2013. I-VI
 

A filozófia tanítása
Fehér M. István


(I.) Mint utaltam rá, az iskolai filozófia fogalma semleges-leíró, azaz történeti-szociológiai értelemben érthető egyetemi szak vagy stúdium megjelölésére, de használható (az esetek többségében negatív) értékfogalom gyanánt is: ez esetben olyan filozófia megjelölésére szolgál, amelynek relevanciája nemigen terjed túl az egyetem falain. Az iskolai filozófiát e pejoratív-lebecsülő értelemben szokás — a németből átvett és a magyar nyelvben immár gyökeret eresztő, hosszú időn át használatos kifejezéssel — „katedrafilozófia”-ként jellemezni. A klasszikus példa itt minden bizonnyal Schopenhauer, aki ebben az összefüggésben az egyetemi filozófia mint katedrafilozófia fölött elsöprő, mondhatni, megsemmisítő erejű kritikát gyakorolt.
Schopenhauer úgy fogalmazott, hogy az efféle filozófiának a figyelemfelkeltésben, az ismeretek terjesztésében és ébrentartásában rejlő kétségkívüli hasznosságát és üdvös voltát elismeri ugyan, ám az a meggyőződés alakult ki benne, hogy ezeket az előnyöket messze elhomályosítja „az a hátrány, amelyet ezen az úton a hivatásszerűen űzött filozófia az igazság kutatásaként felfogott filozófiának, a kormány megbízásából művelt filozófia pedig a természet és az emberiség megbízásából művelt filozófiának okoz”. A háttérben meghúzódó feltevés láthatóan az, hogy az egyetemeken filozófiaként állami megbízásból csak az adható elő, ami nem más, mint — ahogy Schopenhauer fogalmaz — „a tartományi vallás parafrázisa és apológiája”. E kritika súlyát helytelen volna lebecsülni — relevanciája pedig a kis nemzetek körében, így a Magyarországon is művelt iskolai filozófia történetében feltehetően tetemes —, ám ha ilyen korlátok éppen nem magasodnak, vagy eltekintünk tőlük, akkor is fennmaradhat a filozófia e két formája közti feszültség. Schopenhauer ugyanis csak élete egy rövid szakaszában és teljes visszhangtalansággal próbált egyetemen tanítani — állásfoglalása tehát innen szemlélve is érthető —, ám például Martin Heidegger ugyanezt hosszú ideig és meglehetős sikerrel, elismeréssel művelte; egyetemi előadásainak híre bejárta egész Németországot. De még Heidegger is úgy fogalmazott egy ízben, éppenséggel az 1935-ben tartott Bevezetés a metafizikába című egyetemi előadáson: a filozófiaprofesszorok szokásos — teljességgel jogos, sőt hasznos — tevékenysége, tudniillik az eddigi filozófiákról az általános műveltségnek megfelelő ismeretanyag közvetítése azt a benyomást kelti, mintha ez maga volna a filozófia, holott a legjobb esetben is csak filozófiatudományról van szó. A filozófiatudomány (illetőleg a filozófiaprofesszorok filozófiája) és a filozófia között tett megkülönböztetés — más oldalról ugyan, mint Schopenhauer esetében — láthatóan ugyancsak összefügg a követő jellegű, másodlagos iskolai filozófia és az originális filozófia közti, a bevezetőben tárgyalt megkülönböztetéssel. Heidegger ugyanakkor a filozófiát nem annyira az állami, egyházi, ideológiai befolyástól, mint inkább azoknak az egyetemi filozófiaprofesszoroknak a fennhéjazó önelégültségétől akarta megóvni, akik azt a benyomást keltik, hogy az igazságot még csak kereső és ide-oda tévelygő filozófusokkal szemben ők már egyszer s mindenkorra szilárd birtokában vannak. Ezzel a gondolattal a maga módján Schopenhauer is egyetértett, mondván, a filozófiából élők gyakran sikerrel képesek diszkreditálni, marginalizálni vagy kiszorítani a filozófiáért élőket. Mindazonáltal az egyetemi filozófia iránt Heidegger kezdettől fogva megértőbb magatartást tanúsított. Nietzschének és Schopenhauernek az egyetemi filozófiát illető kritikájáról ezt mondja 1921–22-ben: „Az egyetemet otthagyni könnyű. Ezzel azonban az egyetem még nem változik meg, az ember a maga dolgaival… csak a literátusok tenyészetét gyarapítja, s csupán gondolatilag egészségtelen atmoszférát hoz létre.”


<<előző 2. oldal következő>>

 

 

Név
E-mail

Tudományos Ismeretterjesztő Társulat
1088 Budapest, Bródy Sándor u. 16.
1431 Budapest, Pf. 176.
Tel: 06 1 327-8965
Fax: 06 1 327-8969