2013. I-VI
 

Életeink
Frideczky Frigyes

Hargittai István Széchenyi-díjas akadémikus, egyetemi tanár Életeink című (a fenti alcímmel ellátott) könyvét olvasva önkéntelenül a görög Plutarkhosz Párhuzamos életrajzok című munkájára gondolunk. Minden összevetésben van valami, az indító okra, a hasonlításra csábító kalandozás, egyben egy megfontolandó, óvatosságra intő, józan figyelmeztetés. Az embert csábítja a plutarkhoszi cél: mindenképpen példaképeket akar állítani olvasói elé, s ezért elsősorban pozitív történelmi személyeket keres. Kapitánffy István szerint „nincs még egy olyan ókori görög író, akinek közvetlen, vagyis nem a római irodalom közvetítésével érvényesülő hatása és utóélete az európai irodalomban olyan gazdag lenne, mint az övé; … a polgári forradalom vezéralakjai különösen közel érezték magukhoz a zsarnokság ellen, a szabad köztársaságért küzdő plutarkhoszi hősöket”. Nálunk „kötelező olvasmány volt a sárospataki kollégiumban”, Dugonics András is ismerte, sőt köztudomású, hogy „Kazinczy Ferenc és Berzsenyi Dániel kedvelt olvasmányai közé tartozott”. Plutarkhosz elismerésre méltó „hatalmas történelmi anyagot dolgozott fel”, s amikor egy görög személyiség mellé állított egy hozzá méltó, hasonló ethoszú római nagyságot, az összehasonlításban főszerepet játszott „a sorsukban megmutatkozó azonos mozzanatok”-on túl elsősorban jellemük hasonlósága.
Hargittai István előszavában határozottan hasonló összefüggésre utal, amikor egy brit kutató barátja meghatározását idézi: „Tudósnak lenni olyan, mintha egy vallási rend tagja lennél, és a rend tagjának sokszor több közössége van egy, a föld másik felén élő kollégájával, mint a legközelebbi szomszédjával.” Polányi Mihály kémikus, tudományfilozófus definícióját is idézi, aki szerint a felfedezők társasága a „Tudomány Köztársasága”. A szerző, akinek könyve már a XXI. században jelent meg (s valamennyien reméljük, hogy még sok tudományos eredménnyel, számos kiváló könyvvel gazdagítja majd a XXI. század Európáját és benne hazánkat), fontosnak tartja, „hogy tudjuk, mi történt velünk az előző évszázadban, [mert] a huszadik század hirtelen véget ért, és ami benne történt, egyik napról a másikra történelemmé változott”. „Több mint tíz éve foglalkozom azzal –– folytatja —, hogy lejegyezzem mindazt, ami velem mint tudományos kutatóval és mint zsidó magyarral történt a huszadik században.” S ő, aki az előzők szerint „a kutatók egy különleges klub”-jához tartozik, azt is leírhatja — mert saját bőrén érezte —, hogy „sokszor egyéb élettapasztalataim is olyanok voltak, mintha egy külön klubhoz tartozó lettem volna”. 1994-ben olyan nemzetközi folyóiratot alapított és tartott fenn hat évig, amely „elsősorban a kutatók és a tudományos felfedezések emberi vonatkozásaival foglalkozott… ez irányú érdeklődésem azóta sem csökkent”. „Kettős identitásban nőttem fel, mint olyan sokan mások Magyarországon. Sohasem felejtettük el azt, hogy 1944-ben, amikor hároméves voltam, deportáltak bennünket. Életünk azonban sok vonatkozásban az asszimilálódott zsidók élete volt a maga összes kétértelműségével együtt… Az 1990 körüli politikai változások nagyobb szabadságot és demokráciát hoztak, de olyan nyílt antiszemitizmus is megjelent, amely számomra szokatlan volt. Mindezek erősítették a zsidó identitástudatot, és én sem voltam ebben kivétel. Ez is tükröződik ebben a könyvben.”


1. oldal következő>>

 

 

Név
E-mail

Tudományos Ismeretterjesztő Társulat
1088 Budapest, Bródy Sándor u. 16.
1431 Budapest, Pf. 176.
Tel: 06 1 327-8965
Fax: 06 1 327-8969