, amelyekre megpróbál választ találni forrásaiban. Az eseménytörténettel szemben, amelyben a politikai történések egyedisége és hasonlíthatatlansága meghatározza a történész elbeszélésének témáját és elbeszélését, a kvantitatív történetírásnak magának kell megfogalmaznia problémáit. Egy bizonyos időszak minimálisan formalizált adatait más időszakok hasonló adataival összehasonlítva tárja fel a társadalom vagy a gazdaság történetét. Mint látható, ilyenkor a történész a hosszú távú változásokra figyel, nem pedig a rövid távú eseményekre. A források sűrűsége ugyan becsaphatja, ám kellő körültekintéssel mégiscsak feltárhatónak látszanak a társadalmi változások. A szeriális (hosszú időszakok összehasonlításán) alapuló kvantitatív történetírás ily módon egészen más periodizációt használ, hiszen a gazdasági változások nem mindig, sőt leggyakrabban egyáltalán nem esnek egybe a politikai vagy a társadalmi változásokkal. Egy másik tanulmányában mindezek kapcsán Furet azt is kifejti, hogy az eseménytörténet-írás alapjául a biográfia műfaja szolgál, amely viszont a kronológiát követve teleológiai jelleggel ruházza fel a narratív történetírást. Márpedig így a szükségszerűség látszata vetül minden történelmi eseményre, s ezt Furet hevesen ellenzi.


1. oldal következő>>

 

 

Név
E-mail

Tudományos Ismeretterjesztő Társulat
1088 Budapest, Bródy Sándor u. 16.
1431 Budapest, Pf. 176.
Tel: 06 1 327-8965
Fax: 06 1 327-8969