2013. I-VI
 

Antall József
Kapronczay Károly

Nagy történelmi fordulóról, kiemelkedő politikusról valóban hiteles képet „rajzolni” csak történelmi távlatból, bizonyos idő elteltével lehetséges, amikorra már enyhülnek az adott történelmi kor körül kavargó indulatok, bizonyságot kapnak az ellentéteket szító események okai vagy összetevői, az azokban meghatározó (vagy annak vélt) szereplők szándékai, elképzelései, tetteik „mozgatórugói”. Igazuk van azoknak is, akik csak bizonyos idő múltán kívánnak nagy eseményeket elemezni, hogy tisztázott folyamatok sokoldalú értékelése után hozhassanak „időtálló” ítéleteket. Mások úgy vélekednek, hogy az ítélkezéshez azonnal hozzá kell kezdeni, az élő tanúk megszólaltatásával segíteni a később megszülető megítélés sokszínűségének kiformálódását. Mindkét megközelítésnek igaza van, s lehetséges arról vitatkozni, hogy a „megközelítés” milyen mélységű, valóban a lényeges történéseket helyezték-e a vizsgálódás középpontjába, vagy sem. E folyamatban rendkívüli fontosságúak a meghatározó politikai szereplők visszaemlékezései, emlékiratai, a velük készített úgynevezett „életinterjúk”, amelyek nem csak leírt szándékokról, elképzelésekről, az események meghatározó összetevőiről szólhatnak. Gyakran a politika nagy színpadáról visszavonuló, bizonyos eseményeket eldöntő politikusokat az életinterjúk érdekében ösztönzik emlékirataik megírására; még fontosabb az idő, nehogy az évek múlásával az esetleg „tisztázott” ügyek már „új optikával” kerüljenek a szövegbe. A XX. század bővelkedik híres emlékiratokban, hogy csak Churchill vagy De Gaulle nevét említsük. Az emlékirat, a visszaemlékezés, az interjú –– mint a modern idők sajátos műfaja –– kordokumentum, amely nemcsak az írott források értelmezéséhez nyújt segítséget, hanem összekötő kapocs az események szövevényes rengetegében. Ezért is „könyvsiker” a nyomdai napvilágot látó visszaemlékezés, főleg a kortársak körében, akik többségükben élő tanúi voltak a nevezetes eseményeknek.
Sajnos e könyvészeti „műfaj” megjelentetésére csak évfordulók adnak lehetőséget, amikor is a könyvkiadók által gyakran „dömping” alakul ki. Ez nem baj, sőt örvendetes esemény, noha azt a látszatot kelti, hogy a visszaemlékezés csak „kerek évfordulókhoz” köthető. Ez vonatkozik a rendszerváltoztatás miniszterelnökére, Antall Józsefre is, aki tíz esztendeje, 1993. december 12-én hunyt el, s aki a nemzet történelmének talán egyik legfontosabb időszakában állt a magyar kormány élén. Életében és halála után „lehetett” kedvelni, egyetérteni vele, sőt indulatosan bírálni, de a vele nem azonos elveket és politikai nézeteket vallók is elismerték (elismerik) karizmatikus politikáját, önfeláldozó tevékenységét és azt, hogy életében „agyonbírált” kormányzása teremtette meg Magyarország tekintélyét Európában, akkor formálódott ki az az új Magyarország, amely újból Európába integrálódhat. Személyét „izgalmassá” teszi, hogy élete utolsó néhány évében jutott meghatározó politikai és kormányzási feladathoz, előtte tudományos pályán tevékenykedett, mégis érett és felkészült politikusként robbant be a hazai politikai közéletbe és a nemzetközi politikába. Talán ez adott számára annyi követőt és heves bírálót egyaránt. A halálát követő tíz esztendőben mintha fogyott volna a bírálók tábora: talán az események, az azóta átélt „még különb történések” alátámasztották volna az antalli politika súlyosan bírált igazát.


1. oldal következő>>

 

 

Név
E-mail

Tudományos Ismeretterjesztő Társulat
1088 Budapest, Bródy Sándor u. 16.
1431 Budapest, Pf. 176.
Tel: 06 1 327-8965
Fax: 06 1 327-8969