2013. I-VI
 

Értelmiség változó szerepkörben

Némi óvatossággal azt sugallható, hogy szellemi teljesítményeik alapján az értelmiségiek vezető szerepre támaszthatnak igényt, s a nagy francia forradalomról fél évszázaddal később kialakult világtörténelmi kép ezt az igényt sok vonatkozásban alátámasztotta és konkretizálta: a filozófusokat, az olyan nagyságokat, mint Voltaire, Helvétius, Condorcet, Diderot, Mably és Rousseau, nemcsak az a mindmáig el nem vitatott megtiszteltetés érte, hogy a francia forradalom politikai hősei lettek, hanem egyúttal úgy könyvelték el őket, hogy a felvilágosodás korszakának francia társadalmát nagy tettekre ihlették.
Egy évszázaddal később — és szintén Franciaországban — a Dreyfus-ügy kapcsán született meg az entellektüel, az értelmiségi mindmáig használatos fogalma és elnevezése. Miután a zsidó származású Alfred Dreyfus századost 1894–95-ben vád alá helyezték, elítélték és lefokozták Németország javára végzett állítólagos kémkedés miatt, akadt egy olyan radikális értelmiségi kisebbség, amely megtagadta a csatlakozást a francia társadalom antiszemita megbotránkozás táplálta közhangulatához. Amikor a regényíró Émile Zola 1898 januárjában a L'Aurore című lapban közzétette a köztársaság elnökéhez címzett tiltakozó levelét, amellyel a reakciók egész sorozatát váltotta ki, s olyan döntésekre vezetett, amelyek végül is az ítélet revízióját eredményezték, a Dreyfus családnak még szent meggyőződése volt, hogy az értelmiségi elit e közbelépése minden bizonnyal kárára lesz rokonuknak. Csakhogy Zola végül is sikerrel járt, s polemizáló tehetséggel társuló bátorsága hosszú időre sugárzó dicsfénnyel övezte a hozzá hasonló értelmiségieket.
Úgy tetszik: száz évvel később ebből a dicsfényből csupán az az igénye maradt meg az értelmiségieknek, hogy minden vitás politikai kérdésben meghallgassák és komolyan vegyék őket, bár manapság voltaképpen mindig azt mondják vagy írják, amit amúgy is elvárnak tőlük. Mi változott meg a Dreyfus-ügy óta eltelt idő alatt? Mivel magyarázható, hogy egyfelől számos értelmiségi még mindig arról ábrándozik, hogy képes lesz felrázni és politikailag polarizálni a közvéleményt, mint azt hajdanán Zola tette, másfelől az értelmiségiek vélekedései legfeljebb a díszítmény szerepét játsszák?
Mindenekelőtt az igazságról alkotott és explicit módon korántsem tudatosított — és még csak nem is filozófiai — fogalmunk változott meg alapvetően. Zola a felvilágosodás idején fellépő filozófusokhoz hasonlóan habozás nélkül jogot formált arra, hogy az egyetlen igazság nevében szóljon (a Dreyfus százados rehabilitálása végett kezdeményezett kampányát az igazság diadalmeneteként minősítette), mert meggyőződése volt: az értelmiségieknek a maguk fölényes szellemi képességei folytán joguk van arra, hogy felismeréseiket eleve fölérendeltnek, az igazságot elvileg jobban megközelítőnek tekinthessék. A jelenkori társadalmak már nem tolerálják e sommás igényt, mert hétköznapi gyakorlatukban pluralizálódott az igazság fogalma és értéke, s átkerült a szakértők illetékességi körébe. A most bevett gyakorlat szerint a jogászoknak éppúgy megvan a maguk igazsága, mint az orvosoknak vagy a mérnököknek, s a filozófusoknak valószínűleg többféle igazságuk is van.


1. oldal következő>>

 

 

Név
E-mail

Tudományos Ismeretterjesztő Társulat
1088 Budapest, Bródy Sándor u. 16.
1431 Budapest, Pf. 176.
Tel: 06 1 327-8965
Fax: 06 1 327-8969