2013. I-VI
 

Németország története
Szabó András Péter

Nehéz feladatra vállalkozott Németh István Németország XX. századi történetének megírásával. Vaskos könyvében az egységtől az egységig, 1871-től 1990-ig igyekszik végigkalauzolni az olvasót. A szó szoros értelmében vett XX. századhoz tehát a későbbi fejleményeket döntően meghatározó második császárságot is hozzákapcsolja. Nem elégszik meg az eseménytörténet felvázolásával, hanem minden korszaknál (fejezetnél) részletesen kitér a gazdaság, a kultúra és a mindennapi élet alakulására is.
A kötet tulajdonképpeni kiindulópontja 1862 szeptembere, Bismarck porosz miniszterelnöki kinevezése. Miután a szerző néhány oldalban összefoglalja a német egyesítés főbb állomásait, rátér annak gazdasági és társadalmi hatásaira. Ismerteti az ipar gyors fejlődésének hátterében álló találmányokat, a német vállalatok finanszírozási kérdéseit. Különösképp hangsúlyozza a szabad demokratikus fejlődést akadályozó rendi jelenségeknek és az elavult társadalmi szerkezetnek a bemutatását. A Reichstag pártjai és Bismarck belpolitikája szintén e fejezetben kap helyet. A második császárság külpolitikáját tárgyaló rész az avatott olvasó számára csak kevés újdonságot tartogat. A szerzővel együtt követhetjük nyomon Bismarck rugalmas, egyensúlyra törekvő diplomáciáját és a kancellár bukásával bekövetkező, II. Vilmos nevéhez fűződő szerencsétlen irányváltást, amely végül Németország teljes elszigetelődésére vezet. A flottaépítés és a közel-keleti terjeszkedés mellett a német gazdasági és politikai elit Közép-Európával kapcsolatos elképzeléseiről, az úgynevezett Mitteleuropa-tervekről is szó esik, amelyek a háború alatt utolsó és kézenfekvő lehetőségként nagy jelentőségre tettek szert. Németh István rendkívül részletesen tárgyalja a kérdéskört, és saját levéltári kutatásaira támaszkodva számos új, érdekes adattal ajándékoz meg bennünket. Nagyon bölcsen nem megy bele az első világháború harcainak és politikatörténetének aprólékos elemzésébe, hiszen ez kitágítaná a könyv kereteit. Az első fejezetet, ahogyan a második császárság történetét is, az 1918. novemberi események (a forradalom, a császár lemondása és a fegyverszünet) zárják.
A weimari köztársaság történetéről szól a könyv következő nyolcvan oldala. A korszakot bemutató fejezetet a szerző időrendi alapon négy részre osztotta. Az első 1918–19 eseményeit ismerteti, a többségi és a független szociáldemokraták küzdelmét, Friedrich Ebert tevékenységét és az első nemzetgyűlés erőviszonyait. Németh István hangsúlyozza, hogy a felülről végrehajtott demokratikus fordulat ellenére széles rétegek, köztük sok politikus és a helyén maradt köztisztviselői kar is mély ellenszenvvel viseltetett a demokrácia iránt. Bár a weimari alkotmány alapján létrejött új államban az addigiakhoz képest megnőtt a Reichstag jelentősége, mozgásterét szűkítette a veszélyesen sok joggal felruházott birodalmi elnök. A történész szerint további problémát okozott, hogy a közvetlen demokrácia elemei keveredtek a képviseleti rendszerrel, s hogy nem tisztázták kellőképpen a tartományok és az államszövetség viszonyát. A weimari berendezkedést gúzsba kötö versailles-i békeszerződés, bár megelőzte időben az alkotmányozást, már a következő alfejezet tárgya, csakúgy, mint a jóvátétellel kapcsolatos gazdasági és belpolitikai bonyodalmak. A szerző itt mutatja be a Kapp-puccsnak és Hitler puccskísérleteinek menetét, a Ruhr-vidék megszállását, valamint a franciák által támogatott bajor és rajnai szeparatizmus törekvéseit is. A harmadik alfejezet az 1924 és 1929 közötti békés éveket tárgyalja, amelyek Németország számára politikai elismerést és fokozatos gazdasági erősödést hoztak. A rapallói szerződés, a Dawes-terv, Locarno és a Népszövetségbe való felvétel e folyamatnak a legfontosabb állomásai. A szerző a nagy gazdasági válság politikai következményeinek és a weimari rendszer széthullásának elemzésére szánja a fejezet utolsó oldalait. Az 1930 és 1933 közötti időszak egyik legfontosabb szereplője az Ebert halála után megválasztott birodalmi elnök, Hindenburg, aki a szükségrendelet adta hatalommal felruházva személyes megítélése alapján nevezte ki az újabb és újabb kabineteket. Ily módon nem a Reichstag erőviszonyai alapján került a kancellári székbe Brüning, Papen és Schleicher. A demokráciára mért utolsó és legsúlyosabb csapás a nemzetiszocialisták 1932 nyarán elért választási győzelme és Hitler 1933-as kancellári kinevezése volt.


1. oldal következő>>

 

 

Név
E-mail

Tudományos Ismeretterjesztő Társulat
1088 Budapest, Bródy Sándor u. 16.
1431 Budapest, Pf. 176.
Tel: 06 1 327-8965
Fax: 06 1 327-8969