2013. I-VI
 

Az orosz parlamentarizmus születése: az I. állami duma
Lakatos Judit

A képviseleti elv előzményeit keresve tényleges, parlamentszerű intézményt nem találunk. A XVI–XVII. századi zemszkij szobor („a föld gyűlése”) valamiféle előképet kínál ugyan, de a rendi parlamentek által garantált hatalommegosztást távolról sem valósította meg. A vecserendszer is inkább amolyan archaikus, anarchikus szabadságeszmény megtestesítőjének tekinthető, mint demokratikus intézménynek, s ennyiben közelebbi rokonságot mutat a szovjetekkel, mint a nyugat-európai önkormányzatokkal.
Oroszország történelmének megkérdőjelezhetetlen vonása ellenben az abszolutizmus szívóssága. Fennmaradásában sajátos módon az uralkodók reformkészsége többet nyomott a latban, mint az orosz társadalom politikai éretlensége vagy a politikai szabadság iránti közömbössége. Az élet minden területét átalakító reformok egyedül a politikai rendszert hagyták érintetlenül, az orosz uralkodók önként nem szánták rá magukat saját hatalmuk korlátozására, kényszerítő körülmény pedig a XX. század elejéig nem nehezedett rájuk.
A politikai rendszer megreformálására ezzel együtt nem kevés kormányzati terv született a XIX. század folyamán. Oroszországnak az európai államok példáját követő alkotmányos átalakítása a század eleje óta foglalkoztatta a kormányköröket. I. Sándor uralkodása különösen termékeny volt ebben a tekintetben, az uralkodó maga kezdeményezte alkotmánytervezetek készítését. A legjelentősebb M. M. Szperanszkij tervezete, Az állam általános átalakításának terve volt 1809-ben, amely még a XIX–XX. század fordulóján is időszerű javaslatokat tartalmazott. Csupán egyetlen eleme, az államtanács felállítása valósult meg Sándor uralkodása alatt, a kétkamarás tanácskozó szerv alsóháza, az állami duma csak száz év múltán állt fel.
II. Miklósra osztotta a történelem azt a hálátlan szerepet, hogy beleegyezzen a korlátlan uralkodói hatalom megnyirbálásába, holott ennek változatlan megőrzésére koronázásakor ígéretet tett. A századfordulón Oroszországban addig ismeretlen mértékű, mindent átfogó válság vette kezdetét. P. B. Sztruve liberális politikus szerint „az orosz társadalom olyan pillanatot élt át, amelyhez hasonló nem volt az orosz történelemben. … Az orosz társadalmi élet már nem illeszkedik többé a régi keretek közé, új formák szükségesek, hogy az élet új tartalma beleférjen”.
Az 1905–1907-es forradalomba torkolló válság a cári Oroszország legsúlyosabb megrázkódtatását hozta el, amelyben a monarchiát csak radikális reformok árán lehetett megmenteni. A válság súlyos volt, és sajátos vonásokat öltött. A cári kormányzat nemcsak a nemzetközi porondon szenvedett vereséget, mint 1856-ban, hanem az egész társadalom egyidejű lázadásával is szembe kellett néznie. A társadalmi lojalitás gyengülése már az 1890-es években elkezdődött. A katonai vereség csak felszínre hozta a mélyben lappangó feszültségeket. Először kellett szembesülni a liberális, nemesi-polgári ellenzék országos mozgalmával is, majd az elégedetlenség 1905 elején elementáris erejű tömegmozgalomba torkollott.
A forradalom alatt a cári kormányzat egységes koncepció híján a pillanatnyi politikai helyzet hatása alatt cselekedett. A katonai megtorló akciók rendeletekkel, manifesztumokkal párosultak. 1905 őszére kerekedett felül az az álláspont, hogy a válság gyors megoldását a politikai rendszer megreformálása hozhatja el, s minden egyéb társadalmi kérdést, a nemzetiségi, a munkás- és a legégetőbb agrárkérdést is csak a helyzet konszolidálása után oldhatnak majd meg. A képviseleti elv mielőbbi megteremtése volt hivatott arra, hogy megbékítse a társadalmat.
A reformokat több szakaszban dolgozták ki, ahogy a forradalmi mozgalom fejlődésével a kormány mind több engedményre kényszerült. Az egyre nagyobb meghátrálás viszont maga is előidézett olyan változásokat, amelyek a politikai rendszer további alakítását tették szükségessé. A reformok nyomán kialakuló politikai berendezkedés így a forradalom és a kormányon belüli harcok együttes eredménye lett.
A forradalom idején zajló reformok sorát az 1905. február 18-án kiadott nyilatkozatok nyitották meg. Ekkor került sor politikai téren az első fontos engedményre: a képviselet elvének elismerésére. A politikai átalakulás folyamatában a fordulópont az október 18-ai manifesztum volt, amely elismerte az alapvető politikai szabadságjogokat, s a felállítandó állami dumát a törvényhozás részévé tette. A politikai reformok zárókövének az 1906. évi alaptörvényeket tekinthetjük, amelyek egyben el is zárták az utat a további változások előtt.


1. oldal következő>>

 

 

Név
E-mail

Tudományos Ismeretterjesztő Társulat
1088 Budapest, Bródy Sándor u. 16.
1431 Budapest, Pf. 176.
Tel: 06 1 327-8965
Fax: 06 1 327-8969