2013. I-VI
 

Kékharisnyák szorításában
Feith Helga Judit - Balázs Péter

(Statisztikai adatok a felsőoktatásról) Magyarországon a felsőoktatási képzésben tanuló és képesítést szerző nők aránya először az 1980-as évek közepén haladta meg az 50%-ot. Ez folyamatos növekedés eredménye volt a XIX. század végétől kezdődően. Az első világháborúig a magyar korona országainak egyetemei között a Budapesti Egyetemen volt a legnagyobb a nőhallgatók aránya. Összehasonlításképpen, míg az 1909–1910. tanév első félévében Budapesten a teljes hallgatói létszám 4,35%-át tették ki a nők (háromszázhuszonhat fő), addig Kolozsvárott 1,6%-os (harminchét fő), a Zágrábi Egyetemen pedig mindössze 0,8%-os (tizenegy fő) volt az arány. Ezek a számadatok lényegesen elmaradtak a korabeli Európa fejlettebb államaitól, hiszen ekkor már mindenütt jóval nagyobb volt a nőhallgatók aránya, így például Svájcban 23,7%, Olaszországban 15,6%, Hollandiában 13,5%, Németországban 7,4% és Ausztriában 6,7%.
Az 1899–1900-as tanév első félévében a Budapesti Egyetem három karán még csak 0,5% volt a női hallgatók aránya, azonban a világháború első évében, az 1914–15-ös tanév első félévében már 18,88%-ra, tehát közel negyvenszeresére nőtt. Az 1921. évi XXV. törvénycikk, az úgynevezett Numerus clausus törvény ezt is az egyetemi karok által korlátozható jelenségek közé sorolta. Miniszteri indokolása szerint: „A törvényes rendelkezések szerint nőhallgatók csak a tudományegyetemek orvosi és bölcsészeti (bölcsészet-, nyelv- és történettudományi, valamint mennyiségtan-természettudományi) karaira vehetők fel rendes hallgatóknak; a jogtudományi karokon tartatni szokott államszámviteli tanfolyamokra pedig rendkívüli hallgatóknak. A Budapesti Egyetem orvostudományi kara a nőhallgatók további felvétele ellen nyilatkozott. Nézetem szerint ebben a tekintetben sem kellene korlátozni az egyetemi karok elhatározásának szabadságát, elégnek tartom annak elvi kinyilatkoztatását, hogy az említett karokra nőhallgatók ezentúl is felvehetők; felvételük felett az illetékes kar végérvényesen dönt.” E megszorítások ellenére a két világháború közötti időszak női hallgatóinak számát mégis kismértékű növekedés jellemezte, hiszen a második világháború utáni években Magyarországon a felsőoktatásban tanuló nők aránya már 22% körül volt. Látványos növekedés azonban — 24%-ról 39,1%-ra — csak 1955 és 1965 között következett be.
Manapság a társadalom a felsőoktatásban már nem kérdőjelezi meg a női hallgatók és oktatók jelenlétét. Azt sem vitatja senki, hogy a nők képesek és alkalmasak magasabb szellemi szintet igénylő tanulmányok és ehhez kapcsolódó munkák végzésére, nemi identitásukkal, illetve ahhoz kötött szerepterheikkel együtt. Mindez azonban hosszú történelmi perióduson keresztül élénk vita tárgyát jelentette a polgári fejlődésben.
Polgári keretek között a nők művelődésének emancipációs folyamatában két izgalmas fejlődési áramlat figyelhető meg. Az egyik a felvilágosodás korában elinduló voluntáris alapokon álló nőmozgalom volt, majd a XIX. század végén jelent meg –– a forradalmian új tanokkal előálló emancipációs mozgalom részeként –– az a felfogás, amely már a folyamat társadalmi szükségszerűségét hirdette. Az első áramlat bázisát elsősorban nemesi és nagypolgári származású nők, vagyis az előkelőbb társadalmi rétegek hölgytagjai alkották, míg a későbbi mozgalomban elsősorban a középosztály képviselőit találjuk. Ezek a hölgyek a társadalmi értelemben vett felemelkedés lehetőségének megteremtése miatt, azaz gazdasági kényszerektől hajtva törekedtek arra, hogy a férfiakkal egyenlő feltételek mellett végezhessenek felsőfokú tanulmányokat.


1. oldal következő>>

 

 

Név
E-mail

Tudományos Ismeretterjesztő Társulat
1088 Budapest, Bródy Sándor u. 16.
1431 Budapest, Pf. 176.
Tel: 06 1 327-8965
Fax: 06 1 327-8969