2013. I-VI
 

A globalizáció csapdája
Gazdag László

(A humán tényező „értékhullámzásai”) Tanulmányomban arra keresem a választ, hogy a globalizáció kihívására miként kell reagálnia egyrészt az emberiségnek, másrészt hazánknak. Sodródjon-e a világ, több milliárd ember tehetetlenül, illetve sodródjon-e hazánk, e kis ország? Vagy van más megoldás is?
Az emberiség történelmében megfigyelhető, hogy mindig azok a társadalmak voltak sikeresek, amelyek megbecsülték a humán tényezőt, az embert, az egyént, az egyéni teljesítményt. Elsőként a görögök voltak azok, akiknél a szellem embere egyenrangú volt, vagy akár felette állt a politika hatalmasságainak. A jón bölcselők tisztelete a hadvezérekét, politikusokét is elhomályosította. Ezért „ők” az emberiség normális gyermekkora.
A középkor katedrálisépítői, a tengerjáró hajók építői szintén megbecsült mesterek, s a gótika kivirágzása is a városi polgárság nagy teljesítménye, nem az uralkodóké, nem is a papságé.
A kapitalizmus hajnala sajátos ellentmondást hordoz: a vállalkozó, a self-made man a kor hőse, ugyanakkor a munkás csavarrá „zsugorodik” a gépezetben. Chaplin Modern időkje szellemesen érzékelteti e folyamat tragikomikumát, igaz, későbbi korban, a XX. század első felében. Itt valójában funkcionálisan is szétválik a csavarrá degradálódott „végrehajtó” proletár a modernizáció hordozójától, a menedzser-vállalkozótól. (E kettő akkoriban, a szabadversenyes kapitalizmus idején egy személy volt. Ez még az Edisonok, a Stephensonok kora, ahol a tulajdon és a kreativítás kéz a kézben jár.) Tehát az eredeti tőkefelhalmozás kora újfent elhozza az egyéni teljesítmény elismerését, hiszen a sikeres vállalkozó Angliában a XVII. századtól kezdve a társadalom értékrendjében már felette áll a hagyományos arisztokratának.
A XIX–XX. század fordulójának komplex technikai-technológiai forradalma (főként a belső égésű motor feltalálása) következtében összezsugorodott a világ, a perifériák beléptek a nemzetközi munkamegosztásba, hozták a korlátlan olcsó munkaerőt, nyersanyagot, energiahordozókat. A hihetetlenül olcsó nyersanyagra alapozva a XX. században egy eladdig páratlan világgazdasági növekedés ment végbe, amely ugyanakkor végletekig pazarló, környezetszennyező modell volt egyben. Nem léteztek hatékonysági korlátok a munkaerő, a nyersanyag olcsósága miatt. A szocializmus a beruházási ráta végletekig való emelésével még tovább puhította a hatékonysági korlátokat, minden vállalat, minden termelő tevékenység virulhatott, akkor is, ha csak pazarolta, de nem termelte a társadalom erőforrásait. (Ezt a „titkot” fejtette meg Kornai János A hiányban.)
A fejlett Nyugat az olcsó nyersanyag és a korlátlan növekedés bűvöletében élt évtizedekig, ám kőkemény hatékonysági korlát alakult ki: a munkásmozgalom ereje miatt a munkaerő mint áru rendkívül megdrágult. Tulajdonképpen igaza lett Karl Marxnak, csak nem úgy, miként ő gondolta és jósolta. Az erős szakszervezetek, munkáspártok lehetőséget teremtettek a munkásosztály érdekeinek megfelelő kifejezésére, tehát dinamikusan nőttek a bérek, ugyanakkor csökkent a munkaidő, kiépült a szociális háló. Ezt fokozottabb ütemű technikai fejlődéssel kellett ellensúlyozni. Nem azért élt jobban a munkásosztály, mert elvett a tőkés profitjából, hanem azért, mert gyors ütemű technikai fejlődésre kényszerítette a tőkét. A nagy munkabér ugyanakkor évtizedekre feloldotta a növekedés piackorlátait. Véget ért a túltermelési válságok kora.


1. oldal következő>>

 

 

Név
E-mail

Tudományos Ismeretterjesztő Társulat
1088 Budapest, Bródy Sándor u. 16.
1431 Budapest, Pf. 176.
Tel: 06 1 327-8965
Fax: 06 1 327-8969