2013. I-VI
 

Magyar nyelvű oktatás a Vajdaságban 1974-től napjainkig
Tóth Lajos

Mi, jugoszláviai, illetve vajdasági magyarok a kisebbségi politika különböző változásainak és törekvéseinek, időnkénti szorításának korlátai között élünk a második világháború (sőt az első világháború) vége óta. Időnként komoly megpróbáltatásoknak kitéve, s megfogyatkozva bár, de mégis fennmaradtunk, amiről az alábbi statisztikai adatok is tanúskodnak. A vajdasági magyarság lélekszáma 1961-ben volt a legnagyobb: 442 561 fő, aránya pedig 23,8%-ot tett ki. Ezután fokozatos létszámcsökkenés következett, amit a következő táblázat illusztrál:

Év Jugoszláviában Vajdaságban Százalékarányuk aVajdaságban
1971 447 374 423 866 21,7
1981 426 867 385 556 18,9
1991 344 946 339 400 16,9
2002 — 293 299 14,28

A magyarság ilyen nagy arányú fogyatkozásához hozzájárult a természetes szaporulatcsökkenés, a magukat jugoszlávnak vallók számának növekedése, az országból való kivándorlás és menekülés, valamint az asszimilációs folyamatok felerősödése. Mindez hatással volt a magyar ajkú tanulók létszámának alakulására.
Vajdaságban a magyar tannyelvű oktatás gyökerei évszázadokra nyúlnak vissza. A fejlődést ezen a téren az 1920-tól kialakított korlátok és akadályok torpantották meg a Szerb–Horvát–Szlovén Királyságban, amelynek oktatáspolitikáját a nagyszerb uralkodási vágy hatotta át. A második vagy titói Jugoszláviában sokkal szélesebb lehetőségeket nyújtottak az anyanyelvű oktatásra a nemzeti kisebbségek és így a vajdasági (és jugoszláviai) magyarság számára is. Már az 1940-es évek második felében kialakult a hét- majd nyolcosztályos általános iskolák magyar tannyelvű hálózata, az 1950-es években pedig egy gimnáziumokból, technikai szakközépiskolákból, valamint ipari, illetve szakmunkásképző iskolákból álló hálózat. Egyik sem volt tökéletes, mert nem nyújtott lehetőséget minden magyar nemzetiségű tanuló számára, hogy az anyanyelvén tanuljon. Főleg a szórványmagyarság vidékein hiányzott a kellő kiállás vagy megértés a magyar iskola vagy tagozat megnyitására, ami aztán hozzájárult a beolvasztási folyamatok megindításához.
A nagyarányú pedagógushiány enyhítésére már 1945-ben Szabadkán megindult a magyar nyelvű tanítóképzés (1948-ban Újvidéken is), majd 1946-ban az újvidéki Tanárképző Főiskolán elkezdődött a magyar szakos általános iskolai tanárok képzése. Emellett „gyorstalpaló” tanfolyamokon is képeztek tanítókat.
Meglehetősen lassú folyamatként bontakozott ki a magyar ajkú hallgatóknak a felsőoktatásba való bekapcsolódása, különösen 1954-től, az Újvidéki Egyetem megalapításától kezdve. A fejlődés kezdetben nem volt rossz, de a magyar tannyelvű oktatás fejlesztéséből gyakran hiányzott a nemzeti egyenlőség és egyenrangúság elvének megvalósításához szükséges tervszerűség és következetesség. Lehangoló és aggasztó jelenség volt, hogy bizonyos helységekben (a szórványmagyarság vidékein: a Szerémségben és Dél-Bánátban) már az 1950-es évek végétől kezdve megszűnőfélben volt a magyar nyelvű oktatás, s ez a folyamat aztán az 1970-es évektől egyre nagyobb méreteket öltött. Az 1950-es évek közepétől egy több tekintetben is káros következményekkel járó szervezeti átalakulás ment végbe a magyar tannyelvű oktatási hálózatban és az iskolák szervezeti felépítésében. A magyar és szerb (szlovák, ruszin, román) iskolák összevonásával úgynevezett területi (két- és többnyelvű) iskolákat alakítottak ki, ami sok helyütt a magyar nyelvű oktatás háttérbe szorítását idézte elő. Ezt a folyamatot a mindenható tartományi (vajdasági) pártvezetőség az 1956-ban megfogalmazott határozatával indította el –– a testvériség-egység szellemében.


1. oldal következő>>

 

 

Név
E-mail

Tudományos Ismeretterjesztő Társulat
1088 Budapest, Bródy Sándor u. 16.
1431 Budapest, Pf. 176.
Tel: 06 1 327-8965
Fax: 06 1 327-8969