2013. I-VI
 

A vajdasági magyarság és az autonómia
Szalma József - Ribár Béla

(Alapvető emberi és kisebbségi jogok) A vajdasági magyarság kollektivitása és egyénei 1989-től 2000 októberéig a nacionálszocialista milosevicsi rezsim hatalombitorlása alatt súlyos diszkriminációnak voltak kitéve. A jogtiprás különböző formákban jutott kifejezésre.
Az alapvető emberi jogok közül az első az élethez és az alapvető egzisztenciához való jog. Ismeretes, hogy karhatalmi kényszer alkalmazásával az említett rezsim lakossági számarányához képest aránytalanul sok magyar ajkút küldött az általa provokált háború első hadszíntéri soraiba, annak ellenére, hogy e kisebbségi közösség polgári, politikai és civil társadalmi közössége és egyénei számos protestációban elítélték a háborút, kinyilvánították háborúellenes álláspontjaikat, s felhívták a hatalom figyelmét arra, hogy a viták békés és politikai úton is megoldhatók. Az akkor érvényes büntető jogszabályok a katonai behívók megtagadását húszéves börtönbüntetéssel szankcionálták. Ugyanebben az időszakban a katonai jogszabályok nem ismerték el a –– fegyver nélküli –– civil katonai szolgálatot. Ezáltal a rezsim nem fogadta el a lelkiismereti szabadsághoz való jogot.
A diszkriminatív jogszabályok és a jogalkalmazási „gyakorlat” arra vezetett, hogy a mintegy tíz évig tartó háborús időszak alatt több mint ötvenezer magyar hagyta el a Délvidéket. (Ez a lélekszámcsökkenés világosan látszik az 1991. és a 2002. évi népszámlálás adataiból.) A magyarok tömeges kényszerű kiköltöztetése ellentétben áll az európai kisebbségvédelmi egyezménnyel, amely tiltja a kisebbségek által hagyományosan lakott régiókban a lakossági arány erőszakos megváltoztatását. Az etnikai arányok durva megváltoztatásához hozzájárult a szerbek tömeges beköltöztetése a Délvidékre, immáron ki tudja hányadszor 1920 óta. A kérdéses háborús időszakban nagyon sok magyart (fiatalt, középkorút és időst) elvittek a harcterekre, ahol ismereteink szerint több mint ötven magyar vesztette életét. Ez azonban nem minden. Sok fiatalt, aki a háborúk kitörése előtt kezdte meg rendes katonai szolgálatát (Bosznia, Horvátország és Szlovénia területén) olyan súlyos stressz ért, amely tartós következményekkel járt személyes és családi életében. Nagyon sok közülük jelenleg is munkanélküli. Megjegyzendő, hogy ezek a fiatalok gyakran megtagadták a katonai parancsokat, s ezért súlyos büntetésekben részesültek. Voltak olyan fiatalok — és középkorúak is —, akik megtagadták a katonai behívókat, otthon maradtak, kockáztatván a súlyos börtönbüntetést. E délvidéki magyarok iránt büntetőjogi eljárások indultak, s erről sajnos a sajtó nem sokat tájékoztatott. Számos magyar személy esetében elmarasztaló, szabadságelvonó büntetést hoztak. Sok magyar, ellenvéleményét kifejező egyetemi tanárt elbocsátottak állásából vagy úgynevezett diszciplináris eljárásokat folytattak ellenük, csupán azért, mert hallgatói kérésre és meggyőződésből magyarul oktattak és vizsgáztattak az egyetemen. A vajdasági vállalatokban tömegesen bocsátották el a magyar munkaerőt, helyükbe szerb menekülteket vettek fel, állami segédlettel.


1. oldal következő>>

 

 

Név
E-mail

Tudományos Ismeretterjesztő Társulat
1088 Budapest, Bródy Sándor u. 16.
1431 Budapest, Pf. 176.
Tel: 06 1 327-8965
Fax: 06 1 327-8969