2013. I-VI
 

Nem csak Chaplinről...
Nemes Károly

(A film alkotta Chaplin és a Chaplin alkotta film) Charles Spencer Chaplinnek ezúttal nem az életét és filmjeit érdemes felidézni (ezt a Valóság 1999/12. számában már megtettem), hanem távolabb tekintve, a filmről mint művészetről írom tanulmányomat. Mert lehetséges, hogy Chaplin félig gyerekként és nagyon nyomorúságos helyzetben nem gondolkodott művészetről, de már a színházban is művészetet csinált; abban pedig, hogy a mozgókép alapján filmművészet keletkezett, kiemelkedő szerepe volt. Mi volt az, ami Chaplint szinte predesztinálta a filmes pályára? Elsősorban nemcsak arra való érzékenysége és készsége, hogy észrevegye azt, amit más nem, hanem az is, hogy az visszhangot verjen benne.
Egy új menhelyre érkezvén Chaplin észlelte, hogy az még az előzőnél is szomorúbb. Így fogalmazta meg: „a falevelek sötétebbek, a fák magasabbak”. Ez nem véletlen kifejezése egy állapotnak. Apja második feleségének lakását így jellemezte: „Minden csupa szomorúság, akárcsak Louise: a tapéta, a bútor, a kitömött csuka az üvegben, amint éppen lenyel egy hozzá hasonló halat.” Akár burleszkelemnek tekinthető új háziasszonyuk megfigyelése: „A templomban jól megnéztem, s felfedeztem, hogy műfogsora van. Éneklés közben elvált a felső ínyétől, s a nyelvére esett: a hatás frenetikus volt.” Mély benyomást tett a gyerek Chaplinre egy, a vágóhídról megszökött bárány komikus üldözése majd visszavitele, amely nyilvánvalóan az állat halálát jelentette: „A tavaszi délután és a komikus vadászat emléke napokig kísértett; talán ez az epizód alakította ki bennem filmjeim alapérzését, a tragikum és komikum ötvözetét.”
Az érzékenység és az élményszerű reagálás azonban nem művészet. E tekintetben igaza van André Malraux-nak: „A művésznek nem kell okvetlenül érzékenyebbnek lennie, mint a műélvezőnek, s gyakran nem is egy fiatal lányhoz hasonlóan szenzibilisnek, mert a művész másfajta módon érzékeny. Az élénk fantázia még nem tesz senkit regényíróvá, a szemlélődésre való hajlamtól még nem lesz senki költő. ... Miként a zenész nem a pacsirtát, hanem a zenét szereti, a költő a verset és nem a naplementét, ugyanúgy a festő sem rajong különösebben a figurákért vagy a tájakért, hanem olyan ember, akit elsősorban a képek érdekelnek.” A formától tehát nem tekinthetünk el, mert ez adja a művészetet –– az élmény esztétikai hatást keltő formáltsága.


1. oldal következő>>

 

 

Név
E-mail

Tudományos Ismeretterjesztő Társulat
1088 Budapest, Bródy Sándor u. 16.
1431 Budapest, Pf. 176.
Tel: 06 1 327-8965
Fax: 06 1 327-8969